Gondolat generátor - a Trafó kortárs művészeti beavató programja

A Gondolat Generátor egy évről évre megújuló, korszerű és előremutató színházpedagógiai program, amely párbeszédet generál a középiskolás korosztály és a kortárs művészeti alkotások és alkotóik között.

A korábbiaktól eltérően, nem egy fix programsorozatot, hanem olyan komplex programrészeket kínál a Trafó, amelyekből a jelentkezők maguk állíthatják össze saját Gondolat Generátor órarendjüket. Az előadásokhoz azok témájától függően elő-, vagy utófoglalkozások kapcsolódnak.

Foto-facebook-trafo.beavato

A programban kínált előadásokból a tanárok maguk választhatják ki azokat, amelyeknek témája saját osztályukat éppen aktuálisan érinti vagy foglalkoztatja.

Az előkészítő és feldolgozó foglalkozások az előadások alkotóival szoros együttműködésben készülnek, és azok megvalósításában is részt vesz egy-egy művész, hogy a fiatalok a segítségükkel közvetlenül is hozzáférjenek az előadások mögött álló gondolkodásmódhoz.

A program szakmai vezetője Sebők Borbála dramaturg, állandó munkatársa pedig Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus.

Kiknek a jelentkezését várják?

Pedagógusok és osztályaik jelentkezését várjuk. A pályázó csoport létszáma minimum 10, legfeljebb 30 fő. Egy intézményből több csoport is részt vehet. Korosztály: 14-18 év.

A jelentkezés módja

A teljes félév programjára, vagy egyes programrészekre jelentkezni a jelentkezési adatlap kitöltésével és a kiválasztott programok megjelölésével lehet október 17. éjfélig Huszár Ritánál a rita@trafo.hu e-mail címen. Egy programon maximum 4 csoport vehet részt.

Részletes programleírás

http://trafo.hu/uploads/7b/d7/7bd7022a32907c037df93d175ea688ddc96b24a6/gondolat_generator_1415_osz.pdf

Jelentkezési lap

http://trafo.hu/uploads/53/bd/53bda56e35af72cfb2cf89a7555cb8c1b8e99005/gondolat_generator_jelentkezesi_lap_1415_osz.docx

A programban szereplő produkciók a 2014/15-es tanév első félévében:

Slam poetry

III. Országos Slam Poetry Bajnokság

Komplex színházi nevelési előadás

Insite Dráma-Trafó: Kispad

Tánc

Tünet Együttes: Közhely

Színház

Dollár Papa Gyermekei: Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf)

Képzőművészet

Az éteri spektruma

Honlap: http://trafo.hu/hu-HU/oktatas

Facebook: https://www.facebook.com/trafo.beavato?fref=ts

Letölthető fotók: https://www.dropbox.com/sh/ph5u1mu4759sqf0/AABMCqAq8FX6Don-q7ikSgHUa