Alekszandr Szergejevics Puskin 1799. június 6-án született Moszkvában, nemesi családban. Anyai ágról Puskin Nagy Péter afrikai származású testőrének volt leszármazottja. Gyermekkorát líceumának, a Carszkoje Szelónak a szellemisége befolyásolta. Dajkája és annak népi kultúrája iránt érzett szeretetét költői emlékezete mindvégig megőrzi. Tizenöt éves, amikor az orosz klasszicizmus mestere, Gyerzsavin "költővé avatta". A dekabrizmussal is a líceumban "ismerkedett meg", s annak eszmeiségét hordozták a tanulmányainak befejezése és a külügyi szolgálat megkezdése (1817) után írt versei (Óda a szabadsághoz, Csadajevhez). A hazafiasságnak, a hősiességnek és a szabadságnak az érzülete megelőzte a költészet, a szerelem és a boldogság iránt érzett személyes vágyakozását. Politikai versei, cárellenes szatírái "hivatali áthelyezéséhez", majd száműzetéséhez vezetnek. Jekatyerinoszlávot a Kaukázus és a Krím vidéke, majd Odessza és Kisinyov követte (1820-24). A zsarnokgyűlölő dekabristák forradalmi kísérlete után Puskin számára nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzeti lét minden ereje az irodalomban összpontosult. Folytatta az 1823-ban megkezdett Anyegint. Az 1830-33 között írt kistragédiái (Mozart és Salieri, Kővendég, A fukar lovag, Lakoma pestis idején) és a Belkin elbeszélései új korszak kezdetét jelezték. 1831-ben feleségül vette a 19 éves Natalja Goncsarovát. A 30-as években a népköltészet felé fordult: népmeséket írt, s megidézte a mondák motívumait Sztyenka Rázinnak, a parasztvezérnek az alakjában. A politikai gyámkodás és ellenőrzés közepette írta (1833-1836) A bronzlovas című poémát. Ekkor születtek legjobb prózai művei (A pikk dáma; A kapitány lánya) s jelentős lírai költeményei (Ősz; Barátom, már elég). Megalapítja a Szovremennyik című irodalmi lapot, s befejezi történelmi értekezését Pugacsovról. A nagyvilágiak gúnyolódásai, megalázó pletykái, melyben a költő magánélete piszkos játék tárgya lett, párbajra kényszerítette a költőt. D'Anthés báró a párbajban 1837. február 10-én oltotta ki a költő életét.
