Filmpályázat a környezetért

Egyéb

Az alkotásokat Pokorny Lia, Novák Péter és Vadon János értékeli majd. A legkreatívabb kisfilmek készítői félmillió forint értékű vásárlási utalványt kapnak. Pályázni 2016. május 1-ig lehet, részletek a kampány weboldalán.

Clare_Bloomfield_at_FreeDigitalPhotos.net

 

Magyarországon évente összesen körülbelül két Gellért-hegynyi szemét keletkezik. Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) adatai szerint csak a lakosság több mint 3,7 millió tonna hulladékot termel, ami fejenként átlagosan napi 1 kg-ot jelent. A lakossági hulladék jelenleg több mint 60 százaléka hulladéklerakókba (szeméttelepekre) kerül. Bár felmérések szerint, a lakosság nagy része környezettudatosnak vallja magát, ha ezt a mindennapokra ?lefordítjuk?, kiderül, valójában nincs így. Ezt jól mutatja például, hogy a megkérdezettek 80-90 százaléka állítja, hogy szelektíven gyűjti a hulladékot a mindennapokban, a hivatalos adatok azonban rávilágítanak: mindössze körülbelül 15 százalék tesz valóban így.

 

Az OKTF NHI társadalmi szemléletformáló kampányainak célja, változtatni ezen az arányon. A filmpályázattal pedig arra törekszik, hogy egy kifejezetten nehezen elérhető és megszólítható célcsoportban, a fiatalok (elsősorban egyetemista és középiskolás korosztály) körében erősítse a környezet iránti érzékenységet, és terjessze, népszerűsítse a hulladékok kezelésével kapcsolatos felelős gondolkodást, és tudatosítsa, mit jelent ez a hétköznapokban.

 

Az OKTF NHI a felhívásra olyan 30-90 másodperc közötti kisfilmeket vár, amelyek ?lefordítják? a mindennapi életünkre, mit jelent a ?HOZZ KI TÖBBET KEVESEBBŐL!? gondolat. Mit takar a hétköznapi gyakorlatban a környezettudatos gondolkodás és a hulladékokkal való felelős bánásmód, és hogyan tudjuk ezen a szűrőn keresztül nézni a világot, ennek megfelelően meghozni minden döntésünket a legkisebbtől a legnagyobbig? A filmpályázatra három korcsoportban lehet jelentkezni, melyek a Tinik (14-18 év közöttiek), a Fiatalok, de már felnőttek (19-30 év közöttiek) és a 30+ (30 év felettiek) korcsoportja.

 

A beérkező kisfilmeket a döntőben ? csak úgy, mint tavaly ? idén is Pokorny Lia színművész, Novák Péter színész, műsorvezető és Vadon János, rádiós műsorvezető értékeli majd. A zsűri tagjai mind olyan szakemberek, akik a saját életükben is szem előtt tartják környezetünk védelmének fontosságát, és eszerint ? felelősen és tudatosan ? is élik a mindennapjaikat.

Fotó: Clare Bloomfield at FreeDigitalPhotos.net