Parázna Katalin: egy orosz cárnő levelei kedveséhez

Kultpol

"Tanítványom, tanárom és bálványom"- ezekkel a szavakkal jellemezte kedvesét, Grigorij Patyomkin herceget Nagy Katalin, akit felvilágosult reformjairól, Voltaire-hez fűzött barátságáról ismernek a történelemkönyvek. A Douglas Smith fordításában és szerkesztésében napvilágot látott "Love and Conquest" című könyv 464, jegyzetekkel és magyarázatokkal kiegészített levelet tartalmaz, amelyeknek tartalma a rövid becéző soroktól, a hosszan kifejtett politikai értekezésekig terjed. A gyűjtemény az eddigi legátfogóbb angol nyelvű és tudományos igénnyel összeállított mű, amely Vjacseszlav Lopatin korszakalkotó művéből táplálkozik.

Patyomkin herceg és Katalin cárnő személyes levelezésének megmaradt anyaga - melyet II. Katalin nem égetett el - sokáig nem kerülhetett nyilvánosságra, mert sem a cári, sem a szovjet rendszer nem engedett bepillantást nyerni az iratokba. Az utóbbi azon az alapon, hogy a "nagy parázna asszony" irományai, történelmi és irodalmi szempontból nem tekinthetőek értékesnek. 

Uralkodótól szokatlan módon 1774 februárjában Katalin cárnő papírra vetette szeretőinek, szerelmeinek listáját. Ugyanebben a levelében érzelmektől túlfűtött vallomást intézett kedvese és fess testőrtisztje, Patyomkin felé, leírván, hogy szíve egy röpke óra erejéig sem maradhat szerelem nélkül. Ezután a tartós párkapcsolat lényegét is megfogalmazta: "Ha örökké meg akarsz tartani, halmozz el annyi barátsággal, mint szerelemmel, de legfőképp szeress és légy őszinte hozzám". Patyomkin haláláig hű maradt kedveséhez, II. Katalin cárnőhöz, akit anyának, azaz "matuskanak" nevezett, ami a cár atyuska kifejezés női formulájának felel meg.

Valószínű, hogy a "matuska" egyben titkos házastárs is volt, erre enged következtetni egy 1774. június havában írt levél, amely egy titokzatos előkészületről, egy bárkáról és talán a frigy megkötéséhez elengedhetetlen tanúkról mesél. A következő levelében már kedves férjének nevezi Katalin Patyomkint, bár később ez a titulus tiszavirág életűnek bizonyult. Ha ez a balladai homállyal fedett találkozó friggyel végződött, akkor minden bizonnyal egy nyitott házasság volt. Patyomkin nem volt rest jóképű, jó modorú ifjakat szerezni imádott kedvesének, akiket saját testőrgárdistáiból válogatott e "nemes" feladat végrehajtására. A levelek egy kiterjedt család életébe engednek bepillantást, amely fölött Katalin cárnő és Patyomkin elnökölt. A kapcsolat kifulladt az egymás után érzett szerelem nem, bár 1776-ban elváltak útjaik, levélváltásuk tovább folytatódott.

A két ember között zajló levelezés nem csak egy extravagáns párkapcsolat állomásait tárja az olvasó elé, hanem felfedi a családi és egészségügyi problémákat, illetve a nagypolitika eseményeit is. A hasmenésnek, "a koszos és csúnya" pétervári palota renoválásának, és a hadjáratokból küldött csecse-becséknek a krónikája, jól megfér a háborúk vérgőzös történeteivel.  Patyomkin herceg, a terjeszkedő gyarmat- és biztonságpolitika irányítójaként, nagy hatással volt kedvesére, akit a Krím-félsziget annektálására bíztatott, felcsillantva előtte az örökké tartó dicsőség lehetőségét. Az 1787-tól 1791-ig tartó, Svédország és a Török Birodalom ellen viselt háború idején Katalinra de leginkább Patyomkin hercegre súlyos lelki teher nehezedett. A cárnő és hercege 1791 júliusában találkozott utoljára. A különböző betegségektől, gyötört Patyomkin október havában a moldáviai Jasi városából írt utoljára imádott asszonyának. Nem sokkal később a végtelen besszarábiai szteppén, örök szerelmétől, Katalintól kapott selyem köntösbe burkoltan, eltávozott az élők sorából.