Neked mit jelent az Európai Unió?

Egyéb

Jelentkezni az EU&ME kampány honlapján található online jelentkezési lap kitöltésével és egy rövidfilm szinopszisával lehet. Az öt legjobb filmkoncepció 7500 euró támogatásban részesül. Filmötleteikben a mobilitás, a fenntarthatóság, a vállalkozások támogatása, valamint az alapvető emberi és fogyasztói jogok témaköreit dolgozhatják fel és mutathatják be kortársaiknak a jelentkezők. A pályázat öt nyertese egy-egy híres európai filmrendező mentorálásával valósíthatja meg ötletét.

 

A Fiatal Filmrendezők Versenye az Európai Bizottság által tavasszal indított #EUandME kommunikációs kampány legújabb programja. Az Y-generáció tagjainak, a mai 18 és 35 év közötti fiataloknak szóló #EUandME kampány keretében neves európai filmrendezők rövidfilmjei és fiatalokról szóló videók, digitális történetek mutatják be azt, hogyan segíti, illetve támogatja életüket, boldogulásukat az Európai Unió.

 

A pályázatokat egy neves nemzetközi filmrendezőkből álló zsűri bírálja el, akik témakörönként két-két, összesen tíz filmkoncepciót választanak ki. Ezek közül közönségszavazással dől el, hogy melyik öt filmkoncepció alkotói kapják meg fejenként a 7500 eurós támogatást. A zsűri tagjait ? Jorgosz Zoisz görög, Tomasz Konecki lengyel, Matthias Hoene német, Zaida Bergroth finn, valamint Dalibor Matanic horvát filmrendezőket ? az Európai Bizottság korábban felkérte arra, hogy készítsenek rövidfilmeket az Unió értékeiről.

 

A további részletek ITT találhatók.

 

Forrás: MTI

Fotó: europa.eu