Paul Gauguin francia festőművész egy kalandos sorsú és még soha be nem mutatott kéziratát állítja ki jövő tavasszal a londoni Courtauld Galéria, amely a közelmúltban tett szert a különleges dokumentumra.
Az Avant et Apres (Előtte és utána) című, könyvterjedelmű művet a csendes-óceáni Marquises-szigetek egyikén, Hiva Oán vetette papírra a művész és 1903 februárjában készült el vele, mindössze két hónappal az 54 éves korában bekövetkezett halála előtt.
A csaknem 30 eredeti képet tartalmazó mű egyike a legkülönlegesebb művészi kéziratoknak, amely nagy-britanniai közgyűjteményhez került a második világháború óta.
Az Avant et Apres-t Gauguin egy nagyméretű jegyzetfüzetbe írta, amelyet nagyjából 1918-ban újrakötöttek. A 213 oldalnyi sűrűn írt szöveg mellett 8 teljes oldalas és két szövegen belüli rajz, valamint 19, monotípiával készült nyomat szerepel a kéziratban, amelynek borítóján a „sírni, szenvedni, meghalni/nevetni, élni és élvezni” szavak szerepelnek franciául.
A borító belső oldalait az 1850-es évekből való japán nyomatok és Dürer egy művének nyomata díszíti, ami Gauguin eklektikus művészeti érdeklődését mutatja. A Courtauld kurátora szerint az Avant et Apres részben memoár, részben kiáltvány.
Gauguin Degasról, Pissarróról, Signac-ról és Cézanne-ról oszt meg benne anekdotákat és saját véleményét. Beszámol arról a Van Gogh-gal töltött kilenc hétről, amelynek végén a holland festőművész levágta saját fülét. Gauguin szándéka valószínűleg az volt a kézirattal, hogy tisztázza saját magát és egyedül Van Gogh-ot tegye felelőssé a történtekért.
A francia festő továbbá csípős megjegyzéseket tesz azokra a párizsi kritikusokra, akik nem ismerték el a tehetségét, valamint a Polinéziában lévő francia gyarmati és egyházi hatóságok erőszakos viselkedésére.
Gauguin abban reménykedett, hogy a kéziratot kiadják Franciaországban, ezért röviddel a halála előtt elküldte egy belga barátjának, André Fontainas kritikusnak, aki akkor Párizsban élt. Mivel Gauguin akkor még nem volt elismert művész, ezért a kézirat kiadása nem sokak érdeklődését keltette fel.
Az 1950-es évek közepén a kézirat egy New York-i könyvkereskedőhöz, John Fleminghez került és akkori értékét 85 ezer dollárra becsülték. A kézirat, jogi lépéseket követően, Fleming gyermekeihez, végül egyik unokájához került, aki az öröklési illetékre vonatkozó brit adószabályozást kihasználva ajánlotta azt fel a londoni galériának. Noha a kéziratból készült fakszimile kiadás és másolatok, legkevesebb ötven éve egyetlen művészettörténész sem látta az eredeti változatot.
Nyitókép forrása: abebooks.com
