Pár nap brazil forgatag Budapesten

Egyéb


brazil_szambarinatancosK_EPA20101026067.jpg
A kép illusztráció.

(MTI) Az idén júniusban alakult tanács a nagykövetséggel, Sérgio Eduardo Moreira Lima nagykövettel összefogásban szeptember 8. és 13. között várja színes programokkal az érdeklődőket. Az eseménysorozat hivatalosan már szeptember 7-én, Brazília nemzeti ünnepén kezdetét veszi egy fogadással, a programok egy nappal később kezdődnek Sergio Valmir Bosa brazil festőművész kiállításával, amely az I. kerületi Hapimag Galériában lesz látható október 15-ig ? közölte a nagykövetség.

 
Ugyanaznap Brazil színek Budapesten címmel is nyílik kiállítás, a Nádor Galéria szeptember 23-ig látogatható tárlata brazil képzőművészek munkáit sorakoztatja fel.
 
Brazília méltán híres irodalmából ad ízelítőt a Kávé és irodalom című irodalmi délután, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának brazil lektorátusa szervez. A szeptember 9-i programon verssel és prózával, mellé pedig brazil kávéval és süteményekkel várják a vendégeket. Az eseménysorozat keretében ? szintén szeptember 9-én ? előadást tart Brazília, ahogy mi ismerjük címmel Pál Ferenc, az ELTE BTK dékán-helyettese, a Portugál Irodalmi és Nyelvi Tanszék vezetője Brazília és Magyarország kapcsolatáról.
 
Néptánc- és népzenei bemutatók, táncoktatás, capoeira-bemutató és -workshop várja szeptember 10-én a Brazília ízlés szerint ? Fedezd fel Brazíliát! elnevezésű egész napos programon az érdeklődőket a Brazil Kulturális Központban, a VII. kerületben. A hétvége második napján, szeptember 11-én utcafesztivált rendeznek, erről a capoeira és a tánc mellett a foci sem hiányozhat, valamint ügyességi játékokkal, élő zenével és brazil fogásokkal készülnek a szervezők a Pesti Bisztróban.
 
A brazil hét utolsó előtti napja a gasztronómia jegyében telik, a vendégek ételkóstolót kapnak, felfedezhetik a hagyományos brazil konyha receptjeit, a dél-amerikai ország édességeit, gyümölcsleveit, de még főzőiskola (feijoada) is lesz. A Corcovado étteremben zenés-táncos vacsora zárja a napot.
 
A fesztivál szeptember 13-án filmvetítéssel zárul, a Művész moziban Karen Harley rendezését, a Kincsek a szeméttelepen című díjnyertes dokumentumfilmet vetítik.