Horváth Mihály

Tizenhét gyermekes családban született, édesapja, Horváth József orvos volt. Iskoláit Szegeden végezte, középfokú tanulmányait a piaristáknál abszolválta. 1825-től a váci papnevelő intézetben teológiát és történelmet tanult, 1828-ban a pesti egyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett; 1832-ben pappá szentelték. 1832-44-ben Dorozsmán, Kecskeméten, Nagykátán és Nagyabonyban segédlelkész, közben nevelő a gróf Keglevich és a gróf Erdődy családnál. 1844-től a bécsi Theresianumban a magyar nyelv és irodalom tanára. Óráin nagy hangsúlyt fektetett a magyar nyelv sajátosságainak a megismertetésére. 1847-től hatvani prépost-plébános. 1848. júniustól csanádi püspök, 1849. május-augusztus között Szemere Bertalan kormányában a vallás- és közoktatásügyi miniszteri pozíciót töltötte be.

A szabadságharc leverése után bujdosott, majd Lipcsébe, s onnan Belgiumba menekült. 1851-ben a hadbíróság 12 pontban bűnösnek találta, halálra ítélte és in effigie felakasztották. 1856-ig Párizsban, Montmorencyban, Genovában, Nizzában, Firenzében, Genfben, 1856-67-ben ismét Brüsszelben élt, ahol a magyar történelemre vonatkozó levéltári kutatásokkal foglalkozott. Az itt fellelt dokumentumokat forráskiadványokban tette közzé. Montmorencyban Gróf Batthyány Lajosné reá bízta három gyermekének a nevelését. 1867 elején hazatért. 1867-től Szeged egyik választókerületének országgyűlési képviselője volt. Ő lett Habsburg Rudolf trónörökös történelemtanára. Tribunici címzetes püspökké és vaskai apáttá is kinevezték. Halála után komoly kultusz alakult ki személye körül. Szülőházát emléktáblával jelölték meg, szülővárosa mozgalmat indított szobrának felállítása érdekében. 1909-ben, születésének századik évfordulóján számos ünnepi megemlékezést tartottak. Ezek egyikén nevezte őt Békefi Remig a magyar nemzet nevelő mesterének.

A magyar történetírás kiemelkedő alakja. Liberális, függetlenségi szellemű történeti munkáival a magyar polgári átalakulás ügyét szolgálta. A magyar történelem fő tendenciájának a szabadság kivívására és folyamatos megtartására irányuló törekvést tartotta. Több publikációját Hatvani Mihály álnéven jelentette meg. A történész feladatát abban látta, hogy a letűnt nemzedékek életének és munkásságának minden mozzanatát felkutassa, és a forrásokat kellő kritikával kezelje. Első munkájában, amelyet az Athenaeum melléklapja, a Figyelmező közölt Nádasdy Tamás életével foglalkozott. A kor vezető történésze, Péczely József kedvező bírálatban részesítette. Már ekkor megmutatkozott a rá jellemző íráskészség: az olvasót nem fárasztotta részletek sokaságával, hanem a tényeket csoportosítva csak a legfőbbeket emelte ki. 1846-ban jelent meg A magyarok története című könyve, amely abból a célból készült, hogy a történelmet az iskolákban magyarul lehessen tanítani. Az ő nevéhez fűződik az, hogy magyar nyelven az első könnyen áttekinthető és a Habsburgok korszakát 1792-ig mégis kellő részletességgel tárgyaló magyar történelmet adott a nagyközönség kezébe. Ennek kapcsán nagyon helyesen mutatott rá, hogy a magyar történetírás az újkort szinte teljesen elhanyagolta.

Jelentős szerepet vállalt az ún. magyar történelmi életrajzok megindításában. Figyelemmel kívánta kísérni azokat a személyeket, akik meghatározták korukat, és irányt adtak az eseményeknek. A műfaj, a kritikai hangvételek ellenére, nagyon népszerűvé vált. Foglalkozott Corvin Jánossal, igaz, hogy számos megállapítását már a következő évek kutatása is jelentősen módosította. Monográfiát írt József nádorról, amely elkészülte után csak 17 évvel jelenhetett meg. 1859-ben adta ki legterjedelmesebb és a legtöbb eredeti oklevél alapján készült történeti életrajzát, amelyet Fráter Györgynek szentelt. Az opusban tisztázta a bíboros szerepét, ugyanakkor az egyes korszakok részletezésében aránytalanság figyelhető meg. A művet a szakmabeliek rendkívül kedvezően fogadták, a külföldi példákkal hozták méltó párhuzamba. Figyelmét a jelentős politikai befolyással rendelkező hölgyek sem kerülték el, egy-egy kisebb életrajzban foglalta össze a Hedvig királynőre és a Zrínyi Ilonára vonatkozó ismereteket. Mind a kettőben a magyar nő eszményképét rajzolta meg.

