Sziveri János költő halálának 30. évfordulójára emlékezve, zenészeknek hirdet nyílt, pénzdíjas pályázatot a Kertész Imre Intézet. A pályázat célja a fiatalon elhunyt Sziveri János költő műveinek, szellemi örökségének újragondolása és népszerűsítése.

A zsűri által legjobb háromnak ítélt alkotást az intézet a pénzdíjak mellett könyvcsomaggal, és a nyertes zeneműhöz kapcsolódó videóanyag elkészítésével is díjazza.

A pályázat főként a szabadon választott Sziveri János versek megzenésítését célozza,

de ez nem feltétel. Pályázni lehet olyan, korábban még nem nyilvánosságra hozott egyedi zeneművekkel is, amelyeket a költő élete, verseinek hangulata ihletett, vagy valamilyen formában (énekelve, vagy szavalva) elhangzik benne a költő egy versének két soros részlete. 

Szabó Tamás, a Kertész Imre Intézet programigazgatója elmondta: „Szándékosan nem tettünk műfaji megkötéseket, hiszen Sziveri János élete során maga is igyekezett minden zenei stílusra nyitott lenni. A versei, ahogyan saját előadásmódja is nagyon zenei és dinamikus. Ezért gondoljuk azt, hogy ezek a művek a zenészek számára remek kiindulási pontot adhatnak és inspirálóak lehetnek bármely stílusban való alkotáshoz a komolyzenétől a könnyűzenéig, az alternatív, elektronikus, vagy akár a népzene területén egyaránt. A pályázattal szeretnénk népszerűsíteni a Kertész Imre Intézet gondozásában lévő Sziveri hagyatékot, a frissen megjelent „A szélherceg” című kötetet és támogatni a pandémia miatt különösen nehéz helyzetbe került zenészeket.”

A pályázatra a zeneműveket 2020. december 15-ig várják. Az első helyezett 600.000 Ft, a második helyezett 300.000 Ft, a harmadik helyezett 150.000 Ft díjazásban részesül.

Részletek a Kertész Imre Intézet honlapján.

A nyitóképen Sziveri János. Forrás: televizio.sk