Köteles István, Álmosd polgármestere a pályázatot bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a projekt célja az is, hogy a határszéli falut - ahol Kölcsey Ferenc kisgyermekkorát töltötte, és ahol 1812 és 1815 között gazdálkodott - kimozdítsa alvó település voltából. Ehhez remek alkalom az évforduló.
R. Simor Katalin, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának képviselője az október 12-én induló projektről szólva elmondta, hogy valamennyi korosztály számára, három kategóriában hirdetnek pályázatot. Lesz rajzverseny, amelyre a Himnusz ihlette alkotásokat várják a határon innen és túlról.
Lesz versmondó verseny, amelyre egyéni és csoportos előadásokat rögzítő videófelvételeket várnak, Kölcsey blogja elnevezéssel pedig a korabeli stílust és kifejezéseket használó internetes napló írására buzdítják a középiskolás és a felnőtt korosztályt.
Az eredményhirdetést Álmosdon, a Kölcsey-kúriában tartják jövő év január 22-én, a magyar kultúra napján, azon a napon, amikor a kézirat tanúsága szerint 1823-ban Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt.
A projekttel kapcsolatban bővebb információt az október 12-én induló "Kölcsey.hu" nevű Facebook oldalon találhatnak majd!