A Magyar Tudományos Akadémia 1839. november 23-án levelező, 1841. november 23-án rendes taggá választotta. A magyar honvédelem történeti vázlata című székfoglaló előadása 1842. november 22-én hangzott el. 1871. május 17-én az igazgató tagságot nyerte el. 1870. január 15. - 1878. augusztus 19. között a II. Osztály elnöki tisztségét látta el. 1867-ben a Magyar Történelmi Társulat ideiglenes elnöke, 1867-77-ben első alelnöke, 1877-től haláláig elnöke. 1868-tól a Kisfaludy Társulat rendes tagja. Háromszor részesült ? 1840., 1867., 1873. - a Magyar Tudományos Akadémia Nagyjutalmában.

Fő művei: Gróf Nádasdy Tamás élete. Buda, 1838.; A szükség és a szabadság a történetben. Athenaeum, 1838.; Vázlatok a magyar népiség történetéből. Athenaeum, 1839-40.; Az ipar és kereskedés története Magyarországon a három utolsó század alatt. Pest, 1840., reprint kiad. Bp., 1984.; Az 1514-diki pórlázadás, annak okai s következményei. Tudománytár, 1841., reprint kiad., előszó, jegyz. Szigethy Gábor. Bp., 1986.; A magyarok története. I-IV. Pápa, 1842-46., 3. átd., bőv. kiad. I-VIII. Bp., 1871-73.; Párhuzam az Európába költözködő magyar nemzet és az akkori Európa polgári és erkölcsi műveltsége között. Pest, 1847.; Magyar történelmi okmánytár, a brüsseli országos levéltárból és a burgundi könyvtárból. I-IV. Kiad. Hatvani Mihály [álnév] Pest, 1857-59.; Huszonöt év Magyarország történetéből, 1823-tól 1848-ig. I-III. Genf, 1865., 3. kiad. Bp., 1886., németül: I-II. Leipzig, 1867.; Kossuth Lajos újabb leveleire. Pest, 1868.; Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és 1849-ben. I-III. Genf, 1865., 2. kiad. Pest, 1871-72.; Horváth Mihály kisebb történelmi munkái. I-IV. Pest, 1867.; Zrínyi Ilona életrajza. Pest, 1869.; Utyeszenich Fráter György (Martinuzzi bíbornok) élete. Pest, 1872.; A kereszténység első százada Magyarországon. Bp., 1878.; Polgárosodás, liberalizmus, függetlenségi harc. Válogatott írások. Vál., kiad., bev. Pál Lajos. Bp., 1986.

Róla szóló irodalom: Fraknói Vilmos: Emlékbeszéd Horváth Mihály felett. Bp., 1879.; Békefi Rémig: Horváth Mihály és a magyar történetírás. Bp., 1909.; Marczali Henrik: Horváth Mihály. Budapesti Szemle, 1910.; Márki Sándor: Horváth Mihály. Bp., 1917.; Márki Sándor: Horváth Mihály. Századok, 1918.; Szekfű Gyula: A politikai történetírás. In: A magyar történetírás új útjai. Szerk. Hóman Bálint. Bp., 1931.; Pamlényi Ervin: Horváth Mihály. Bp., 1954.; Fenyő István: Haza és tudomány. Bp., 1969.; R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I-II. Bp., 1971.; Baróti Dezső: Horváth Mihály és Hatvan. Délsziget, 1987.; Szabó József: A szabadságharc történetírója. Új Honvédségi Szemle, 1993.; Sárközi Zoltán: Horváth Mihály. Technikatörténeti Szemle, 1993.; Szabó József: A magyar honvédelem történeti vázlata. Új Honvédségi Szemle, 1994.