A Madlena Zepter által alapított Artzept pályázat a tehetséges fiatal formatervezők és képzőművészek munkájának elismerése, mely során a legjobb munkákat komoly díjakkal és publicitással jutalmazzák. A díjnyertes pályaműveket a Zepter legelegánsabb üzleteiben és kiállítótermekben állítják ki Európa-szerte. Az Artzept küldetése az alkotóművészetek területén is az üzlet és a művészet világának harmonizálása, a racionalitás és az érzelmek, a funkció és a forma egységének megteremtése.
A pályázaton történő részvételhez a pályázóknak az idei év témájához kapcsolódó pályaműveket kell benyújtaniuk, mely asztalra vagy padlóra helyezhető, illetve falra akasztható kép-, fénykép- és tükörkeretek formaterveire vonatkozhat. A pályázatok beküldésének határideje 2016. szeptember 30-a. A szakértőkből álló zsűri a három legsikeresebb munkát az alábbi díjakkal jutalmazza:
- fődíj 10 ezer euró,
- második helyezett négyezer euró,
- harmadik helyezett háromezer euró
értékű Zepter-termék.
A cég továbbá egy promóciós különdíjat is átad majd, mely egy, a pályázaton részt vevő művész munkájának népszerűsítésére vonatkozik.
A Zepter International képviselői által kiválasztott egy vagy több pályamunka kisszériás gyártásba kerül (max. 100 darab), az így készült darabokat a világ minden táján a Zepter irodaépületeiben vagy üzlethelyiségeiben állítják ki.
A pályázat leadási határideje 2016. szeptember 30-a.
A tematika és a részvétel feltételei
A pályaműnek új, egyedi alkotásnak kell lennie, amely funkcionálisan és esztétikailag is minőséget képvisel, és akár kisszériás gyártásra is alkalmas lehet.
A pályázóktól asztalra, padlóra vagy falra helyezhető kép-, fénykép- és tükörkeretek designterveit várják különböző perspektívákból megközelítve. A pályamunkák felhasználási területei és térbeli elhelyezkedésük sokszínű lehet, és esztétikai értékeik legalább annyira fontosak, mint funkcionalitásuk. A tervezett tárgyak bármilyen anyagból készülhetnek.
A pályamunkákat a következő módokon lehet benyújtani:
- digitális 3D-modell és renderelt megjelenítés
VAGY
- 3D-s fizikai modell a pályamunkában megjelölt anyagból.
Magyar sikerek az ArtZepten
Az évek során a magyar művészek számos pályaművel szerepeltek már az ArtZept megmérettetésén és rendszeresen a díjazottak között köszönthetjük őket. Így 2006-ban Tomay Katalin első díjat nyert ?Falatozó-tányér? készletével, 2007-ben az ?Edény fedővel? címmel kiírt pályázaton Bősze Eszter kapta meg a második díjat, a harmadik megosztott díjat pedig Imre Eszter érdemelte ki. Somlai Balázs 2009-ben a harmadik helyezettnek járó díjat vehette át a ?Tea kettesben? című pályázatra benyújtott munkájával, 2010-ben pedig a ?Talpas gyümölcstál? nevű pályázaton ismét két hazai designer, Bársony István és Leits Miklós közös munkája seperte be az első díjat. Ugyanebben az évben az ArtZept művészeti vezetőjétől a szintén pályázó hazai designer, Dallos Ádám külön köszönetet kapott.
A részletes pályázati kiírás az alábbi linken található:
http://www.zeptermagazin.hu/artzept-2016-a-keretek-muveszete/