„Hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyire elszoktunk a színektől, hogy szemünk már föl sem tud fogni egy egészséges színhatást, és hogy már régóta vágyódik látni minden valamirevaló művész a színt házainkon” – írta Spiegel Frigyes az Építészeti Szemle 1898. 7. évfolyam XVII. számában az általa tervezett Lindenbaum-ház kapcsán. Ettől az Izabella utca 94. szám alatti háztól indult a terézvárosi szecessziós séta, amely nem csupán merész színválasztásában, hanem páratlan homlokzatdíszítésében is elsőként különbözött a korszakot addig meghatározó, historizáló épületektől.
Igaza lett Spiegelnek, amikor azt jövendölte, hogy az épület „szokatlansága, és részint egy első kísérletnél majdnem kikerülhetetlen hibái következtében erősen ki fogja hívni kollegáink kritikáját.”
Az aranyló napok, két meztelen női alak, pávák, kígyók, szerteágazó gyökerű fák – a homlokzat egészen elképesztő alak- és színgazdagsága valóban kivívta az építészek és a járókelők értetlenségét, de a modern világ változásaira fogékonyak számára üdítőleg hatott Spiegel épülete. Spiegel Weinréb Fülöppel együtt jegyzi ezt az épületet. A korban oly gyakori munkamegosztás működött náluk is: a tervezés Spiegel, a kivitelezés Weinréb feladata volt.
Az épület belső kialakítása jóval visszafogottabb: a színes cementlapok és a lépcsőkorlát dús indamotívumai, valamint a lépcsőkorlátot indító darumadáron kívül a pesti belváros bérházainak jellemző körfolyosós, egyszerű megoldása köszön vissza.
Spiegel Frigyesről elmondható, hogy megreformálta az építészet anyaghasználatát: elvetette az olyan látszatmegoldásokat, mint például a gipszből készített műoszlopokat és párkányokat. Hitte, hogy a valódi művész minden anyagba lelket tud lehelni, csak helyesen kell eltalálni az anyaghoz illő formát.
A ma is lenyűgöző homlokzatú Izabella utca 94.-es számú épület szomszédját is ugyanúgy Lindenbaum Lewy szállítmányozó és Lindenbaum Mór vászonkereskedő építtette. A 96.-os számú épület homlokzata azonban jelenleg erősen leromlott állapotban van, nyomokban is nehezen fedezhető fel az a tarka vízi világ, amelyet Spiegel álmodott egykor a homlokzatára.
A séta következő állomása, a Szív utca 42. szám alatti bérház nehezen kapott építési engedélyt, mert a hivatal erősen kifogásolta a homlokzatra tervezett kiugró erkélyeket. A tervező, Berger Dezső azonban ragaszkodott a német építészet inspirálta homlokzathoz, így az végül megvalósulhatott. A késő szecessziós épület 1914-ben készült el, különleges épületszobrait Franz Metzner német szobrász művészete inspirálta: a kapu két oldalán egy-egy kardot tartó őrszem áll geometrikus mintájú ókori öltözékben. A geometrikus mintasor az erkélyek alján is felfedezhető. A kapu fölött vadállatfej ijeszti el az esetleges betolakodót.
Az Aradi utca 57.-es számú épületet Löffler Sándor tervezte Platschek Vilmos ruhakereskedő megrendelésére 1908-ban. A gazdag kereskedő nem csupán befektetési szándékkal építtette a házat, családjával együtt maga is itt lakott.
A tervezőt dicséri, hogy nem teljes magasságban építette körbe a telket, a hátsó front csupán egy emeletnyi magasságával még biztosítja, hogy a körbezárt udvart is érhesse napfény. A hátsó rész alagsorában kocsiszínt és istállót alakítottak ki, ami a korban szokásos megoldásnak számított. Az épület manapság leromlott állapotban van, de díszítettsége még így is lenyűgöző.
A Migray József által domborított kapun a magyaros motívumok mellett egy gyönyörű pávapár is felfedezhető. A pávamotívum az épületen belül is folytatódik: az udvarra vezető üvegajtó egyik ablakszemében savmaratott páva ékeskedik. A kapualj frízszerű építményein hermelinek, a lépcsőkorláton madarak díszelegnek.
A lépcsőházban megmaradt egy-egy színes üvegablak, és a gyönyörű kék mintás járólap sem kopott meg a több mint egy évszázad alatt.
A lépcsőház mennyezetén látható barokkos puttó erősen elüt a szecessziós környezettől. A két eltérő ízlésvilágot a festményt határoló faragott fejek kapcsolják össze.
A Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészpáros virtuozitását dicséri a Bajza utcában egymás mellett álló két épület. Mindkettő szecessziós remekmű, de kicsit sem hasonlítanak egymásra. A 44. szám alatti épületet, amelyet Baruch Samu marosvásárhelyi földbirtokos és gyártulajdonos építtetett, Walter Crane angol szecessziós festő a magyar főváros legszebb épületének nevezte. A házon ugyan a neogótika és a neoreneszánsz jegyei uralkodnak, de a szecessziós dús növényi ornamentika 1899-ben, a ház felépültekor roppant modernnek hatott.
Az építészpáros kreativitását dicséri a szomszédos Lederer-ház is: a tető alatt körbefutó mozaikfríz, az ablakok gazdag díszítése, a kapu elegáns rácsozata mind hozzájárul az épület különleges megjelenéséhez. A Kernstock Károly rajzai alapján, Róth Miksa műhelyében elkészült üvegmozaikot maga Róth is a legjelentősebb alkotásai közé sorolta.
Az építészpáros az épület funkciómegosztására nem mindennapi megoldást alkalmazott: a tulajdonos reprezentatív palotáját és a bérlakásokat nem a szokványos, szintek szerinti szétválasztással oldotta meg, hanem az épületen belül, külön bejárattal terveztek kétszintes palotát az épületbe. A bérházat pedig mellé, illetve fölé építve teljesen leválasztották a palotarésztől. Sajnos az épület jelenleg nem látogatható, pedig Bálint Zoltán és Jámbor Lajos a belső terekben sem fukarkodott ötletekkel és különleges, egymással harmonizáló díszítőmegoldásokkal: igazi szecessziós, összművészeti alkotást hoztak létre.
A Kőrössy Albert Kálmán által tervezett Sonnenberg-palota Terézváros egyik leglátványosabb szecessziós épülete, amely szerencsére az elmúlt években látványosan újult meg. Az épületet Sonnenberg Imre kereskedő, szállítmányozó építtette 1904-ben. A tulajdonos a földszinten lakott, az emeleteken óriási alapterületű bérlakásokat alakítottak ki.
A változatos ablaknyílások, a Maróti Géza által a bejárat fölé készített libbenő női alakok, a kerítés és a lépcsőkorlát hullámzó vonalai mind a ház egykor páratlan szépségéről mesélnek, amely az évek során sajnos megkopott.
A világháborút szerencsésen átvészelte ugyan a ház, de a hetvenes években megvalósult emeletráépítés során a gyönyörű festett üvegablakait kalapáccsal verték ki az átalakítást végzők. A ház lakóközössége néhány éve összefogott, és lépésenként varázsolják vissza az épület egykori szépségét: először az épületszobrok újultak meg, aztán a lépcsőház két ablaka kapta vissza korábbi színeit.
A sétát az Iparművészeti Múzeum főmuzeológusa, Hutvágner Zsófia vezette.
Fotók: Antal Dániel / Kultúra.hu
