Ősei a 18. században Hamburgból költöztek Magyarországra. Édesapja, Goldziher Adolf kereskedő volt, aki viszonylag szerény jövedelme ellenére komoly erőfeszítéseket tett fia taníttatása érdekében. A középiskola első öt osztályát a székesfehérvári cisztercitáknál végezte, majd a pesti református gimnáziumban érettségizett. Már középiskolás korában, 1865-68-ban a pesti egyetem rendkívüli hallgatója, ahol Vámbéry Árminnál török és perzsa filológiát tanult. 1869-ben állami ösztöndíjjal a berlini, 1869-70 között a lipcsei egyetemen tanult, ahol 1870-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1871-72-ben állami ösztöndíjjal Leidenben, 1872-ben Bécsben keleti kéziratokat tanulmányozott. 1873-74-ben szintén állami ösztöndíjjal tanulmányutat tett Szíriában, Palesztinában és Egyiptomban. Kairóban lehetősége volt, hogy több hónapon keresztül az Al-Azhar mecsetben tanuljon.
A távoli Keleten erős honvágy gyötörte, ezért hazatért. 1874-1904 között a Pesti Izraelita Hitközség titkári állását töltötte be. Bekapcsolódott az egyetemi oktatásba. 1874-től a budapesti egyetemen a sémi filológia magántanára, 1894-től címzetes nyilvános rendes, 1905-től haláláig nyilvános rendes tanára lett. 1917-18-ban a bölcsészettudományi kar dékánja volt. 1899-től a zsidó vallásfilozófia óraadó tanáraként oktatott a budapesti rabbiképző intézetben.
Goldzihez az iszlám kutatásának nemzetközi hírű tudósa volt, őt lehet tekinteni a modern kritikai módszerekkel dolgozó iszlamológia egyik megalapítójának. Fő kutatási területei a sémi filológia és irodalomtörténet, valamint a mohamedán vallás története. Már pályája első szakában a magyarországi keleti tanulmányok történetét kutatta, s ehhez a vizsgálathoz vissza-visszatért. Megvilágította a magyar teológusoknak évszázados útját a külföldi oreintalistákhoz. Megrajzolta Uri János tudományos egyéniségének képét. Ismételten hódolt Kőrösi Csoma Sándor emlékének, különösen akkor, amikor a buddhizmusnak az iszlámra gyakorolt hatását vette górcső alá. A gróf Kuun Géza és a Vámbéry Ármin emlékének szentelt akadémiai beszédei egyértelműen bemutatták azt a törekvést, hogy Magyarországot a keleti tanulmányok egyik központjává tegyék, amire földrajzi és történelmi viszonyai képessé tették. Mindenütt szemmel kísérte tudománya magyar vonatkozásait s különleges feladatait. Szerepet vállalt a Bacher és Bánóczi által alapított Magyar Zsidó Szemle elindításában, sürgette egy magyar zsidó irodalmi társulatnak létrehozását. Támogatta Kuun Gézát a magyar honfoglalás keleti kútfőinek vizsgálatában. Nyelvtudományát a magyar nyelv bibliai fordulatainak, keleti elemeinek megmagyarázására hasznosította. Már 1880-ban listába vette a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának keleti kéziratait. Amikor a Magyar Tudományos Akadémiára kapta meg Kaufmann Dávid gyűjteményét, annak arab anyagát Goldziher nemcsak rendezte, hanem nagyrészt fel is dolgozta, s a munkálatokba tanítványait is bekapcsolta. A keleti tanulmányok főbb jelenségeit és eredményeit a korabeli folyóiratok (leginkább Gyulai Pál ösztönzésére a Budapesti Szemle) révén ismertette a magyar nyilvánossággal.
A Magyar Tudományos Akadémia 1876. június 8-án levelező, 1892. május 5-én rendes taggá választotta. A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődése történetében összehasonlítva a keleti arabokéval című székfoglaló előadása 1876. november 13-án, A pogány arabok költé?szetének hagyománya című 1892. október 24-én hangzott el. 1905. május 9-1919. október 23. között az I. Osztály elnöki tisztségét is ellátta, de a személye ellen is irányuló antiszemita kampány következtében lemondott. Tiszteletbeli tagja volt a Budapesti Philologiai Társulatnak. A cambridge-i egyetemen 1904-ben, az aberdeeni egyetem 1906-ban avatta tiszteletbeli doktorrá. 1897-től az orosz tudományos akadémia levelező, 1908-tól a holland tudományos akadémia külső, 1910-től a porosz tudományos akadémia levelező, 1916-tól a bajor tudományos akadémia levelező, valamint a spanyol, a damaszkuszi és a dán tudományos akadémia rendes tagja lett, de a brit tudományos akadémia is levelező tagjai közé választotta. Tiszteletbeli tagja volt továbbá a göttingeni tudományos társulatnak, a lipcsei, a leideni, a kalkuttai, az angol, a francia, a német, az amerikai, a holland, az egyiptomi, a bengáli és a svéd Keleti Társulatnak.
