Pór Antal

Édesapja, Bauer József kádármesterként dolgozott. Elemi iskoláit és gimnáziumi hat osztályt szülővárosában végezte, ez utóbbit a bencéseknél. 1849-ben Komáromtól Világosig honvédként harcolt. Az orosz és osztrák hadifogságból 1850-ben szabadult. Ekkor az Esztergom megyei kispapok közé lépett és egy évet a pozsonyi Emericanumban, kettőt a nagyszombati főgimnáziumban bölcsészettudományok hallgatásával töltött. A teológiát a bécsi Pázmáneumban végezte. Ide utóbb mint tanárjelölt még két évre visszakerült. Scitovszky János hercegprímás 1857-ben a nagyszombati érseki főgimnázium tanárává nevezte ki, még szintén 1857-es pappá szentelése előtt. 1872-től esztergom-belvárosi plébános, s az 1873. évi járvány alkalmával kifejtett működéséért az uralkodó legmagasabb megelégedését érdemelte ki. A pápa 1874. július 3-án tiszteletbeli titkos káplánjává, utóbb apostoli főjegyzőjévé, Simor bíboros-érsek pedig az esztergomi kerület esperesévé és tanfelügyelőjévé nevezte ki. 1880-tól pozsonyi kanonok, 1886-tól Szent Imréről nevezett címzetes apát, 1893-tól esztergomi mesterkanonok, 1903-tól honti főesperes. Az aktív politikai közéletben is szerepet vállalt: 1875-81-ben szabadelvű párti programmal Esztergom város országgyűlési képviselője.

Kezdetben az ókorral foglalkozott. 1862 augusztusában a római emlékek tanulmányozására Erdélybe tett kirándulást, feltérképezte a bécsi múzeumok anyagát, és 1867-ben megtekintette a párizsi világkiállítást. 1868-ban, a MTA 300 forintot tűzött ki jutalmul a "görög államrégiségek" kézikönyvére. A munkának az antik görögségre jellemző intézményeket és vallásügyet, valamint az egyes államok közéletét, alkotmányát, közigazgatását, törvénykezését és hadügyét kellett ismertetnie. Az első díjat Pór Antal nyerte el. Könyve : "Hellas földirata és hellén állam-régiségek" címmel Pesten 1871-ben jelent meg. Nem sokkal ezután az ókori Róma történetét is összefoglalta. Maradandót a középkorban alkotott. Az első ilyen jellegű tanulmányában Szent István király életrajzát írta meg. Nem keresett új forrásokat, hanem a meglévők elemzésére fektetette a hangsúlyt. A Hunyadi korra vonatkozó vizsgálódásainak eredménye a II. Pius pápáról írt értekezés. Legszívesebben az Anjou-kort kutatta, gyakorlatilag nem volt olyan területe, amelyet ne vett volna górcső alá. A magyar történelem legfényesebb szakaszának, legszebb fejezetének nevezte ezt a periódust. Az utolsó Árpádok hanyatlása után Magyarországból Európa egyik leghatalmasabb birodalma lett. Élénkek voltak a kulturális kapcsolatok, ezek egyik szegmensét, az itáliai egyetemjárásnak alapos tanulmányban mutatta be. Kritikai szemmel közelítette meg a forrásokat, felvázolta I. Lajos király krónikásának, Küküllei Jánosnak az életrajzát. Felhívta a figyelmet a lengyel krónikás, Czarnkowi János személyes sértettségére. Mesterműveket alkotott, amikor bemutatta az Anjou-kor fő tisztségviselőinek pályafutását. Ő volt az, aki az ismeretlenségből kiemelte Tóth Lőrincet, I. Károly király zászlótartóját. Gazdagon adatolva ismertette a nagyobb egyházi méltóságok jelentőségét, bel- és külpolitikai szerepüket.

