Párhuzamos Archívumok és új tipusú digitális adattárak

A jelenkor digitális archívumai már nem pusztán az információ tárolásáról, hanem rendszerezésről, adattovábbításról szólnak. A korábbi archívumok bürokratikus rendszerét folyamatok, hálózatok és az entrópiát szabadabban érvényesítő struktúrák váltják fel.  Felmerül a kérdés: vajon magát a hordozó médiumot, vagy a benne rejlő adatok összességét tekintjük-e az archívumnak.

 

A három előadó három merőben más szemszögből közelíti meg a témát február 19-én. Az OSA Archívum igazgatója, Rév István, történész bepillantást enged abba a kísérleti rendszerbe, amely Párhuzamos Archívum néven a levéltári iratok újrarendezését, újraértelmezését teszi lehetővé a kutatók, társadalomtudósok számára. Előadása arra hívja fel a figyelmet, hogy a hagyományos levéltári struktúrák és kategóriák nélkülözik azt rugalmasságot, amely révén az irat a levéltári kontextusból kiszabadulva újrainterpretálhatóvá válik.

 

A Neumann-ház igazgatója, Kitzinger Dávid a közadatok nyilvánosságra hozatalának nehézségeit vizsgálja, hogy jogértelmezések és rendeletek hálójában hogyan vész el annak lehetősége, hogy az állampolgárok valóban használható információhoz jussanak azokból az adathalmokból, melyeket az államigazgatás tömegesen állít elő. Demagógnak tetsző módon megkérdezhetné az állampolgár, hogy miért kell újra fizetni azért, amit már megfinanszírozott egyszer az állam? Miért csak felkent kutatók léphetnek a levéltárak szentélyeibe, miért kell NAVA pontokra mennünk, ha 1989-es tévéhíradókon akarunk nosztalgiázni?

 

A Európai Unió által támogatott  D4Science projekt magyar képviselője, Dirner Andor a 4Dsoft Kft. képviselőjeként  pedig  azt  bizonygatja  derűlátóan,  hogy  a  grid-technológián  alapuló  e-infrastruktúrák  legyőzik  az  akadályokat,  a  nyílt  és  szabad  szoftverek  ilyen  alkalmazása termékenyen  hat  a  tudományágak  együttműködésére.