A magyar fotóművészet nem szűkölködik nagynevű klasszikusokban és figyelemre méltó fiatal tehetségekben sem. Az elmúlt évszázadban végbement technikai és szakmai változások mellett azonban számos látásmódbeli kapcsolat és gondolkodásbeli együttállás is megmutatkozik a különböző generációk között. Ezekre a kapcsolódási pontokra fókuszál a debreceni MODEM Mélyáramok című kiállítása, melynek egyik kurátorával, Szarka Klára fotótörténésszel beszélgettünk.

A kiállítás koncepciója az elmúlt évszázad mára klasszikussá vált alkotóinak szemléletmódja, és kortárs alkotók munkáinak párhuzamaira világít rá. Milyen mélyben rejtőző, felfedezni való utak rajzolódnak ki a tárlatban?

Tulajdonképpen mindenki számára mást és mást jelenthetnek ezek a felfedezni való rétegek. Akik járatosabbak a magyar fotográfia történetében, azoknak sok szempont visszaigazolódik az ismert dolgokból, de a laikusok számára is nagyon érdekes lehet, sőt előfordulhat, hogy ők új párhuzamokra is rámutathatnak. A kiállításban, ebben a reprezentatív kiállítótérben – egymástól némileg elkülönítve – nagy mesterek stílusát, szemléletmódbeli párhuzamait vethetjük össze akár a legfiatalabb kortárs alkotókkal is.

A kiállítás két nagy részből áll: egy klasszikus fotóművészeti szekcióból, melyet a Szöllősi-Nagy–Nemes gyűjtemény fotótörténeti anyagából válogattuk, a másik pedig kortárs alkotók műveiből tevődik össze. A két blokk segítségével igyekszünk rávilágítani műfaji, kompozicionális, vagy látásmódbeli párhuzamokra. Például Lucien Hervé markáns riport- és építészeti fotóit már a gyűjteményen belül is visszaigazolva látjuk. Az ő látásmódjára a kortárs anyagban is találhatunk követlen válaszokat, mint például Lugosi Lugo László Szén sorozata.

Milyen főbb irányelvek alapján válogatták össze a kiállítás anyagát?

Először is fontos kiemelni, hogy a kiállítás a MODEM és a Budapest FotóFesztivál együttműködésében jött létre. A Debrecenben bemutatott anyag tehát teljes egészében a fotófesztivál eddigi programjainak inspirációjára készült. Somosi Rita kurátortársammal együtt kiemelt szempontunk volt, hogy magángyűjteményi anyagokat is bemutathassunk. A most látható Szöllősi-Nagy-Nemes gyűjtemény fotótörténeti anyagának egy részét korábban a Fuga kiállítótereiben láthatta már a közönség, ám ezúttal a MODEM reprezentatív tereiben még gazdagabb válogatást tudtunk létrehozni. A kortárs anyag pedig szintén a fesztivál műfaji kiállításaiból állt össze. Ezekre nyílt pályázatokat hirdettünk meg. A nyílt pályázati rendszer manapság elég ritka, de nagyon fontos lehetőség, hogy az alkotók rendszeresen bemutatkozhassanak. Ezzel a kezdeményezéssel mindenkit, de főként a fiatalokat bátorítani és inspirálni is szeretnénk. Az elmúlt években a klasszikus fotótörténeti műfajok kortárs feldolgozásaiból a Várkert Bazár Szubjektum című kiállítását, illetve a Kiscelli Múzeumban létrehozott Csöndesen és Távlatok című tárlatokat rendeztük meg. Előbbi a portré, utóbbi a csendélet és tájkép műfaját dolgozta fel.

Kurátorként miért tartják fontosnak ezeknek a párhuzamoknak a bemutatását?

Az említett műfaji kiállítások számunkra is megmutatták, hogy mennyire fontos a szakmai diskurzus. Manapság sajnos sokkal kevesebb személyes találkozási lehetőség, szakmai fórum van ahhoz képest, ami egy negyed századdal ezelőtt még jelen volt. Hiába vannak távolságokat lebontó internetes felületek, ezek mégsem pótolják a folyamatos szakmai konzultációt. Az intenzív kapcsolatok hiányának ellenére számos összecsengés fedezhető fel a kortárs magyar fotósok látásmódja között, sokszor nem is tudatosan.