Alapvető, sok esetben máig aktuális eredményeket hozó kutatásokat végzett a királyi család tagjaival kapcsolatban. Életrajzot írt I. (Nagy) Lajos királyról, összefoglaló munkában beszélte el az Anjou királyok uralkodását. Több tanulmányban foglalkozott I. Lajos édesanyjáról, Erzsébet királynéról. Politikájának bemutatásakor ? mint például a lengyel kormányzóság esetében - időnként kritikai hangot ütött meg. Életének számos mozzanatát tisztázta. Idegen kútfők, krónikák és okiratok alapján írta meg 1357-ben Aachenbe tett zarándoklásának történetét, amelyről szóló tudósítást a magyar forrásokban hiába keresnénk. Az anyakirályné alakját látta a Dél-Tirolban található Runkelstein várkastély termeiben fennmaradt freskók egyik figurájában. Több szempontból elemezte a IV. Károly császárral történt 1362-es konfliktust. Terjedelmes értekezést tett közzé Erzsébet hercegnőről, Anjou István herceg árvájáról. Külön tanulmányban mutatta be Opuliai László lengyel herceg magyarországi ténykedését. Izgalmas kérdést vetett fel, amikor Kálmán hercegnek, I. Károly törvénytelen fiának a politikai pályafutását elemezte. Kissé regényesen közelítette meg Giannino di Guccio személyét.

A Magyar Történelmi Társulatnak, a Heraldikai és Genealógiai Társulatnak igazgató-választmányi, a Szent István-társulat tudományi és irodalmi osztályának tagja. Az MTA levelező tagja 1872. május 24-től, rendes tagja 1892. május 5-től. Akadémiai székfoglalját: Eneo Silvio de Piccolomini viszonya Magyarországhoz címmel 1877. november 19-én, rendes tagsági székfoglalóját Nagy Lajos magyar király viszonya Giannino di Guccio franczia trónkövetelőhöz címmel 1892. október 10-én tartotta.

Fő művei: Hunyadi János. Bp., 1873.; Enea Silvio de Piccolomini viszonya Magyarországhoz. Budapesti Szemle, 1878.; Trencsényi Csák Máté. Bp., 1888.; Köcski Sándor. Századok, 1888.; Kálmán győri püspök (1317-1375). Századok, 1889.; Nagy Lajos. 1326-1382. I-II. Bp., 1892.; Nagy Lajos magyar király viszonya Giannino de Guccio francia trónkövetelőhöz. Bp., 1892.; János küküllei főesperes. Századok, 1893.; Az Anjouk kora. In: A magyar nemzet története. III. Bp., 1895., reprint kiad. 1995.; : Adatok a bolognai és pádovai jog-egyetemen a XIV. században tanult magyarokról. Századok, 1897.; Magyar vonatkozású fali képek Runkelsteinban. Archaeologiai Értesítő, 1900.; Nagy Lajos király viszonya az aquiléjai pátriárkákhoz. Bp., 1900.; István úr árvája. Századok, 1901.; Erzsébet királyné acheni zarándoklása 1357-ben. Századok, 1901.; Erzsébet királyné uralkodása Lengyelországban (1370?1380). Erdélyi Múzeum, 1901.; A magyar Anjouk igényei a lengyel trónra. Kolozsvár, 1902.; A magyar Anjouk lengyel krónikása. (Czarnkowi János). I-II. Erdélyi Múzeum, 1904.; Keszei Miklós. Bp., 1905.; De Surdis II. János esztergomi érsek. Bp., 1907.; Neszmélyi Miklós, Nagy Lajos király tanítója. Katholikus Szemle, 1907.; Opuli László, Magyarország nádorispánja nemzedékrendjéhez. Turul, 1908.; Adatok Della Pusterla Vilmos pozsonyi prépost életéhez. Századok, 1908.; Opuli László herczeg Magyarország nádorispánja. Századok, 1909.

Róla szóló irodalom: Dudek János: Pór Antal. Religio, 1911.; Pór Antal. Századok, 1911.; Karácsonyi János: Emlékbeszéd Pór Antal rendes tag felett. Bp., 1913.; Ortvay Tivadar: Pór Antal. Turul, 1913.; Márki Sándor: Pór Antal emlékezete. Századok, 1916.