Páva-variációk a Tavaszi Fesztiválon

Egyéb

A Honvéd Táncszínház művészei mindig is alkotó munkájuk alapjának tekintették az eredeti tánc- és zenei hagyományaink megismerését és bemutatását, és ez ma sincs másként. Műsorukkal olyan utazásra hívnak minket, amelynek során újra ?felfedezhetjük? népművészetünk ragyogó viseleteit, népzenénk elbűvölő dallamait és táncaink utánozhatatlan virtuozitását.

 

A magyar néptánc a Fölszállott a páva című televíziós műsornak köszönhetően ismét nagy népszerűségnek örvend ? mondta Zsuráfszky Zoltán koreográfus. Hozzátette: ez egyúttal jelentős kihívást is jelent, százmillió költségvetéssel bíró műsorokkal kell ugyanis nehéz versenyre szállni. Egy-egy, kifejezetten az előadás kedvéért elkészült ruha ? melyeket múzeumi darabok alapján rekonstruáltak ? akár milliós értéket is képviselhet, a lányok pedig a két felvonásból álló darabban összesen tízszer öltöznek át. ?Minden néptáncegyüttest vezető kollégának azt javasolja, hogy tegyenek valami pluszt az alapanyaghoz. Elég nagy súly nehezedik ma azokra, akiknek a népművészetből kell építkezniük.?

Az előadást a Thália Színházban muutatták be, amelyet követően a műsor a Művészetek Palotájába költözik.

A ?páva? motívum a magyar népművészetben az örök szerelem jelképe; a műsor első részének tematikája e téma körül forog, míg a második részben Kodály Zoltán: Páva-variációk című művére készült táncköltemény kerül bemutatásra.

I. rész: Napszédítő

Zene: Kelemen László; Zenei szerkesztők: Papp István Gázsa, Szabó Dániel;

Énekes szólisták: Eredics-Fekete Zsuzsanna, Appelshoffer Jánor;

Táncos asszisztensek: Appelshoffer János, Rémi Tünde, Sánta Gergő, Tompa Attila, Tókos Attila, Valach Gábor, Zámbó István; a matyó táncanyagot betanították: Ágfalvai György és Lévay Andrea m.v.

Koreográfusok: Vincze Zsuzsa, Zsuráfszky Zoltán

II. rész: Páva-variációk

Zene: Kodály Zoltán Páva-variációk című műve (hangfelvételről)

Művészeti munkatárs: Vincze Zsuzsa

Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

 

Előadja a Honvéd Táncszínház és Zenekara

Díszlet: Tóth Kázmér

Szcenika: Kovács Gerzson Péter

Jelmez: Vincze Zsuzsa

Rendező: Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas, kiváló művész

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma

(Fotó: Csákvári Zsigmond/Kultúra.hu)