Kubinyi András 1929. január 28-án született Budapesten. A Ciszterci Rend budai Szent Imre gimnáziumában érettségizett, 1947-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-latin szakára. 1947-1948-ban az Eötvös Collegium tagja volt, 1952-ben történelem-levéltár szakon szerzett diplomát. Tanári pályafutását a békéscsabai 5. sz. általános iskolában kezdte, amelyben közrejátszott, hogy - az ő megfogalmazásával élve - "rosszul választotta meg szüleit".
1952-1954 között a Miskolci Állami Levéltárban dolgozott. 1954-1978 között a Budapesti Történeti Múzeum munkatársa, 1969-től a Középkori Osztály vezetője. Kandidátusi értekezését 1970-ben, akadémiai doktori értekezését 1986-ban védte meg. A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben választotta levelező tagjává, a rendes tagságot idén nyerte el. Pályafutása során több elismerésben részesült: 1992-ben Pro Civitatae Austriae-díjat, 1997-ben Szűcs Jenő-díjat, 1999-ben Eötvös József-koszorút, 2001-ben Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet kapott.
Az egyetemi oktatásba 1963-ban kapcsolódott be. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán megbízott előadóként történészeket és leváltárosokat tanított, majd a Történeti Segédtudományi Tanszék másodállású docense lett. A középkori régészetet 1978-ban kezdte el oktatni. Nevéhez fűződik a Magyar Középkori és Koraújkori Régészeti tanszék megalapítása, amelynek 1994-ig vezetője volt. 1999-ben nyugdíjba vonult, de a fiatal régész, történész generációk képzését tovább folytatta. 2001-ben professor emeritus lett. Más felsőoktatási intézményekben, így a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Miskolci Egyetemen is tanított.
Végignézve Kubinyi András publikációs jegyzékét, megállapítható, hogy a magyar középkornak nem volt olyan szegmense, amellyel ne foglalkozott volna. Kutatásainak fő területét Mátyás- és a Jagellók-kora, a város- és a gazdaságtörténet jelentette, előszeretettel vizsgálta a középkori kormányzati és igazgatási rendszert, a társadalmi kérdéseket, az egyházi intézményeket, és a késő középkori demográfiát.
Kedvelte a látszólag "könnyedebb" témákat, például a kocsmáltatást és a becsületsértést; beazonosított a magyar történelem egyik sorsformáló fegyverét, a bicellust. Munkáit a források maradéktalan tisztelete, a páratlan mennyiségű szakirodalom felhasználása jellemzi. Kubinyi András tanulmányainak fontos ismérve, hogy a fő szövegen kívül a lábjegyzeteket is feltétlenül érdemes elolvasni, mert a lényeges megállapításait gyakran ott helyezte el. Mivel számos munkája idegen nyelven, külföldön jelent meg, eredményeit a nemzetközi kutatás is átvette.
Kubinyi András azon kutatók közé tartozott, akik képesek voltak az évtizedek során felhalmozott tudást a fiatalabb nemzedékek számára átadni. Ennek jegyében készült az egyetemi oktatásban alapkövetelménynek számító és kézikönyvként jegyzett, Magyarország története 1301-1526 című kötet, amelyet Kristó Gyulával és Engel Pállal együtt írt. (Kubinyi András halálával a szerzőhármas utolsó tagja is távozott.) Egyetemi előadásain gyakran a legújabb, olykor még nyomtatásban meg sem jelent kutatási eredményeket ismertette, és ha szükségesnek érezte, kritikával illette.
A középkori régészeti előadásain többek között részletesen taglalta a városokat, a várakat, a kézművességet, az anyagi kultúrát és a török hódoltság korát. A szemináriumokon a pénztörténet, a felirattan, a heraldika és genealógia, az írott források sokrétűségébe, a végrendeletek forrásértékébe vezette be a hallgatókat. Az stúdiumok során minden módszertani problémára rávilágított. A diákok sohasem bánták, ha időnként "elkalandozott", ilyenkor ugyanis regény-szerűen mesélt a középkori eseményekről, amelyeknek minden adatát az oklevelekből szedte össze.
Kubinyi tanár úr iskolát teremtett. Sokat követelt, de tanítványai sorsát, pályafutásuk alakulását mindennél fontosabbnak tartotta. Nehéz lenne felsorolni, hány szakdolgozat, doktori értekezés készült irányításával. A baráti hangulatú szakmai beszélgetések elengedhetetlen kelléke volt a cigaretta. (Most már örökké rejtély marad, hogyan tudta a szálat a vastag hamu leesése nélkül olyan sokáig tartani.)
Az iránta érzett tiszteletet, megbecsülést és szeretetet jól mutatja, hogy pályatársai és tanítványai kétszer is tanulmánykötettel köszöntötték. A "Quasi liber et pictura" című (szerk.: Kovács Gyöngyi) a 70., az "Es tu scholaris" című (szerk.: F. Romhányi Beatrix et al.) a 75. születésnapjára jelent meg. Kubinyi András halálával fájdalmas űr keletkezett, amelyet sohasem lehet pótolni.
Főbb művei:
Az 1505. évi rákosi országgyűlés és a szittya ideológia. Századok, 140. (2006) 361-374. A királyi udvar a késő középkori Magyarországon. In: Idővel paloták...: Magyar udvari kultúra a 16-17. században. Szerk.: G. Etényi Nóra - Horn Ildikó. Budapest, 2005. 13-32. Mátyás király, Budapest, 2001. Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. Szeged 2000. Matthias Corvinus. Die Regierung eines Königreihs in Ostmitteleuropa 1459-1940. Herne, 1999. König und Volk im spätmittelalterlichen Ungarn. Städtenentwicklung, Alltagsleben und Regierung im mittelalterlichen Ungarn. Herne, 1998. Főpapok, egyházi intézmények és vallásosság a középkori Magyarországon. Budapest, 1999. Engel Pál - Kristó Gyula - Kubinyi András, Magyarország története 1301-1526. Budapest, 1998. Egy késő-középkori főrangú hölgy végrendelkezésének tanulságai. Történelmi Szemle, 39. (1997) 401-410. Ernuszt Zsigmond püspök rejtélyes halála és hagyatékának sorsa. (A magyar igazságszolgáltatás nehézségei a középkor végén). Századok, 135. (2001) 301-361. Budapest története a későbbi középkorban Buda elestéig (1541-ig). In: Budapest története II. Budapest története a későbbi középkorban és a török hódoltság idején. Szerk.: Gerevich László - Kosáry Domokos. Budapest, 1973. 7-240. Budafelhévíz topográfiája és gazdasági fejlődése. Tanulmányok Budapest Múltjából, 16. (1964) 85-180.