A pályázatok során szembesültünk azzal is, hogy egyaránt jelentkeztek 18 és 80 éves alkotók, akik között azok is szeretnék megmutatni alkotásaikat, akik még tanulmányaikat végzik, de azok is, akik a legnagyobb állami díjakat tudhatják magukénak. Tehát a nagyon izgalmas és sokszínű kortárs anyag mellé állítottuk a gyűjteményi, historikusnak nevezhető válogatást, melyben Paul Almasy, Brassaï, vagy Lucien Hervé művei is megtalálhatóak.

Hogyan sikerült bemutatni ezt a különleges szakmai-művészi párbeszédet a MODEM kiállítótereiben?

A MODEM csodálatos kiállítóhely, de amikor hozzákezdtünk az installáláshoz, kiderült, hogy nehéz feladatot vállaltunk el. Nyilvánvalóvá vált, hogy sok elképzelés másképpen néz ki a tervezőasztalon, mint a valóságban. Így a folyamat során vált egyértelművé, hogy a gyűjtői anyagot – amiben nemcsak klasszikusnak nevezhető alkotók, hanem kortárs művészek is reprezentáltak, mint például Maurer Dóra, Sarkantyú Illés vagy Miskolczi Emese – valamilyen módon egységben kell tartanunk. Szerencsénk volt, hogy tagolt, de nem különválasztott kiállítóterekben dolgozhattunk.  

Vannak olyan témák, vagy műfajok, melyekhez az alkotók előszeretettel nyúlnak, és korszakonként visszaköszönnek?

Igen, abszolút. Elsőként kiemelném a portré műfaját, mely a magángyűjteményi szekcióban is jelentős szerepet tölt be. Ez volt az első igazán komolyan vehető műfaj, amiben a fotósok művészként önmagukra találtak és máig nem veszített népszerűségéből. A klasszikus blokkban is vannak merész és formabontó portré-kompozíciók, és felfedezhetőek hasonló beállítások, gesztusok a kortárs művek között is. Fogalmazhatnék úgy is, hogy nincs új a nap alatt. A másik szembetűnő tényező, hogy a magyar fotográfia képviselői sajátos, tárgyilagos szemlélődéssel fordultak a világ történései felé. Hasonló megközelítésmódokat pedig ma is gyakran láthatunk.

Mit használnak fel a fiatal alkotók az elődök hagyományaiból?

Erre nehéz konkrétan tetten érhető példát találni, de említhetjük szintén a portré műfaját, melyen keresztül megfigyelhető a klasszikus szemlélet tiszteletben tartása. Az ilyen típusú művek ma is többnyire kiegyensúlyozott kompozíciók, kevés beavatkozással készülnek, és valóban fotószerű fotográfiák. A technológiákat tekintve pedig érdekes jelenség, hogy a régi eljárások is visszaköszönnek napjainkban, de ez nem csupán az analóg, hanem akár 19. századi historikus eljárásokat is jelenti. 

A sok párhuzam után említhetőek olyan változások, melyek az elmúlt évszázad időszakában tetten érhetőek a fotográfiában?

Ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor a mai képek értelemszerűen sokkal színesebbek a korábbiaknál. Ez nyilvánvalóan a technikai változásoknak köszönhető. Amit viszont jelentős alakulásnak látok, és a kiállításban is jól kirajzolódik, az a játékosság és az újítókedv, ami a kortárs anyagban sokkal hangsúlyosabb, mint a korábbiakban. Több olyan komplex projektet is láthatunk, melynek alapját a fotóművészet képezi, mégis átlépnek műnemi határokat, kombinálnak megközelítéseket. Ilyenek a videók, installációk vagy könyvek, melyek a képekhez kapcsolódnak. Szerintem ez a nyitottság jót tesz a fotográfiának.

A Mélyáramok kiállítás 2020. március 15-ig látogatható a debreceni MODEM-ben.

Fotók: Czeglédi Zsolt

Nyitókép forrása: Modemart