Jancsó István táblabíró és Kálnoky Zsuzsanna házasságából született. Középfokú tanulmányait Csíksomlyón és Kolozsváron végezte, majd a kolozsvári és a bécsi egyetemen tanult, magyar-latin szakos tanári oklevelet, 1878-ban Kolozsvárott bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1878-80-ban a pancsovai, 1880-87-ben az aradi állami főreáliskola, 1887-92-ben a fővárosi II. kerületi gimnázium tanára, 1893-94 között az I. kerületi gimnázium igazgatója, 1893-95-ben tanára. 1895-99-ben a Miniszterelnökség sajtóosztályának tisztviselője volt. 1897-1907 között a Budapest VI. kerületi állami gimnázium tanára. 1907-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tisztviselője, ahol 1908-tól a szabadoktatás ügyeit intézte. 1911-19-ben az Országos Szabadoktatási Tanács ügyvezető alelnöke, közben 1917-18-ban Bukarestben az osztrák-magyar katonai parancsnokságon nemzetiségügyi előadó volt. 1922-től a szegedi egyetemen nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Szülőföldjén személyét tisztelet és megbecsülés övezi. Faluja általános iskolája az ő nevét viseli, és 2001 szeptemberében felavatták a mellszobrát, Gelence első köztéri emlékét.
Pályája elején irodalom- és nyelvtörténeti kérdések is foglalkoztatták, több népszerű kiadványa és közleménye jelent meg e témákban is (pl. Szenczi Molnár Albert, Kölcsey Ferenc, Fábián Gábor és Petőfi Sándor). Műkedvelő történészként az 1890-es évektől foglalkoztatták a Kárpát-medence nemzetiségi és Magyarország kisebbségpolitikai kérdései. 1892-ben féléves tanulmányutat tett Romániában. Különösen a magyarországi (erdélyi) román kisebbség népességtörténete és politikai-ideológiai mozgalmai (pl. dákoromán-elmélet, román irredentizmus, Nagy-Románia eszméje) terén képezte magát szakértővé, s a Budapesti Hírlapban vagy a Magyar Szemlében, illetve önálló kötetekben megjelent publicisztikáinak jelentős része ezt a tárgykört járta körül. Ezekben általában az erdélyi románság törekvéseinek lehetséges következményeire, s a leszűrt következtetéseken keresztül valamennyi nemzetiség térnyerésével járó veszélyekre figyelmeztetett. Az 1890-es években részt vett az Arad vármegye és Arad szabad királyi város monographiája című kiadvány szerkesztői munkálataiban, amelynek néprajzi vonatkozású fejezeteit ő maga írta.
Erdély története című művét Ladihay Vince álnéven 1922-ben írta, amely halála után, 1931-ben jelent meg Gyallay Domokos 'a szerző utasításai szerint'- i átdolgozásban. A könyvet azzal a szándékkal írta, hogy legalább fő vonásaiban felvázolja, és összefüggő képet alkosson Erdély népeinek, de különösen az erdélyi magyarság történetéről. Fontosnak tartotta, hogy végre szülessen egy olyan mű, amely kimondottan Erdély múltjával foglalkozik. Akkor ugyanis az iskolákban az egész magyar állam és magyar nemzet történetét tanulták. Amellett foglalt állást, hogy Erdélynek mindig is külön, az anyaországtól eltérő históriája volt. Tisztelte minden nép, különösen a magyarsággal együtt élő etnikumok jellemvonásait, nyelvét, kultúráját, igyekezett ezeket ismertté tenni magyar olvasói körében is, ugyanakkor mindenkor a nemzeti önvédelem, a magyar valóságlátás talaján állott. Nem félt feltárni a kényes vonatkozásokat és megpróbált a saját kérdéseire olyan válaszokat adni, amelyek nem csorbítják a nemzetiségek jogait, de nem is esnek a pusztító önfeladás csapdájába.
Pedagógusként az állami és egyházi iskolák keretein kívül zajló magyar nyelvű szabadoktatás, a népakadémiai és népfőiskolai tanfolyamokon folyó felnőttoktatás, valamint a népművelő ismeretterjesztő előadások ügyének harcos szószólója és szervezője volt. Olyan pedagógiai, neveléselméleti és oktatáspolitikai szakfolyóiratok alapító szerkesztőjeként ismert, mint a Középiskolai Szemle (1882?1887, Antolik Károllyal és Spitkó Lajossal), valamint az Egyetemes Közoktatásügyi Szemle (1889?1893, Balássy Dénessel).
A Magyar Tudományos Akadémia 1916. május 4-én választotta levelező tagjává. 1916-tól a Magyar Paedagogiai Társaság tiszteletbeli, az Országos Magyar Szövetség főtitkára, a Magyar Társadalomtudományi Egyesület igazgatója, és 1905-től az Országoa Középiskolai Tanáregyesület alelnöke volt.
Fő művei: Szenczi Molnár Albert. Kolozsvár, 1878.; Magyar nyelvtudomány-történelmi tanulmányok a XVI. és XVII. századból. Bp., 1880.; Kölcsey Ferenc élete és művei. Bp., 1885.; Fábián Gábor élete és irodalmi működése. Arad, 1885.; Középiskoláink reformja. Bp., 1891.; A daco-romanizmus és a magyar kultúrpolitika. Név nélkül. Bp., 1893.; Román politikai és történelmi tanulmányok. Bp., 1894.; Szabadságharcunk és a dákoromán törekvések. Bp., 1895. Bánffy Dezső nemzetiségi politikája. Bp., 1895.; A román nemzetiségi törekvések története és jelenlegi állapota. I-II. Bp., 1896-99.; Quelques réflexions critiques sur l'essai de M. P. Commene 'La Térre Roumaine á travers les ages". Párizs, 1901., 2. kiad. 1920.; A romániai parasztság helyzete. Bp., 1901.; Erdély és a nagyromán aspirációk. Bp., 1918.; Defensio nationis Hungaricae. Bp., 1920.; A székelyek. Bp., 1921., franciául és angolul is; The Transsylvanián question. Szerzőtársak: Ajtay József - Kovács Alajos. Bp., 1921.; A román irredentista mozgalmak története. Bp., 1922.; Erdély története. Ladihay Vince álnéven. Kolozsvár, 1923., 2. kiad. 1931., új kiad. 2008.
Róla szóló irodalom: Szász Zsombor: Jancsó Benedek. Magyar Szemle, 1930.; Sulyok István: Jancsó Benedek. Pásztortűz, 1930.; Szombatfalvy György: Jancsó Benedek. Társadalomtudomány, 1930.; Jancsó Benedek Emlékkönyv. Szerk.: Asztalos Miklós. Bp., 1931.; Rugonfalvi Kiss István: Jancsó Benedek emlékezete. Debrecen, 1931.
