Május 25-én nyílik meg Anthony Paul Marchetti fotográfus első egyéni kiállítása a TOBE Galleryben, ami július 3-ig lesz megtekinthető.

Szoros együttműködésben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel a kiállítást számos esemény kíséri, melyek különböző módon segítik eljuttatni és feldolgozni az üzenetet a közönség számára. A kiállítás a Műtárgyak éjszakája 2021 és a Gallery Weekend Budapest 2021 hivatalos programjának is része.

A kiállítás címét adó Paul című projekt arra tesz kísérletet, hogy megjelenítsen és rekonstruáljon egy múltat és egy olyan világot, amely ma már nem létezik, leszámítva néhány megmarad helyszínt, illetve néhány megőrzött tárgyat és emléket.

A kiállítás középpontjában egy családtörténet és az identitáskeresés áll.

A fotóművész nagymamája fiatal lányként a szovjet csapatok elől menekült el Szegedről, és gyalog jutott ki müncheni menekülttáborba. Ott esett szerelembe egy Paul nevű fogorvoshallgatóval. Nem sokkal később azonban a lány számára megnyílt a lehetőség, hogy Amerikába utazzon. Megbeszélték, hogy az USA-ban újra találkoznak, de a férfi végül soha nem érkezett meg. A lányon az Atlanti-óceánon való átkeléskor jelentkeztek először a terhesség tünetei, Amerikában pedig megszületett Marchetti édesanyja. Jelen kiállítás alkotója felnőtt fotóművészként tért vissza Magyarországra, és dokumentálta a történet képzeletbeli útvonalát: tájakat, személyes tárgyakat; egyben olyan idős férfiakról is készített portrét, akik a nagypapái lehetnének.

A május 25-én megnyíló kiállítás időtartama alatt több művészeti és participatív eseményen keresztül is értelmezzük a hiány és az identitás kérdéskörét, a család szerepét az egyén életében. A kiállítás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kollaborációjában valósul meg. A kurátor German Kinga, a MOME egyetemi docense.

Nyitókép: Anthony Paul Marchetti: Paul, Danube, 2018 (részlet). Forrás: TOBE Gallery