Pátkai Rozina a Muzikumban

Egyéb

Számos nemzetközi verseny díjazottja, elismeréseinek sorát jazz és Fringe fesztiválok színpadain gazdagította szerte a világban. Pátkai Rozina, a 2012-es Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíjasa 2013-ban nem csak amerikai Independent Music Awards közönségdíjasát zsebelhette be, hanem a Made in New York Jazz Competition döntőjébe is bejutott.

 

Idén pedig már rögtön három kategóriában jelölték az énekesnőt és a Voc? e Eu című lemezét, aminek a címadó dalával érte el a 2013-as sikert. Most is jelölték a legjobb dzsesszdalra (El Home Que Yo Ame), illetve még a legjobb latin és a legjobb vocal jazz album kategóriában is.

 

A Muzikumban Pátkai Rozina Quintet lép fel: Brazilian Night With Bossa Nova and Samba című műsorukat adjk elő. A quintet tagjai már a megalakuláskor egymásra hangolódtak, zenei ötleteikkel új világot hozva a jazz- és latin zenét kedvelő hallgatóság számára.

 

A zenekar 2013 januárjában, a Művészetek Palotájában, a Jazz Showcase-en kapott lehetőséget a bemutatkozásra. A főként bossa novát játszó quintet zenéjét a brazil dallamvilág autentikus előadásmódja, az ének és trombita magával ragadó összjátéka, illetve a sajátos felfogású dalok teszik különlegessé. Szakítva a zárt formákkal, nagyobb teret kap az improvizáció, a modern zenei elemek és a pillanatnyi gondolatok zenei megformálása.

 

Fotó: Raffay Zsófi, Pátkai Marcell