A pásztorélet rejtelmei a Budai Várban

Egyéb

Idén huszonkilencedik alkalommal költözik a Budai Várba a hazai mesterek és kézművesek színe-java. 2015-ben négy napon át, augusztus 20. és 23. között a pásztorok élete kerül előtérbe a Mesterségek Ünnepén. Majdnem három évtized alatt sem változott a rendezvény fő célja: hogy jobban megismerhessük a még élő, ám ritka kézműves hagyományokat. Ha már találékonyságról beszélünk, az egyik legősibb mesterség, a pásztorlét erre remek példa.

 

A Mesterségek Ünnepe töretlen sikere abban rejlik, hogy a kézműves és a vásárló, a fellépő művész és a néző együtt éli át a falakon belül lüktető élő hagyomány magával ragadó hangulatát, ízét, illatát, látványát.

 

Idén a pásztorélet misztikus világát járjuk körbe. Bekukkanthatunk egy valódi pásztorhajlékba, kézbe vehetjük hangszereiket, kóstolhatjuk jellegzetes ételeiket. A pásztoremberek legtöbbje remek kézműves, így a csont- és szarufaragás, a szűr- és subakészítés, a bőrművesség egyaránt jelen lesz a várban.

 

A megfáradt látogatók az árnyas fák alatt, a ?Pásztorpihenőben? meríthetnek erőt a további nézelődéshez, ám látnivaló majd itt is akad bőven. A fák alatt furulyások, dudások, mesélők, mutatványosok szórakoztatják majd a kicsiket és nagyokat is.

 

Külföldi kézművesek idén is szép számmal érkeznek a fesztiválra: a kiemelt vendég Spanyolország lesz, de Algéria, Szlovénia, Kirgizisztán, Üzbegisztán népművészetével is ismerkedhetnek a látogatók.

 

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által megrendezett Mesterségek Ünnepén további meglepetések is várhatóak, hiszen idén új kiállítóterek nyílnak, remek fellépők színesítik a színpadi repertoárt. Csak néhány név ízelítőül: a Kerekes Band, a Muzsikás együttes, Kubinyi Júlia, Lajkó Félix, Szirtes Edina Mókus, Szokolay Dongó Balázs, Bognár Szilvia, és Dresch Mihály. A hagyományoknak megfelelően természetesen a kézműves gasztronómia remekeivel is találkozhatunk.

 

Családi jegy 2015-ben is váltható. A 2, 3 és 4 gyermekkel érkezők számára szokás szerint külön kedvezményes csomagokkal készülnek, melyet előzetesen a Ticketportal jegyirodákban is meg lehet rendelni, elkerülve ezzel a sorban állást. A legkitartóbbak részére négynapos belépő is lesz, a 14 év alatti gyermekek és a nyugdíjasok pedig kedvezményes jegyet válthatnak. 4 éves kor alatt a belépés díjtalan.

 

 

Találkozzunk idén is a Budai Várban!

További részletek:

www.mestersegekunnepe.hu

www.facebook.com/mestersegekunnepe