Pulszky Ferenc

Pulszky Ágost és Károly apja. 1833-ban jogtudományi doktori oklevelet szerzett, 1835-ben ügyvédi vizsgát tett. 1833-ban hosszabb utazást tett Itáliában. 1833-35-ben mint joggyakornok a pozsonyi országgyűlésen az országgyűlési ifjak közé tartozott, ekkor ismerkedett meg többek között Kölcsey Ferenccel és Deák Ferenccel. 1835-től Sáros vármegye aljegyzője. 1836-ban beutazta Nyugat-Európát. 1839-40-ben Sáros vármegye országgyűlési követe; a váltó- és csődtörvény, majd a büntetőtörvénykönyv kidolgozására létesített bizottságok tagja. Újabb itáliai utazása (1845) és nősülése után Bécsben, majd szécsényi birtokán élt.

Az 1840-es években a reformellenzék ismert alakja, cikkeket írt a Pesti Hírlapba és az augsburgi Allgemeine Zeitungba. A márciusi forradalom győzelmét követően, 1848 márciusa és decembere között az ideiglenes rendőri országos bizottság tagja, pénzügyminisztériumi államtitkár, majd a király személye körüli minisztérium vezetője. Végül mint az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja ideiglenesen a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium vezetője. 1849-ben Londonba ment, ahol a magyar kormány képviselőjeként sikertelenül próbálta megnyerni az angol kormány támogatását, de nagyszabású sajtókampányával a forradalom ügye mellé állította az angol közvéleményt. A szabadságharc bukása után távollétében halálra ítélték.

Londonban telepedett le, régészeti tanulmányokkal foglalkozott, újságcikkeket írt és tevékenyen részt vett az emigráció politikai akcióiban. Elkísérte Kossuth-ot angliai és amerikai körútjára. 1860-tól a Daily News tudósítójaként Torinóban élt, s a magyar emigrációt képviselte az olasz kormánynál. Amikor látta, hogy az emigráció senkitől sem számíthat fegyveres támogatásra, felhagyott a politizálással. Firenzébe költözött, ahol művészettörténeti és régészeti tanulmányokkal foglalkozott. 1866-ban amnesztiával hazatért. Politikailag újra aktivizálta magát: 1877-ig kormánypárti programmal a szentesi, majd a szécsényi választókerület országgyűlési képviselője volt.

1869-94-ben a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, amelyet európai színvonalú tudományos intézménnyé fejlesztett. Kezdeményezésére az állam megvásárolta az Esterházy-képtárat és a bécsi iparművészeti kiállítás anyagát, s ez utóbbival megvetette a későbbi Iparművészeti Múzeum alapjait. Később a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelője lett. Az 1870-es évektől budapesti háza az irodalom, tudományos és társasági élet központja. Élete késői szakaszában szakmai orientációja megváltozott, s az antikvitás iránti érdeklődése háttérbe szorult. Aktívan bekapcsolódott a Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai Kongresszusok munkájába. Elnöke volt az 1876. évi budapesti kongresszusnak, ahol kedvező fogadták az önálló hazai rézkor koncepciójának a felvázolását. Több tanulmánya révén a hazai vaskorkutatás atyjának is tekinthető. Idős korára olyan társadalmi rangot vívott ki magának, hogy múzeumigazgatóként, tudósként szinte mindent el tudott érni, ezzel sok anyagi és erkölcsi hasznot hozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak.

1847-től a Kisfaludy Társaság rendes, 1876-tól a Petőfi Társaság alapító tagja. 1879-től a Magyar Történelmi Társulat másod-, 1889-től haláláig első alelnöke. Az Országos Képzőművészeti Tanács alelnöke. A berlini antropológiai, etnológiai és őstörténeti társaság, a belgrádi tudós társaság, a drezdai német természettudományi akadémia, a königsbergi fizikai és közgazdasági társaság, a bécsi, a párizsi és a müncheni antropológiai társaság, a római régészeti társaság, valamint az amerikai filozófiai társaság tagja. 1886-tól a magyarországi szabadkőművesek nagymestere. A budapesti egyetem díszdoktora (1880).

Az MTA levelező tagja 1838. szeptember 7-től, rendes tagja 1840. szeptember 5-től, tiszteleti tagja 1841. szeptember 3-től, igazgatósági tagja 1873. május 21-től, az I. osztály elnöke 1870. január 15. és 1882. május 29. között, a II. osztály elnöke 1886. május 6. és 1895. május 8 között, az MTA másodelnöke 1895. május 8. és 1897. szeptember 9. között. Akadémiai székfoglalóját A régi műemlékek befolyásáról az új művészetre címmel 1841. augusztus 28-án tartotta.

Fő művei: Nyelvkérdés Magyarországon. Lipcse, 1844.; Magyar jakobinusok. I-II. Pest, 1861-62.; új kiad. 1909.; A magyarországi avar leletekről. Bp., 1874.; Eszmék Magyarország történetének philosophiájához. Bp., 1879., 2. kiad. 1895.; Életem és korom. I-II. Bp., 1882-84., németül is: kiad., bev. Oltványi Ambrus. I-II. 1958.; Martinovics Ignác és társai. Bp., 1882.; A rézkor Magyarországon. Bp., 1883.; Ábránd és valóság. I-III. Bp., 1888.; Publicistikai dolgozatok. Bp., 1889.; Tanulmányok a népvándorlás korának emlékeiről. I-II. Bp., 1888-89.; A magyar-pogány sírleletek. Bp., 1891.; Magyarország archaeologiája. I-II. Bp., 1897-98.; Pulszky Ferenc kisebb dolgozatai. Kiad. Lábán Antal, bev. Marczali Henrik. Bp., 1914.

Róla szóló irodalom: Pulszky Ferenc albuma. Ötven éves írói működésének jubileumára. Bp., 1885.; Ferenczy József: Pulszky Ferenc életrajza. Pozsony, 1889.; Concha Győző: Pulszky Ferenc. Bp., 1910.; Berzeviczy Albert - Marczali Henrik - Nagy Géza: Pulszky Ferenc százados ünnepére. Bp., 1915.; Lukácsy Sándor: Két emlékíró. Pulszky Ferenc és Teleki Sándor. Irodalomtörténeti Közlemények, 1962.; Fenyő István: Haza és tudomány. Bp., 1969.; Praznovszky Mihály: Pulszky Ferenc, a szécsényi földesúr. Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve, 1977.; Kabdebó Tamás: Diplomat in exile. Francis Pulszky?s political activities in England. London, 1979.; Vigh Károly: Pulszky Ferenc levelei a Magyar Nemzeti Múzeumban. Folia Historica, 1983.; Korompay H. János: Pulszky Ferenc irodalomszemlélete az 1840-es években. Irodalomtörténeti Közlemények, 1985.; Halász Zoltán: A Pulszkyak. Bp., 1987.; Pulszky Ferenc emlékére. Szerk. Marosi Ernő. Bp., 1987.; Korek József: Pulszky Ferenc, a régész. In: Pulszky Károly emlékének. Szerk. Mravik László. Bp., 1988.; Fried István: Magyar hírlapi kísérlet Lipcsében. Magyar Könyvszemle, 1994.; Szilágyi János György: Pulszky Ferenc és a múzeum helyzete a 19-20. századi európai kultúrában. Magyar Tudomány, 1995.; Pulszky Ferenc (1814-1897) emlékére. Bp., 1997.; Kovács Tibor: Pulszky Ferenc. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor ? Viga Gyula. Bp., 2002.