III. Celesztin utódaként pápává választják Lothar Segni grófot, aki a III. Ince nevet veszi fel. Az új pápa vezetése alatt a pápaság eléri politikai hatalmának csúcsát. III. Ince következetesen kifejleszti a pápai világuralom gondolatát, amely mélyen gyökerezik a kor vallásos politikai gondolkozásában, és a pápaságnak a nyugati kereszténység iránti elkötelezettségéből és felelősségérzetéből fakad. A pápa a kereszténység fejeként a sok népből álló, mégis ugyanabban a hitben egyesülő hívősereg vezetője lesz. III. Ince szisztematikusan lát hozzá a pápai főhűbérurasság kiépítéséhez. A kezdetet a vitatott szicíliai kérdés jelenti: Konstanza császárnő már 1198-ban elismeri a pápa hűbérúri fennhatóságát, és halála után, ugyanabban az évben, a pápa még a gyámságot is átveszi az utód, a kiskorú német király, II. Frigyes fölött. Anglia, Aragónia, Portugália, Dánia, Lengyelország, Magyarország stb. és más kisebb területek királyai is a pápától kapják utóbb hűbérbe országaikat. Ezáltal a császár eredeti feladatai - a jog és a béke őrzése - egyre inkább a pápaságra szállnak át. Kialakul egyfajta pápai vazallus rendszer, amely egészen a pápa erkölcsi tekintélyén nyugszik. Az egyházon belül III. Ince pápai felsőbbséget következetesen érvényre juttatja: beleszól a püspökválasztásokba, megreformálja a pápai államszervezetet, a szerzetességet és a klérust. Az ő nevéhez kapcsolódik az inkvizíció később hírhedtté vált intézmények megalapítása is.
