Divald Kornél
Édesapja id. Divald Károly jelentős lokálpatrióta hírében állott. 1882-ben saját költségén szerette volna kiadni a Magyarország műemlékei című fényképsorozatot. Fiait, így Kornélt is beavatta fényképezés rejtelmeibe. Divald Kornél kezdetben a budapesti egyetemen orvosnak készült, de tanulmányait nem fejezte be. Több lap (Magyar Szemle, Magyar Iparművészet stb.) műkritikusa volt. 1907-től a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének régészeti szakmegbízottja, 1922-től a Magyar Nemzeti Múzeumban régészeti előadó, majd igazgatóőr. Forrásértékű kutatásai során feldolgozta a Felvidék művészeti emlékeit, bár keltezései, stílusbesorolásai és a mesterekre vonatkozó megállapításai nem mindig bizonyultak helyesnek. Sokat foglalkozott Buda középkori emlékeivel is.
A 20. század elején vetette fel a Műemlékek Országos Bizottsága vezetőinek egy fényképekkel dokumentált, teljes körű, felvidéki műemléki topográfia elkészítésének a szükségességét. Divald nem véletlenül választotta ezt a területet, mivel közel állt a szívéhez, és a 19. század második felében megjelent tudományos közlemények jó alapot biztosítottak a kutatáshoz. Első hosszabb felvidéki útjára 1899-ben került sor. Az itt tapasztalt hatalmas élmények hatására határozta el, hogy módszeresen végigjárja a Felvidék településeit és topográfiai módszerességgel rögzíti a megfigyelteket. Óriási munkabírással dolgozott. A sárosiak 'Szentek fuvarosá'-nak nevezték el, ő magát pedig "műtörténeti detektív"-nek nevezte. A "szentek fuvarosa"-ként bejárta a Felvidék nagy részét - tizennégy vármegyéjét - felkutatta annak minden félreeső faluját és ami művészettörténeti anyagot bennük talált, szentek szobrait és képeit, 'elfuvarozta' Bártfára, Besztercebányára, Kassára, néha még Budapestre is. A "műtörténeti detektív"-ként figyelme a sorra vett falvak padlásaira és kamráira is kiterjedt. Két múzeumnak, a Sáros megyeinek és a besztercebányainak anyagát javarészt ő gyűjtötte össze.
Művészi vénával rendelkezett, Tarczai György álnévvel számos történeti regényt és elbeszélést írt. Masolino (regény, Bp., 1902); Öt novella (Bp., 1913.); Felvidéki históriák (Bp., 1914.); Magyar legendák (Bp., 1914.); Vitus mester álma (Bp., 1918.); Mikó solymár (Bp., 1929.). A Magyar Tudományos Akadémia 1911. április 27-én választotta levelező tagjává. Zsámbéki műemlékek című székfoglaló előadása 1912. március 26-án hangzott el.
Fő művei: A felső-magyarországi renaissance építészet emlékei. Bp., 1899.; Régi magyar művészek és mesteremberek. Bp., 1900.; A régi Buda és Pest művészete a középkorban Bp., 1901.; Művészettörténeti korrajzok. I-II. Bp., 1901-02.; Budapest művészete a török hódoltság előtt. Bp., 1904.; Szepes vármegye művészeti emlékei. I-II. Bp., 1905-07.; Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai. I-II. Bp., 1909-11.; Magyar legendák. Bp., 1914.; A Magyar Tudományos Akadémia palotája és gyűjteményei. Bp., 1917.; Holicsi képeskönyv. Bp., 1924.; Felvidéki séták. Bp., 1926.; Magyarország művészeti emlékei. Bp., 1927.; angol nyelven is; Magyar művészettörténet. Bp., 1927.; A magyar iparművészet története. Bp., 1929.; Az Árpád-ház szentjei. Bp., 1930.; reprint kiadás 1994.; A "szentek fuvarosa". Divald Kornél felső-magyarországi topográfiája és fényképei 1900-1919. Szerk. és sajtó alá rendezte: Bardoly István. Bp., 1999.
Róla szóló irodalom: Werger Márton: Tarczai György. Székesfehérvár, 1937.; Várdai Béla: Tarczai György pályakezdése. Bp., 1941.; Elek Artúr: Divald Kornél. In: Elek Artúr: Művészek és műbarátok. Bp. 1996.