Hekler Antal

Alsó és középfokú iskoláit Németországban végezte, 1899 és 1903 között a budapesti tudományegyetemen jogot hallgatott, 1903-ban államtudományi oklevelet szerzett. Egyetemista évei alatt vívásban több országos versenyen első helyezést ért el. 1901-ben Olaszországban, 1903-ban Görögországban járt, az utak hatására érdeklődése az ókori görög és római művészet felé fordult. Beöthy Zsolt és Riedl Frigyes ösztönzésére a klasszika-archeológia tanulmányozása mellett döntött. 1904-06-ban Adolf Furtwänglernél a müncheni egyetemen tanult. 1907-ben a római női arcképszobrászat rendszeres feldolgozásával klasszika-archeológiából bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1905 nyarán tanulmányozta a párizsi múzeumokat. Később is többször járt tanulmányutakon. 1913-ban Kis-Ázsiában, 1933-ban magyar állami ösztöndíjjal, 1935-36-ban Hariszeion-ösztöndíjjal végzett kutatásokat Görögországban.

1905-06-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban gyakornok, 1906-07-ben segédfogalmazó. 1907-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának segédőre lett, 1911-14 között őre. Az antik portréművészetről írt (négy nyelven megjelent) művének honoráriuma lehetővé tette, hogy 3 hónapra Olaszországba utazzon. Egyik úttörője volt a római provinciabeli művészet kutatásának, 1908 és 1912 között ásatásokat végzett Dunapentelén. Hampel József halála után, saját kérésére a Szépművészeti Múzeum antik plasztikai osztályára helyezték át, 1914-1918 között az osztály vezetőjeként rá hárul a gyűjtemény megszervezésének feladata. Jelentős műtárgygyarapítási tevékenységet folytatott. Újrarendezte az antik gyűjteményt, felállította a gipsz szobormásolatokat és katalógust írt róluk. Gróf Klebelsberg Kunóval együtt megszervezte a konstantinápolyi Magyar Intézetet, amely az I. világháború miatt csak néhány évig működött. A kis-ázsiai kilikiai ásatások megindítására vonatkozó terve végül nem valósult meg.

1911-től a budapesti egyetemen a klasszika-archeológia magántanárává nevezték ki, majd 1918. szeptember 18-án a művészettörténet nyilvános rendes tanára lett. Ő volt az egyetem utolsó király által kinevezett tanára. A Tanácsköztársaság idején eltávolították az egyetemről és visszahelyezték a Szépművészeti Múzeumba. A proletárdiktatúra bukása után visszakerült az egyetemre. 1928-29-ben a bölcsészettudományi kar dékánja volt. Nagy hatást gyakorolt tanítványaira, művészettörténész generációk egész sorát nevelte ki.

Fő kutatási területét az ókori művészet, ezen belül a szobrászat jelentette. Emellett foglalkozott az egyetemes és a magyar művészettörténet különböző kérdéseivel. A kutatási tevékenysége fokozatosan kibővült, foglalkozott Michelangelo és Leonardo da Vinci munkásságával, ugyanakkor akadémiai székfoglalóját a barokk szobrászatról tartotta. A magyar műalkotásokat európai keretek között mutatta be, ösztönzésére és irányításával indult meg a hazai reneszánsz alapkutatás, illetve számos barokk témájú feldolgozás. Felhívta a figyelmet a hazai és a külföldi levéltárak művészettörténeti vonatkozású forrásaira. Kitűnő és szuggesztív előadóként 1908-tól vetített képekkel, nagy hallgatóság előtt népszerűsítő előadásokat tartott a Magyar Nemzeti Múzeumban, illetve különböző szabadegyetemeken. Ellátta a Budavári Tudományos Társulat Kiadványai című sorozat, illetve 1925-től haláláig az Archaeologiai Értesítő szerkesztését.

Rendkívül fontos szerepet vállalt a tudományos közéletben. A Magyar Tudományos Akadémia 1920. május 5-én levelező, 1934. május 11-én rendes tagjává választotta. A klasszicizmus jelentősége és térfoglalása az ókori művészetben című székfoglalója 1921. február 7-én, A magyarországi barokk szobrászat európai helyzete című 1935. február 11-én hangzott el. 1935-től a Kisfaludy Társaság rendes, 1938-tól a Német Tudományos Akadémia levelező, 1939-től a Pápai Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Számos európai szervezet a tagjai közé választotta. 1937-től az Athéni Régészeti Társulat tiszteletbeli, a német és az osztrák régészeti intézet rendes, a holland és a bolgár régészeti intézet levelező tagságával ruházták fel. 1926 és 1929 között a Turul Szövetség primus magistere volt. Ellátta a Szellemi Együttműködés Szövetsége magyar egyesületének ügyvezető alelnökségét. 1927-től haláláig ő töltötte be az Országos Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat másodelnökségét. Több kitüntetésben részesült: Görög királyi Phoenix rend, II. osztályú Magyar Érdemkereszt. 1930-ban Corvin-koszorút kapott.

Fő művei: Velence, Firenze, Róma. Naplótöredékek. Bp., 1901.; Römische weibliche Gewandstatuen. München 1909.; Forschungen in Intercisa. Österreichische Tahres-hefte, 1912.; Görög és római arcképszobrászat. Bp., 1913., németül: Stuttgart, 1912., angolul: London, 1912., franciául: Párizs, 1913.; A szobrászati stílus problémái. Bp., 1915.; Isteneszmény és portrait a görög művészetben. Bp., 1917., németül is; A Szépművészeti Múzeum antik plasztikai gyűjteménye. Bp., 1918., 4. kiad. 1920.; A klasszicizmus jelentősége és térfoglalása az ókori művészetben. Bp., 1921.; Pheidias művészete. Bp., 1922.; Michelangelo. Bp., 1926.; Az MTA és a művészettörténet. Bp., 1928.; Die Sammlung antiker Skulpturen. Wien, 1929.; Antik művészet. Bp., 1931.; A középkor és a renaissance művészete. Bp., 1932.; Az újkor művészete. Bp., 1933.; A magyarországi barokk szobrászat európai helyzete. Bp., 1935.; A magyar művészet története. Bp., 1935.; Bildnisse berühmter Griechen. Berlin, 1940.; Heckler Antal válogatott kisebb dolgozatai. Kiad., életrajzát írta Láng Nándor. Bp., 1942.

Róla szóló irodalom: Oroszlán Zoltán: Emlékezés Heckler Antalra. Archaeologiai Értesítő, 1940.; Erdélyi Gizella: Heckler Antal irodalmi munkássága. Archaeologiai Értesítő, 1940.; Láng Nándor: Heckler Antal élete és munkássága. Budapesti Szemle, 1942.; Láng Nándor: L'oeuvre d'un archéologue. Nouvelle Revue de Hongrie, 1942.;  Entz Géza: Gerevich Tibor és Hekler Antal emlékezete. Archaeologiai Értesítő, 1983.; Tóth Gábor: Az első külföldi magyar tudományos intézet. (Konstantinápoly, 1916-1918.) Századok, 1995.; Tóth Endre: Hekler Antal. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Szerk.: Pintér János. Bp., 2002.