Sebestyén Gyula

Apja református lelkész volt. Családja a kiterjedt dunántúli nemes Sebestyén család veszprém-acsádi ágához tartozik. Középiskoláit Veszprémben, Pozsonyban és Debrecenben végezte. Mint önkéntes Klagenfurtban tiszti vizsgát tett. A budapesti egyetem magyar-német szakán tanult. Bölcsészdoktori oklevelét 1890-ben szerezte meg. Még pozsonyi diákként ismerkedett meg Thaly Kálmánnal, aki a magyar népköltés emlékeinek kutatására buzdította. Gyűjtőmunkáját egyetemista korában Gyulai Pál irányította, amihez megszerezte számára a Kisfaludy Társaság anyagi támogatását is. 1889-től a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában (OSZK) ideiglenesen alkalmazott napidíjas, 1893. februártól könyvtári gyakornok, márciustól segéd, 1898-tól segédőr, 1901-től őr, 1905-16-ban igazgatóőr, végül 1916-19-ben osztályigazgató. Igazgatóőri minőségében 1904 nyarán a múzeumtól nyert segéllyel hosszabb külföldi tanulmányutat tett. Felkereste a bécsi udvari, egyetemi és érseki, a salzburgi tanulmányi és bencés, a müncheni állami, erlangeni egyetemi, jénai egyetemi, weimari nagyhercegi, göttingai egyetemi, wolfenbütteli nagyhercegi, berlini királyi, lipcsei egyetemi és városi, a drezdai királyi és a prágai egyetemi könyvtárakat, ahol katalóguskészítési rendszereket tanulmányozott és részletesen leírta az ott őrzött Corvin-kódexeket.

1897-ben megkezdte a pogánykori eredetű regősénekek népi maradványainak összegyűjtését, amely munkásságát a következő években már a Kisfaludy-Társaság és a Magyar Nemzeti Múzeum is hathatósan támogatta. 1898 nyarán a bécsi, seitenstetteni, párizsi, bázeli, luzerni, einsiedelni, zürichi, sankt-galleni, sankt-pauli és a grazi könyvtárak kézirattáraiban kutatott magyar vonatkozású emlékek után. 1900-ban állami képviseletben részt vett a párizsi nemzetközi vallástörténeti és folklorisztikai kongresszusokon, utóbbin a hun-avar-magyar kapcsolat mondáiról értekezett. 1902-ben a Magyar Nemzeti Múzeum megbízta, hogy az alföldön és a székelyföldön a középkori betűrovás állítólag fennmaradt népi emlékeit kutassa. Utóbb a Magyar Tudományos Akadémiának abba a bizottságába is beválasztották, amely a Somogyi Antal-féle betűrovásos kéziratok hitelességét vizsgálta. 1903-4-ben a magyarországi téli népszokások és babonák régi maradványait gyűjtötte. 1907-ben a Magyar Nemzeti Múzeum támogatásával megkezdte a dunántúli kolostorok középkori könyvtári emlékeinek tanulmányozását. 1900-ban a nagyközönség részére a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett vasárnapi előadásokon Mátyás király könyvtáráról, 1902-ben a rovásírásról, 1903-ban a magyar irodalom középkori emlékeiről tartott szabad előadást.

A Kisfaludy Társaság Magyar Népköltési Gyűjteményének szerkesztője, egyúttal 1898-1917 között az Etnographia című folyóirat szerkesztője (1898-1910 között Munkácsi Bernáttal). 1897-től a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, 1911-től alelnöke, 1917-20-ban elnöke, majd 1920-tól tiszteleti tagja. 1909-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja. A helsinki Finnugor Társaság külső tagja. 1911-től a Folklore Fellows magyarországi szekciójának elnöke, itt a társadalmi gyűjtőhálózat néprajzi munkáját irányította. Az MTA levelező tagja 1905. május 12-től. A Magyar Nyelvtudományi Társaságnak és a Magyar Történelmi Társulatnak választmányi tagja, egyúttal rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémia irodalomtörténeti és nyelvtudományi bizottságainak is. Akadémiai székfoglalóját A hun-székely hagyomány címmel 1907. április 15-én tartotta.

Fő művei: Adalékok a középkori énekmondók történetéhez. Bp., 1891.; A székelyek neve és eredete. Bp., 1897.; A Halotti Beszéd szerzője és kora. Bp., 1898.; Ki volt Anonymus? Bp., 1898.; Az avar-székely kapcsolat emlékei. Bp., 1899.; Regösénekek. Magyar Népköltési Gyűjtemény, IV. Bp., 1902; A regösök. Bp., 1902.; Ursprung der Bustrophedonschrift. Berlin, 1903.; Telegdi János (1598-ki) Rudimen-tájának hamburgi és marosvásárhelyi kéziratáról. 1903.; A magyar honfoglalás mondái. I-II. Bp., 1904-05.; Dunántúli gyűjtés. Magyar Népköltési Gyűjtemény, VIII. Bp., 1906.; Rovás és rovásírás. Bp., 1907.; A magyar néphagyomány emlékeinek országos gyűjtéséről. Ethnographia, 1912.; Tájékoztató a Folklore Fellows magyar osztályának... országos gyűjtéséhez. Bán Aladárral. Bp., 1913., utolsó kiad. 1920.; Négy emlékirat a hazai néphagyomány gyűjtése tárgyában. Bp., 1914.; Északi tanulmányút. Bp., 1914.; A magyar rovásírás hiteles emlékei. 1915.

Róla szóló irodalom: Madarassy László: Sebestyén Gyula. Ethnographia, 1934.; Szendrey Ákos: Sebestyén Gyula. Ethnographia, 1946.; Diószegi Vilmos: Sebestyén Gyula jelentősége a néprajztudományban. Ethnographia, 1964.; Volly István: Sebestyén Gyula, a dunántúli regösénekek gyűjtője. Jelenkorban a vallástan és a magyar nyelv és irodalom, 1964.; Diószegi Vilmos: Sebestyén Gyula. Bp., 1972.; Tanulmányok a 125 éve született Sebestyén Gyula emlékére. Szerk. Laczkovits Emőke. Veszprém, 1991.