Kámán Albert korábbi filmjéhez, a Hazughoz hasonlóan ismét a párkapcsolati elhidegülést helyezi fókuszba, ezúttal a Covid okozta izoláltság témakörén keresztül. Célja a járványhelyzeten keresztül bemutatni a modern társadalmi problémákat, melyek felerősödve jelentkeznek a pandémia okozta fokozott elszigetelődés következtében.
„A fókusz a járványügyi helyzet egészségre, gazdaságra gyakorolt hatásán van, de nincs elég hangsúly azon, mi történik a négy fal között, hogyan küzd meg az egyén, a család a magánéletben a megváltozott körülményekkel. A filmben szeretnénk szemléltetni a jelenkori társadalomra jellemző rossz problémakezelést, amely legtöbbször a kommunikáció hiányából adódik. Az emberek a hozzájuk közel álló személyekkel össze vannak zárva, mégsem beszélik meg a problémákat, hanem falakat húznak maguk köré, gondolataikba mélyednek. Élhetünk társaságban, mégis elszigetelve a másiktól. Magányosan” – nyilatkozta a rendező.
A pszichedelikus atmoszférájú, lélektani kisfilm főszereplője otthoni munkavégzésre kényszerül, így
sokkal több ideje jut önmaga és környezete
fürkészésére. Közvetlen szomszédjuk helyére egy ifjú pár költözik. Otthona
rabságában a szomszédból átszűrődő beszélgetések hatására fokozatosan ráeszmél
saját házasságának bizonytalanságára, s ennek
következményeként egyre gyanúsabb jelekre lesz figyelmes felesége
viselkedésével kapcsolatban.
A forgatókönyv a színészek játékára építi történetét. A főszerepet a Katona József Színház egyik vezető színésze, az erdélyi származású Bányai Kelemen Barna játssza, aki a nagysikerű Toxikoma című filmben a nagyközönség számára már bizonyította kiemelkedő színészi kvalitásait.
Bányai Kelemen Barna így beszélt a filmről:
„A külsődleges cselekményfordulatok helyett a főszereplő belső világát helyeztük fókuszba, az ő szemén keresztül követjük végig a teljes történetet. A Covid miatt a legtöbb embernek valamilyen formában szembesülnie kellett az elmúlt időszakban a filmben felmerülő problémákkal – mint a bezártság okozta frusztráció vagy a szociális és fizikai kontaktus hiánya –, így könnyen azonosulni tudnak a karakterrel. Csak a néző van beavatva, min is megy keresztül a főhős. Ez adja a drámaiságát.”
A feleség szerepében Bánfalvi Esztert láthatjuk, akivel a való életben is jegyben járnak. A művésznőt jelenleg a nagy sikernek örvendő Nem baj, majd megértem című darab főszereplőjeként láthatjuk a Jurányiban.
Szerepel a filmben az Orlai Produkció színésze, Pataki Ferenc, valamint Schmidt Sára, akit az Egynyári kalandból vagy az Apatigrisből is ismerhetünk. Ahogyan Kámán Albert korábbi filmjében, itt is feltűnik egy rövid cameoszerep erejéig a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, Lukáts Andor.
A film operatőre Pápai Dániel, akinek különleges látásmódja már számos kisfilmnek egyedi képi világot teremtett. Korábbi kisfilmjei megannyi nemzetközi fesztivál elismerésével büszkélkedhetnek.
A cselekmény kamaradráma lévén egyetlen helyszínen játszódik. Kámán Albert, aki nemcsak rendezőként, de operatőrként is dolgozik, nagy hangsúlyt fektet a vizuális megjelenésre. A film művészeti vezetőjével, Nagy Nikolett Colette képzőművésszel álmodták meg a film egyedi látványvilágát. Ebben segítségükre volt Fügedi Balázs, a Magyar Állami Operaház díszlettervezője is.
A film helyszínéül szolgáló lakást a többszörösen elismert festőművész, Weiler Péter tervezte, aki képzőművészként nemcsak képeket, hanem belsőépítészeti tereket, lakásokat is tervez és épít. A független produkcióhoz emellett olyan ismert képzőművészek is csatlakoztak műalkotásaikkal, mint Szőke Gábor Miklós, Murakami Patrick, Téglás István vagy Labrosse Dániel. A készítők eltérő stílusú, mégis a film látványvilágához illeszkedő alkotókat kértek fel, hogy mutassák be saját látásmódjukon keresztül, mit jelent számukra a magány.
„A képzőművészeti alkotások fontos motívumrendszer szerint épülnek fel, amit a főhős lelkivilágának torzulása és a folyamatos frusztrációk hoznak előtérbe” – mondta Nagy Nikolett Colette.
A stáb jelentős része a Metropolitan Egyetem hallgatóiból tevődött össze. Nagy Nikolett Colette art director, Wasilewski Laura jelmeztervező, kellékes, Baturay Ertas segédoperatőr és még sokan, számos különböző szakról csatlakoztak szakmai elhivatottságból a projekthez.
A hazai premiert követően rendhagyó módon egy művészeti kiállításon is láthatjuk a filmben megjelenő művészeti alkotásokat.
A forgatás befejeződött, az utómunkálatokzajlanak, a hazai bemutatóra viszont még várni kell. A film a nemzetközi fesztiválokon való megmérettetéseket követően lesz látható Magyarországon.
A Magány alacsony költségvetésű produkció, amely a Blend41 Filmstúdió technikai támogatásából és elhivatott szakemberek szívességéből valósulhatott meg.
Fotók: Blend41 Filmstúdió