Pásztor Anna: Néha fogalmam sincs, hogy honnan van erőm

A Pilis I az általad és a zenekarod által szervezett korábbi, nyolc éven át tartó Hello Ugar folytatása. Hogyan és miért újult meg a fesztivál?

A Hello Ugar úgy született, hogy amikor tizenhárom évvel ezelőtt az első babámmal várandósan sétáltam az apukámmal a legelőjén, felhívta a figyelmem egy gyönyörű, sárga jurtára, ahova besütött a nap és ami nagyjából kétszáz ember befogadására volt alkalmas. Amikor megláttam, azonnal megszállt egy erős késztetés. Tudtam, hogy: itt zenélni kell! Három héten belül odaszerveztem egy tábort, ahol három napon át Anna and the Barbies-zenéket játszottunk. Ötven fővel indultunk, majd a tábor fesztivállá nőtte ki magát. 2019-ben már öt színpaddal és több mint ötezer emberrel voltunk jelen ugyanezen a legelőn. Sajnos a Covid nekünk is megálljt parancsolt, aztán pedig a globális felmelegedés adta fel a leckét. Nyaranta akár 42-45 fokra is felmelegedett a levegő, aggódtam a látogatóink jólléte miatt, így új helyszín után kellett néznem. Az elmúlt három évben az egész országot bejártam, és miután a Pilisben nevelkedtem, megtaláltam a legkézenfekvőbb megoldást.

Ez az üzemen kívüli bánya tíz évvel ezelőttig Szikla Színházként működött. Több ezer fős rendezvényeknek, opera-előadásoknak, klasszikus és könnyűzenei koncerteknek adott otthont, de pénz és munkaerő híján abbahagyta a működést.

A fesztivál helyszínének változása mellett miként változott meg a neve és a programja?

A Hello Ugar – ami eredetileg a Woodstock az Ugaron nevet viselte, de az eredeti Woodstock visszakérte a nevet – fesztivál nevében is benne van, hogy az ugar területéhez tartozik. Éreztem, hogy a pilisi helyszín egy más jellegű rendezvény otthona lesz. Ezért elengedtem az ugar nevet, és hagytam, hogy újjászülessen az egész fesztivál. Az újjászületés részeként például sokoldalúbbá vált a programja. A művészetek mellett nyitottunk a tudományra és a spiritualitásra. Erre utal a fesztivál új neve, a Pilis I. A nagy I betű angolosan ejtve ugyanúgy hangzik, mint az angol „eye” azaz „szem” szó. Ez egyrészt utal arra, hogy ez a bánya úgy néz ki, mint egy nyitott szem, ami a Pilisből tekint a világra. Másrészt pedig arra, hogy mi, a fesztivál résztvevői egyaránt tekintünk a külvilágba és önmagunkba.

A szakrális jellege miatt támogat ebben a terület?

Igen, ez a helyszín egy szakrális kincsestár. Ott van a közelében például a Makovecz Imre által tervezett Boldogasszony-kápolna, a Csillagösvény, a Gyógyító Csillag, a Szeretet-forrásnak is nevezett Trézsi-forrás és – tekintve, hogy mindössze húsz percre van Dobogókőtől – rengeteg turistaút. Ráadásul autóval mindössze fél órára van Budapesttől, és tömegközlekedéssel is könnyedén megközelíthető. Itt hozzáteszem, hogy sátorozásra is lesz lehetőség a helyi, letisztázott és vizesblokkokkal felszerelt akácosban.

Mit gondolsz, mi által lehet szélsőségektől és dogmáktól mentes a spiritualitással, művészettel és tudománnyal való kapcsolódás?

Olyan programokat szerveztünk, amiken a spiritualitás belülről fakad, a művészet önképző körökben megélhető egymásra találás és egymásra hatás, a tudomány pedig a spiritualitás, valamint a művészet mezsgyéjéről érkezik.

Eredetileg egynapos rendezvény létrehozása volt a célotok a szervezőtársaiddal, Bunyevácz Anasztáziával és László Norberttel. Hogyan lett a Pilis I-ból háromnapos fesztivál?

Pályáztunk, és a pályázat alapfeltétele a három nap volt.

Számos zenekar mondta azt, hogy annyira imádták a Hello Ugart, hogy ha kapnak pénzt, ha nem, nagyon szívesen fellépnek, így alakult ki az egészen elképesztő line up-unk.

Mesélj, milyen látványvilág és program várja majd a látogatókat?

Gyönyörűséges! Megvetítjük a harminc méter magas sziklákat, melyek rejtekében lesz egy pici színpad, amin délután négy-öttől egészen hajnali kettőig békésen muzsikálunk. Lesz világzene, népzene, akusztikus és lounge-os hangulatú elektronikus zene. Emellett lesznek gyerekeknek és gyereklelkű felnőtteknek szóló programok, például egy saját fejlesztésű, AI vezette félórás varázslatos kalandtúra, amin az öt érzékszervünk alapján kell majd végrehajtani bizonyos feladatokat. Pénteken lesz egy nyitóceremónia két fantasztikus dobossal, akik kung fu alapú zenét fognak játszani. Erre shaolin mesterek tartanak majd bemutatót, amibe – mint egy táncba – be lehet állni, és aminek a végére Halmos Attila hegedűművész és egy brácsás kollégája fognak magyar népi motívumokat imprózni.

