Pedig nem is indul rosszul: főhősünk, Szekeres István (Lukáts Andor), miután megásta a sírját, éppen felkötni igyekszik magát a temetőben. A férfi egy szegény kis határmenti falu, Ógyarmat egyetlen különce, aki nem hajlandó belemenni abba, hogy mind eladják a földjüket egy külföldi vállakozónak, így a falubeliek, akik már a kezükben érzik a pénzt, egységesen ellene fordulnak. De Szekeres egy isteni csoda folytán megússza, sőt, ahogy belezuhan a sírgödörbe, még olajat is talál: kiélheti végre rögeszméjét, megmentheti a falut. Beindul az üzletelés az osztrák olajjal, mindenki, még a pap is csencsel, jól alálicitálva árban a többieknek. Aztán persze az osztrák cégnél megneszelik a lopást, és bosszúhadjáratba kezdenek, de a megrészegült kis közösség nem hagyja magát.
Lukáts Andor igazán hiteles a kompromisszumképtelen, csökönyös, kiállhatatlan fickó szerepében, akit egyszer ki akarnak utálni, másszor ész nékül követik, de mintha kissé egyedül lenne. Persze, nem lenne ez rossz szerep, ha lenne körülötte film is, de a többi szereplő egyszerűen nincs megírva. Vetélytársa, a sunyi Noskó Sándor (Gyuricza István), és Noskó hervadófélben lévő felesége (Lázár Katalin) még úgy-ahogy körvonalazódik, a többiek szinte esélyt se kaptak a forgatókönyvírótól, hogy kilógjanak a civil statiszták közül.
Klimó Péter jelmeztervező viszont elemében van, kinyúlt tréningek, virágos, nejlon otthonkák, mellszőrvillantós trikók tömegét adja a szereplőkre, többet segítve a karakterformálásban, mint bárki, akinek ez egyébként dolga lenne. Egy kivétel akad még, Monori Lili, aki, ismerjük el, egy csoda, hiszen a helyi kocsma pultosaként egy nyúlfarknyi szerepből csinálja meg a film egyetlen emlékezetes pillanatát, (megkávéztatva a svindlis falubeliekre lecsapni készülő kommandósokat).
Az igazán kínos jelenetekről: van egy édeskés Rómeó és Júlia vonulat is, Szekeres lánya (Kerekes Vica) szerelembe esik apja ellenlábasának kajla fiával (Lorant Deutsch) aki imádja a hiphopot, sőt, a leánykérést is kínrímekben kívánja lebonyolítani. Ez a fajta, fiatalosnak, szubkulturálisnak gondolt, erőltetett epizód általában nagyon idős rendezőkre jellemző, akik valahogy nem értik, mi zajlik körülöttük, de Keményffy Tamás még fiatal ehhez. Az egyetlen mentsége a szerelmi szálnak, hogy Kerekes Vica huncut, szeplős arcát igazán szereti a kamera.
Hegedüs Bálint forgatókönyve tele van hiányossággal, nyögvenyelős poénokkal, utánérzéssel. Rossz hír: se a cseh újhullámos filmek, se Kusturica, de még a felvállalt Lottózsonglőrök (Kirk Jones) koppintása sem sikerült. Az ezer sebből vérző forgatókönyv miatt a Mázli alatt végig az az érzésem, mintha néznék valamit, ami inkább csak filmszerű, de nem film. Még Garas Dániel operatőr sem tud csodát tenni: mindent megtesz, mégis esélytelen. Monori András zenéje pedig csalfán olyan tempót diktál, mintha záporoznának a fordulatok, akciók és fergeteges poénok: sajnos az események csak kullognak a muzsika után.
