Szilády Áron

Édesanyja Magyar Zsófia, édesapja Szilády László református lelkész volt Ságváron. Középfokú tanulmányait 1845-51-ben Kiskunhalason kezdte, itt latinul, görögül, franciául tanult és megismerkedett a héber nyelvvel is. A hatodik osztály után 1851-53-ban a nagykőrösi református gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol magyartanára Arany János volt. Szilády itt németül, angolul és törökül is tanult. 1853-58-ban a debreceni református teológián folytatta tanulmányait. Egyre inkább az orientalista tudományok felé fordult, ezért tökéletesen megtanult héberül, arabul, törökül és perzsául. Megismerkedett az olasz nyelvvel és megtanult hollandul is. 1857-58-ban török nyelv tökéletes elsajátítása céljából Isztambulban és Kis-Ázsiában tartózkodott. 1858-59-ben a göttingeni egyetem hallgatója. Hazatérte után 1859-62-ben segédlelkész Gödöllőn, Ómoravicán, majd Nagykőrösön. 1862 nyarától 1863 januárjáig helyettes lelkész Kiskunhalason, majd 1863-tól haláláig ugyanott rendes lelkész. 1865-78-ban egyidejűleg a kiskunhalasi választókerület szabadelvű párti országgyűlési képviselője. Neki köszönhető a mai gimnázium felépítése. A város szellemi vezérének tartották. Saját bevallása szerint 27 nyelven írt és olvasott. Sokat tett Kiskunhalas kulturális fejlesztéséért. 1885-től a dunamelléki református egyházkerület főjegyzője, majd tanácsbírája. 1886-tól egyúttal állandó konventi tag. Tagja volt a budapesti zsinatnak és kezdettől fogva választmányi tagja a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak.

A pozitivista szemléletű és módszerű magyar irodalomtörténet-írás kiemelkedő képviselője, de igazi tudományos elismerést nyelvészként szerzett. Szövegkiadásai számos esetben vetették meg a későbbi kutatások alapjait. 1862-73 között szerkesztette a Török-magyarkori okmánytár kilenc kötetét Salamon Ferenccel és Szilágyi Sándorral, illetve 1874-75-ben a Nyelvemléktár I-III. kötetét Budenz Józseffel és Szarvas Gáborral. A régi magyar irodalom egyik legjelesebb kutatójává vált, s nevéhez fűződik több XVI. századi író (Tinódi Lantos Sebestyén, Ilosvai Selymes Péter, Balassi Bálint) műveinek kiadása. Tudományos munkásságának fontos részét alkotta a magyar nép származásának vizsgálata, s e tekintetben a török eredet híve volt. Ezt a meggyőződését közel-keleti útjai is megerősítették. A magánéletben komor, zárkózott embernek tartották, sőt a városban sokan elfordultak tőle "ridegsége" miatt. Egész életét a puritán egyszerűség jellemezte. Jól mutatja ezt öltözködése, szűkszavúsága, vagy az a tény, hogy beszédeit, előadásait soha nem vetette papírra.

1893-tól haláláig az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztője (1914-től Császár Elemérrel). 1867-től a Kisfaludy Társaság rendes tagja. A budapesti és 1896-tól a kolozsvári egyetem díszdoktora Az MTA levelező tagja 1861. december 20-tól, rendes tagja 1876. június 8-tól, tiszteleti tagja 1917. május 3-tól. Akadémiai székfoglalóját Nyelvészkedésünk czélja s eszközei címmel 1862. november 10-én, majd Temesvári Pelbárt élete és munkái címmel 1876. december 11-én tartotta.

Fő művei: Nyelvészkedésünk czélja s eszközei. Akadémiai Értesítő, 1862.; Török-magyarkori államokmánytár. Szerk. Szilágyi Sándorral, Salamon Ferenccel. I-IX. Pest, 1863-72.; A defterekről. Pest, 1872.; Magyar szófejtegetések. Pest, 1872.; Nyelvemléktár. Szerk. Budenz Józseffel, Szarvas Gáborral. I-III. Pest, 1874-75.; Régi magyar költők tára. Kiad., jegyz. I-VII. Bp., 1877-1912.; Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Szerk., jegyz., bev. Bp., 1879.; Temesvári Pelbárt élete és munkái. Bp., 1880.; Komjáthy Benedek: Szent Pál levelei. Kiad., jegyz. Bp., 1883.; Telegdi Miklós: Keresztyénségnek fundamentum! Kiad., jegyz. Bp., 1885.; Pesti Gábor: Novum testamentum. Kiad., jegyz. Bp., 1895.; Szegedi Gergely Énekes könyve. Kiad., bev. Bp., 1893.; Dévai Bíró Mátyás Kézikönyve. Kiad., jegyz. Bp., 1897.; Tinódi Sebestyén: Budai basa históriája. Kiad., jegyz. Bp., 1899.; Sermones Dominicales. Kiad. Bp., 1910.; Péchi Simon psalteriuma. Bp., 1913.

Róla szóló irodalom: Császár Elemér: Szilády Áron. Irodalomtörténeti Közlemények, 1922.; Dézsi Lajos: Szilády Áron. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1922.; Horváth János: Szilády Áron emlékezete. A Kisfaludy Társaság Évlapjai, 1924.; Horváth János: Tanulmányok. Bp., 1956; Horváth Cyrill: Szilády Áron. Irodalomtörténeti Közlemények, 1940.; Boros István: Szilády Áron, a tudós. Mezőtúr, 1943.; Németh G. Béla: A magyar irodalomkritikai gondolkodás a pozitivizmus korában. Bp., 1981.; Bognár Zoltán: Szilády Áron. Bp., 1987.