Szombaton lesz egy kerekasztal-beszélgetés az emberiség jövőjéről, paradigmaváltásról és az új emberi fajról, amin többek között gyógynövényesek, gyógyítók és tudósok vesznek részt egy természetbarát akkumulátor kitalálójával és egy kung fu shaolin mesterrel. Vasárnap reggel nyolc és fél tizenegy között pedig lesz egy hármas foglalkozásként megvalósuló záróceremónia egy fenyőerdővel körbevett titkos, hófehér, szentélyszerű bányában. A hármas foglalkozás azt jelenti, hogy lesz csikung, majd egy fuvolaművész által tartott, hangtálakkal és Monacor hárfával kiegészített hangfürdő, ezt követően egy fiatalember által tartott vezetett meditáció.

…és mindezt ingyen átélhetik a látogatók. Hogyhogy?

Hát… (nevet) Egyrészt nem akartunk pénzt kérni, másrészt szeretnénk megmutatni az első évben, hogy békével jöttünk, jók a szándékaink. Úgy döntöttünk, hogy pusztán felajánlásokat kérünk online, valamint lesz egy becsületkassza a bejáratnál – mindenki annyi pénzt ad, amennyit tud, és az is jöhet, aki most nem tud erre költeni. Egy bizonyos létszám alatt kell tartani a fesztivált, így előzetes regisztrációt kérünk, mindenki karszalagot fog kapni. Minden korosztályt szeretettel várunk, az idősek számára lesznek székek, és járhatóvá tettük a helyszínt a kerekesszékesek számára is. Nem tudom, hogy fogjuk megúszni, hogy ne menjünk gajra anyagilag, de bízunk a legjobbakban! Hatmillió forint volt a teljes költségünk, és ennek már több mint a fele összegyűlt. Az eddigi felajánlások egy részéből vettünk közvilágítást, ami a helyi úton való közlekedést segíti, a Pilis-Autó pedig azzal segít minket, hogy feltöltik murvával az utat. Van, akitől színpadelemeket kaptunk, és cateringesek is segítenek minket a jelenlétükkel. 

Több ezer, több tízezer embernek okoztak boldogságot ezek az események – ez számomra mindent megér. Emlékszem, évekkel ezelőtt daganatot diagnosztizáltak a Hello Ugar egyik látogatójánál, akit hétéves kislányként ismertem meg. A mi zenénken nőtt fel. Azzal tartottam benne a lelket, hogy azt mondtam: ingyenes VIP-belépőt kap, ha hajlandó meggyógyulni. Meggyógyult. Erősebb, mint valaha. Egy igazi amazon. Már le is érettségizett, a keringőjét is láttam. Három évvel ezelőtt az ő kedvéért – hiszen megígértem – tartottam önerőből egy sufnituningos utótábort az ugaron. Ott is voltunk vagy kétszázan. Ez a lány azóta is a kemény magunk része, az önkéntes csapatunk szerves tagja.

Az első Ugart várandósan szervezted meg három hét alatt, ma is egyszemélyes hadseregként ügyködsz. Honnan van ennyi erőd?

Figyelj, őszintén szólva… néha fogalmam sincs, hogy honnan van erőm, néha pedig nincs is. Ma reggel is a nyálamon csúsztam, mint egy réti csiga – így csináltam reggelit a gyerekeimnek, majd félig belelógattam magam egy felfújható műanyag kádba, mintha egy rajzfilmfigura lennék, hogy magamhoz térjek. Ekkor azt mondtam a nagy haveromnak, az univerzumnak, hogy: figyelj, Pista! Tök jó, hogy az elmúlt négy évben nem hagytál nyugodni, és lelkiismeret-furdalásom volt, hogy még nem szerveztem meg a fesztivált, de most visszahúzódott az energiaszintem, mint a tenger, és remélem, hogy mire elkezdődik a Pilis I, valami csoda folytán felruházol engem olyan energiákkal, hogy végig tudom vinni az egészet a két szervezőtársammal. „Pista” energetikai támogatása mellett rengeteg erőt merítek a korábbi fesztiválok emlékeiből is, az Ugar képei beleégtek a tudatalattimba. Például az a jelenet, ahogy a Quimby zenekar zenélt a ferdén felállított színpadon, amin Kiss Tibi bukfencezik, mert olyan boldog, mint tízévesen, és a lemenő nap fényében nézik őket hátulról a legelésző lovak, meg én, aki a kislányomat hordozókendővel magamra kötve sétálgattam ebben az idilli hangulatban. Egymilliárd ilyen kép van a lelkemben és a látogatóinktól kapott levelekben.

Fotók: Hegyi Júlia Lily / Kultúra.hu