Párizsban maradnak a lopottnak vélt bronzszobrok

Kultpol

A londoni székhelyű aukciósház rövid közleményben tudatta, hogy politikájának megfelelően nem kívánja kommentálni sem a vásárlók, sem az eladók személyét, valamint arról sem kíván nyilatkozni, hogy a konkrét esetben milyen intézkedéseket kíván foganatosítani. A Christie's honlapján közölt információk szerint a vásárlónak hét nap áll rendelkezésére az összeg átutalására.

Kate Malin, az aukciósház hongkongi kirendeltségének szóvivője a France Info francia hírrádióban azonban elmondta, hogy a két bronzszobrot a licitálónak addig semmiképpen nem adják át, amíg ki nem fizette. Ezt az MTI érdeklődésére a Christie's párizsi irodája is megerősítette. Arra a kérdésre, hogy a műtárgyak jelenleg hol vannak, a sajtóiroda munkatársa azt válaszolta: egyelőre Párizsban maradnak.

A szobrok jelenlegi tulajdonosa, a tavaly elhunyt Yves Saint Laurent divattervező partnereként ismertté vált Pierre Bergé üzletember a France Infónak elmondta: ha a kínai műgyűjtő nem fizeti ki a szobrokat, megtartja őket és "otthonában tovább él velük". A patkányfejet, illetve nyúlfejet ábrázoló, mintegy 40 centiméter magas bronzszobrok múlt szerdán a vártnál jóval magasabb áron, egyenként 15 millió euróért (4,6 milliárd forint) keltek el a Christie's párizsi árverésén. Mindkét szoborra három-három potenciális vásárló licitált telefonon.

Caj Ming-csao (Cai Mingchao) kínai műgyűjtő hétfőn egy sajtókonferencián felolvasott közleményben jelentette be, hogy ő volt az eddig ismeretlen nyertes ajánlattevő. A férfi, aki egyúttal a Tengerentúlon Eltűnt Kulturális Műkincsek Visszaszerzésének Kínai Alapítványa elnevezésű civil szervezet tanácsadója, leszögezte: soha nem is nem volt szándékában az összesen több mint harminc millió eurós vételár kiegyenlítése. Mint mondta: azért licitált, hogy ezzel tiltakozzon a rablott műkincsek eladása ellen.

Az alapítványt 2002-ben hozta létre Pekingben akadémikusok és "befolyásos emberek" egy csoportja. "Szerintem bármelyik kínai fellépett volna abban a pillanatban. Csupán nekem adatott meg a lehetőség. Pusztán a kötelességemet teljesítettem" - fogalmazott Caj az alapítvány honlapján is megjelent rövid közleményében.

A műkincseket brit és francia csapatok zsákmányolták, amikor az 1860-as második ópiumháború alatt lerombolták a kínai császár nyári palotáját. A kínai külügyminisztérium szóvivője nemrégiben kifejtette: a modern kori történelemben a nyugati imperialista hatalmak számos kínai műkincset raboltak el a pekingi nyári palotából, amelyeknek vissza kell térniük Kínába. A XVIII. századi szoborfejek már legálisan kerültek a francia divattervező és Pierre Bergé birtokába. A kínaiak a párizsi aukció ellen is tiltakoztak, ám a Christie's ragaszkodott a jogához, hogy elárverezze a műkincseket.