A reneszánsz után és a felvilágosodás előtt az egyik legeurópaibb magyar, és az egyik legjobb magyar prózaíró. Önéletrajza szinte enciklopédiája a XVII. század második felének és a XVIII. század elejének.
Erdély történelmében két Bethlen családnak volt évszázadokon át jelentékeny szerepe. A két híres nemzetségnek igen régen, valamikor az Árpád-korban volt rokoni köze egymáshoz. Az iktári Bethlenektől származott Bethlen Gábor, a nagy fejedelem. A bethleni Bethlenek sarja volt Bethlen Miklós, de a jóval későbbi, a két világháború közti kor nevezetes miniszterelnöke, Bethlen István is.
Bethlen Miklós 1642-ben született. Apja, Bethlen János egy időben Erdély főkancellárja, maga is művelt ember, aki arisztokrata létére gazdag polgárlányt, Váradi Borbálát vette feleségül. Bethlen Miklósnak nemegyszer vetették szemére az ereiben folyó ,,kalmárvér"-t. Kétségtelenül sokat tanult kolozsvári kereskedő elődeinek gyakorlati józanságából. Származása is erősíthette abban az erényében, hogy nem volt benne semmi osztálygőg.
Jól tanult, ifjúkorában professzora, példaképe, és mestere Apáczai Csere János volt, a cartesianizmus - Descartes racionalista bölcseletének - első magyar hirdetője és hitvallója, haladóbb egész környezeténél. Bethlen Miklós tanulóként azt az utat járta meg, amelyet Apáczai jelölt ki számára. Német, majd holland egyetemeken érte el századának legmagasabb műveltségi színvonalát. Járt Itáliában, Franciaországban, megfordult Angliában. Amit látott, megjegyezte, levonta tanulságait, és idővel beépítette magyarul írt, szépirodalmi főművébe: vallomásokkal, elmélkedésekkel és forrásértékű történelmi adatokkal teljes önéletrajzába. Politikai életművét nagy részben latinul, kiterjedt levelezését magyarul és latinul írta. De beszélt, fogalmazott németül, franciául, olaszul, hollandul, és angolul. Jártas lévén a kálvinista teológiai irodalomban és bibliamagyarázatokban, megértette a görög és héber szövegeket is.
1664-ben részt vett Zrínyi Miklós végzetes, csáktornyai vadászatán: szemtanúja volt a halálos balesetnek. Tőle tudjuk, hogyan ölte meg a megsebzett vadkan a nagy költőt, a század legnagyobb magyar államférfiját. Ez a történet is beépült az önéletrajzba. Mint ahogy beépült az európai nagyvárosoknak a képe; a korabeli Párizs és Velence nevezetes alakjai, hiszen személyes ismeretségben volt XIV.
Lajos körének olyan főalakjaival, mint Turenne, a hadvezér vagy Colbert, a közgazdász-pénzügyminiszter. Erdélyi főúrként mindenhol szívesen látták. Érdeklődési körére jellemző, hogy közgazdasági kérdésekben is otthonosabb volt, mint akkortájt bárki Közép-Európában; elmélyült az építészet problémavilágában - ő maga tervezte bethlen-szentmiklósi kastélyát, az erdélyi barokk építészet első alkotását. Azt mondták róla, hogy Erdélyben ,,francia módon" élt.
Egy francia író-diplomata-pap, Révérend abbé, mintha Bethlen Miklós tenné, franciául megírta a magyar író-államférfi történetét. Voltak, akik tévesen azt hitték, hogy ez is valódi önéletrajz, hogy franciául is megírta kalandjait.
Tevékeny életét annak a nagy feladatnak szentelte, hogy német, török, kuruc és labanc közt, katolikusok és protestánsok között békét és biztonságot érjen el Erdély népeinek. Célját így határozta meg politikai elmélkedésében - amelynek az Olajágat viselő Noé galambja címet adta: ,,...törökökkel, oláhokkal és moldvaiakkal való örökös és tökéletes békesség elérése..."
Apafi Mihály korának pártviszálya - amely elemésztette a tehetséges, ámbátor kalandor Bánffy Dénest (Bethlen tagja volt a Bánffy-ellenes ligának) és a puritán Béldi Pált is - csaknem végzetes lett Bethlenre. A hintapolitika nagy mestere, Teleki Mihály 1676-ben, a Béldi Pál-féle mozgalom ürügyén elfogatta Bethlent, s egy évig börtönben tartotta, vérpad rémével feje felett. Végül Teleki helyesebbnek látta kiengedni és felhasználni a művelt és nagy gyakorlati érzékű diplomatát. Telekivel ettől kezdve együttműködött, de gyanakodva figyelték egymást, és amikor Teleki - kétkulacsos politikájának csődje közepette - odaveszett a zernyesti csatában: a megfontolt Bethlen Miklós lett Erdély kancellárja, egy olyan pillanatban, amikor nem volt mód elkerülni a Habsburg-megszállást. Valójában Bethlen igazából nem is akarta ezt.
Így érte el Bécsben a ,,Diploma Leopoldinum", a leopoldi hitlevél (1690) megfogalmazását, amely alkotmánylevél a Habsburg-birodalmon belül az adott körülmények közt a viszonylag legnagyobb szabadságot biztosította Erdélynek; nemcsak a nemeseknek, hanem a magyar, székely, szász, román nem nemesi lakosságnak is. Erdélyben elviselhetőbb lett a jobbágyok helyzete, és több a polgárok szabadsága, mint ugyanekkor vagy később, a Rákóczi-szabadságharc bukása után Magyarországon. Bethlen azonban a még többről álmodott, 1704-ben fogalmazta meg végső elmélkedését az Olajágat viselő Noé galambjáról, amellyel egyúttal a Rákóczi mozgalmat is elfojtani igyekezett - a békesség reményében. Célja a független Erdély volt, német házból való herceg irányítása alatt.
Ezt már a bécsi udvar lázadásnak és felségsértésnek vélte. Rabutin tábornagy elfogatta, és Bécsbe küldette. Két évig ült börtönben, míg megállapították ártatlanságát. A már idős férfi, ott a börtönben írta önéletrajzának legnagyobb részét, majd kiszabadulva befejezte. Ugyanígy, a magának írt imakönyvét is szabadulása után fejezte be. Érdekes könyv ez: egy descartes-i értelemfilozófiát valló, más hitét nem gyűlölő, de a maga kálvinizmusában meghitten vallásos férfi világnézetének summája. Számos, forrásértékű levele maradt fenn, amelyet ez időben írt rokonaihoz és erdélyi barátaihoz.
1716. október 17-én, Bécsben halt meg, hetvennégy éves korában.
Megyesi Csaba