Fő művei: Studien über Tanchüm Jerüschhalmi. Leipzig, 1870.; Beiträge zur Geschichte der Sprachgelehrsamkeit bei den Arabern. Wien, 1871-73.; A nemzetiségi kérdés az araboknál Bp., 1873.; Beiträge zur Literaturgeschichte der Shia. Wien, 1874.; Der Mythos bei den Hebräern und seine geschichtliche Entwickelung. Leipzig, 1876., angolul London, 1877.; A spanyolországi arabok helye az iszlám fejlődése történetében, összehasonlítva a keleti arabokkal. Bp., 1877.; Az iszlám. Bp., 1881.; Le culte des anc?tres et le culte des morts chez les Arabes. Párizs, 1885.; A mohammedán jog eredete. Bp., 1884.; Die Zâhiriten. Ihr Lehrsystem und ihre Geschichte. Leipzig, 1884., angolul Leiden, 1971.; Mohammedanische Studien. I-II. Halle, 1889-90.; A pogány arabok költészetének hagyománya. Bp., 1892.; Der Dîwân des Garwal b. Aus al-Hutej'a. Leipzig, 1893.; Renan mint orientalista. Bp., 1894.; A történetírás az arab irodalomban. Bp., 1895.; Abhandlungen zur arabischen Philologie. I-II. Leiden, 1897-99.; Az iszlám az Omajjádok bukásáig. Nagy Képes Világtörténet, IV., Bp., 1900.; Arabok. In: Egyetemes irodalomtörténet. Szerk. Heinrich Gusztáv. I. Bp., 1903.; Le Livre de Mohammed ibn Tounert. Algír, 1903.; Die Religion des Islams. In: Die Kultur der Gegenwart, I. Berlin-Leipzig, 1906.; Előadások az iszlámról. Bp., 1912; németül Heidelberg, 1910, 2. átd. kiad. 1925., héberül Jeruzsálem, 1951.; Kratka povijest arabske knijäevnosti. Sarajevo, 1909.; Tradition als Dogma. Stockholm, 1913.; Stellung der alten islamischen Orthodoxie zu den antiken Wissenschaften. Berlin, 1916.; Streitschrift des Gazâlî gegen die Bâtinijja Sekte. Leiden, 1916.; Die Richtungen der islamischen Koranauslegung. Leiden, 1920.; Le dogme et la loi de l'Islam. (Párizs, 1920.; A zsidóság lényege és fejlődése. I-II. Bp., 1922-23.; Gesammmelte Schriften. Kiad. Joseph de Somogyi. I-VI. Hildesheim, 1967-73.; Muslim Studies. Kiad. S. M. Stern. I-II. London, 1967-71.; Az iszlám. Vál.: Vass Előd. Bp., 1980.; Az iszlám kultúrája. Művelődéstörténeti tanulmányok. I-II. Vál., szerk., jegyz. Simon Róbert. Bp., 1981.; Napló. Vál., szerk., jegyz.: Scheiber Sándor. Bp., 1895., németül Leiden, 1978.; Az arabok és az iszlám. Válogatott tanulmányok. Szerk., bev.: Ormos István. I-II. Bp., 1995.
Róla szóló irodalom: Kosztka László: Goldziher Ignác, az író. Budapesti Szemle, 1928.; Heller Bernát: Bibliographie des oeuvres de Ignace Goldziher. Párizs, 1928.; Heller Bernát: Goldziher Ignác emlékezete. Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve, 1932.; Ballagi Aladár: Emlékezés Goldziher Ignácra. In: Ballagi Aladár: Élő tanítások. Bp., 1934.; In memoriam Ignatii Goldziher 1850-1950. Acta Orientalia, 1951.; Czeglédy Károly: A legnagyobb magyar iszlamológus. Emlékezés Goldziher Ignácra. Világosság, 1971.; Simon Róbert: Goldziher Ignác. Magyar Filozófiai Szemle, 1982.; Simon Róbert: Ignac Goldziher. His Life and scholarship as reflectedin his works and correspondance. Bp.-Leiden, 1986.; Simon Róbert: Goldziher Ignác ? hetven év múltán. 2000[Kétezer], 1991.
