1918-ban a repülőgépek csatasorba állítása még gyerekcipőben járt. A repülők alig két évtizede voltak forgalomban, megbízhatóságukról megoszlottak a vélemények, míg a kormányozható léghajók könnyű célpontot jelentettek a tüzérségnek. A történelemben volt egy pont, amikor rövid ideig a papírsárkányok töltötték be a felderítés okozta technológiai űrt.
Előnye, hogy a papírsárkány pihekönnyű, hordozható és gyors. Amint felemelkedett, a "pilóta" beláthatta a csatateret és jeleket küldhetett az ellenséges hadállásokról a földi egységnek. A papírsárkányok hadicélú felhasználását a németek és a franciák tökéletesítették, de az amerikaiak is sokat kísérleteztek.
"A legnagyobb kérdés mindig is a stabilitás volt" ? magyarázta Scott Skinner, a Drachen Foundation alapítója, aki a papírsárkány-történet kutatásának szentelte életét. "Könnyű felküldeni őket az égbe, de nem mindig az a különböző irányú és erejű szélmozgások között" ? tette hozzá Skinner, felhívva rá a figyelmet, hogy a papírsárkányok könnyen kontrollálhatatlanná váltak, ha vertikális helyzetbe kerültek.
Samuel Franklin Cody volt az első ember Nagy-Britanniában, aki motorizált repülőgépet vezetett, de neve nemcsak emiatt került be a repüléstörténet legszebb lapjai közé: ő fedezte fel a szárnyas-dobozos papírsárkányt is, amely elsőre leginkább a Batman-képregényekben szereplő Batplane-re emlékeztet. Ez sokkal stabilabb volt az előző változathoz képest, mivel csak egy kötél mozgatta, nem pedig papírsárkányok sorozata.
A papírsárkányok háborús célokra (felderítés) való felhasználása korlátozott volt. Ugyan a gyorsan mozgó repülő tárgy még egy jó fegyveresnek is nehézséget okozott, a "pilóták" mindig életveszélyben voltak. Az első világháború után a repülőgépek idejétmúlttá tették a papírsárkányokat, s kizárólag légi felvételek készítésére használták őket.
