Dekoratív, és mégis művészet

Egészen különös, amikor a Pattern and Decoration mozgalom alkotóinak munkái bekerülnek a múzeumba. Egyrészt azért, mert a csoport teljesen szembehelyezkedett nemcsak a minimalizmussal és az akkor domináns művészeti irányzatokkal, hanem magától a magas művészettől is elhatárolódott. Másrészt pedig azért, mert a múzeumi intézményrendszer és az absztrakt expresszionizmus dominálta művészeti közeg is teljesen elhatárolódott dekoratív törekvéseiktől.

Izgulok is kicsit, hogy nem lesznek-e túl sterilek a Ludwig Múzeum falai ezekhez a munkákhoz. Hogy ezek a színekben és mintákban tobzódó munkák valóban tudnak-e érvényesülni a white box típusú terekben. Gyorsan kiderül, hogy kár volt aggódnom: a munkák szépen belakják ezeket a termeket.

A központi térben igazán gazdag merítést kapunk a mozgalom esszenciájából. A nyugati kánonnal való szembehelyezkedés és a marginális művészeti gyakorlatok emancipálása azonnal világossá válik. Itt láthatók például Tina Girouard különféle tapétacsíkokból összeálló munkája, a Falak Tapéta III. vagy Miriam Schapiro két legyezőt formáló textilkollázsa is. 

Az édeskés, lágy motívumkészlet, a lírai megfogalmazásmód és a pasztell színek harmóniája egyaránt jellemzi ezeket a munkákat. Közös még bennük, hogy a létrejövő kompozíciók biztonságérzetet és intimitást sugároznak, felkeltik a meghitt otthon hangulatát a befogadóban, és van bennük valami „nőies”. Shapiro femmage-oknak elkeresztelt kollázsaival egyébként is törekedett arra, hogy elmossa a határt a macho magas művészet és a női szférába száműzött kézművesség között.

Ned Smyth Philadelphia oszlopcsarnok művén az egyiptomi építészet sajátosságai idéződnek meg, a pálmaszerű oszlopmotívum megsokszorozásával egy ritmikus struktúrát teremt. Egy másik teremben szerepel az alkotótól A mélység címet viselő monumentális kő- és üvegmozaik műve. Ez az ókori mozaikművészet technikáját építi be, miközben az apró elemek egy igazán dinamikus felületet alkotnak.

Nagyon jól működnek a fő térben a festészet határait feszegető Kim Macconnel- és Robert Kushner-munkák. Szabálytalan formájú, keret és háttér nélküli, szabadon lógó munkák ezek, amelyek élénk színeikkel vibrálóvá varázsolják ezt az egyébként steril teret.

Különösen jól mutat Macconnel levegőben lógó dinnyepárja, ahol a szárak és a levelek érdekes ornamentikát rajzolnak ki. A fekete háttérből kiemelkedő Kushner-minták, a geometrikus alakzatba rendezett virágmotívumok és a figurális díszítő elemek egyszerre provokatívak és hagyománytisztelőek, hiszen a különböző kultúrák motívumkincsét felhasználva jöttek létre.

Később Kushner két másik műveivel is találkozunk. A Lányok és az Ellenfelek már inkább figuratív, de továbbra is dekoratív művek, ezekben az afrikai népművészet jellemző arcai köszönnek vissza.

Tina Girouard különféle tapétacsíkok egybeforrasztásával hozta létre műveit, Kim Macconnel technikája is hasonló. A megfestett textilt különböző hosszúságú csíkokra vágja, majd ezeket összevarrja. Élénk színű, vibráló munkák születnek így, amelyeknek alja szabálytalan, mintái pedig összeérnek.

A falon lazán lógó lenvászon könnyedséget, légiességet sugároz. A háztartási eszközöket is megjelenítő művek egyszerre kapcsolódnak a pop-arthoz és a női művészethez. Pagodája a nyugati művészet japonizáló divatját fordítja meg. Nem a nyugati objektekbe emeli be a japán motívumkincset, hanem a japán vizuális tárgykultúrán belül jeleníti meg a nyugati képi elemeket.

A következő teret egyértelműen Joyce Kozloff dekoratív kerámiacsempe-padlója uralja, amelyben Mexikó, Egyiptom, Marokkó és Törökország díszítőművészete egyaránt megelevenedik. Egészen rabul ejtő ez a rengeteg szín és forma. A geometrikus elrendezés és a motívumok ismétlődése folytán mégsem érezzük giccsesnek a kész művet. 

A giccs határát finoman súrolja viszont Thomas Lanigan-Schmidt keresztény ikonográfiát használó művei. Látható tőle két kisebb szobor, a csúcs viszont egyértelműen az az óriási Ikonosztáz, ami szinte sokkolóan hat. A fóliát, celofánt, flittert, csomagolóanyagot is felhasználó alkotás éppúgy ragyog, mint arany társai, azonban azzal, hogy a nemes anyagot olcsókra cseréli, deszakralizálja és bizarrá teszi a művet. De nemcsak emiatt vált ki belőlünk ez a munka furcsa érzéseket, hanem azáltal is, ahogy a keresztény ikonográfia keveredik a popkulturális motívumokkal. Sőt, a művön minden egyes négyzetcentiméter ki van töltve, így kvázi nincs olyan rész, ahol megpihenhetne a szemünk.

Joe Zuckernek azok a dekoratív munkái izgalmasak, amelyben az excentrikus, popkultúrát idéző elemeket szokatlan anyagokból hozza létre. A tengeri csatát vívó kalózok és a középkori lovagokat ábrázoló kompozíciók egyszerre idézik fel bennünk a képregények és a középkori ólomüveg ablakok világát.

Frank Faulkner munkáin az apró elemek rácsszerkezetté állnak össze, bonyolult kompozícióba rendeződnek.

Brad David alkotásain érdekes, ahogy az állatfigurákat és a burjánzó háttereket egybemossa.

A kiállítás végén látunk még három nagy munkát Valerie Jaudontól, amelyek a geometrikus szecessziót juttatják eszembe. Az utolsó teremben pedig van még néhány kisebb munka Macconneltől, amelyek pedig a képregények világába kalauzolnak el. 

A kiállítás január 5-ig látogatható a Ludwig Múzeumban.

Fotó: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond