Négynapos tanácskozás után befejeződik Moszkvában a Legfelső Tanács össz-szövetségi ülése, ötven év óta az első pártkonferencia. A gyűlést az 5000 delegált váratlanul nyílt összetűzései jellemezték. Elfogadták Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának javaslatait, miszerint az állam és a társadalom felépítményében alapvető változásokat (többek között elnöki rendszer bevezetése) kell hozni. A küldöttek alapvetően egyetértettek Gorbacsov kívánságával, hogy az államfő pozícióját meg kell erősíteni. Így a jövőben a párt vezetője egyben az államfői tisztséget is betölti. Konkrét menetrendet dolgoznak ki "az államhatalom új szerveinek" kialakítására: 1989 áprilisában választásokat tartanak a 2250 fős, ún. népképviselők kongresszusa megalakításához. A kongresszus soraiból választják azután a legfelsőbb szovjetet, amelynek 400-500 képviselője folyamatosan, parlamenti funkcióval ülésezik, s amelynek vezetője egyben államfő is. A pártkonferencia zárónyilatkozatában egy - a Szovjetunióban korábban ismeretlen - "az információra való alkotmányos jog" is szerepel. A jövőben minden hivatal betöltéséről titkos és több jelöltet állító választással kell dönteni (kivétel a politikai bizottság). Minden magasabb funkció hivatali idejét két ötéves periódusra korlátozták. Egy megelőző vita után a delegáltak elfogadták Gorbacsov javaslatát, miszerint a pártszervezetek első titkárai a jövőben egyben az állami tanácsok (szovjetek) elöljárói is legyenek. Meglepetésről az Andrej Gromiko államfő visszalépését követelők gondoskodtak. Véleményük szerint Gromikót túlhaladta az élet. A konzervatív delegáltak ezzel szemben attól félnek, hogy csökkeni fog a kommunista párt befolyása az államban és a társadalomban. A delegáltak nagy tetszésnyilvánítással üdvözölték Gorbacsov bejelentését, miszerint a sztálini korszak áldozatainak politikai és morális okokból emlékművet fognak állítani. A pártkonferencia egészét a Jegor Ligacsov kb-titkár körül tömörülő konzervatív szárny, valamint a reformbarát korábbi moszkvai párttitkár, Borisz Jelcin és hívei közötti szokatlanul nyílt összetűzések jellemezték. Jelcint 1987-ben építésügyi miniszterré fokozták le radikális nézetei miatt. A konferencia tetőpontját a Ligacsov és Jelcin közti vita jelentette, amelyet a tévéközvetítés révén milliók láthattak. Jelcin kritikával illette, hogy a reformtörekvések ellenére sem sikerült a Szovjetunió legfontosabb ellátási problémáit megoldani, sem pedig a megcélzott forradalmi változtatásokat a társadalomban végrehajtani. Szó szerint azt mondta: "A peresztrojka három éve után sem sikerült az emberek reális, érezhető problémáit megoldani." Emellett Jelcin bírálta a pártfunkcionáriusok kiváltságait, és megismételte korábbi vádjait a kb-titkár Jegor Ligacsov ellen, akit személy szerint felelősnek tart a szükséges változások elmaradásáért. Ligacsov az állam és a társadalom "túl gyors" megreformálása ellen szólalt fel, és óva intett a dekadenciától, és káosztól, melyek az olyan radikális reformerek, mint Jelcin tevékenységének következményeként jelenhetnek meg a Szovjetunióban.
