Pécs 2010: együttműködés Kaposvárral

Egyéb

 (MTI) - Szita Károly, Kaposvár polgármestere történelmi jelentőségűnek nevezte a két "szomszédvár" önkormányzata között létrejött szerződést, s mint mondta: a rendszerváltozás óta ilyenre nem volt még példa a két megyeszékhely között. Tasnádi Péter, Pécs polgármestere hangsúlyozta: "az egymás ellen küzdés helyett a két város akkor lehet sikeres, ha a régió sikeres". Márpedig a 2010-es programok az egész régió, sőt Magyarország számára is kiemelt fontosságúak.
   Közölte: már a pályázat elnyerésekor hangoztatták, nem egyedül, hanem partnereket bevonva szeretnék megvalósítani a programot. Ebben kiemelt szerepet kap Kaposvár - tette hozzá. Pécs az EKF-programokra Kaposvárral kötött először együttműködési megállapodást a régióban, a somogyi településen ugyanis már készen vannak a tervek.
  Az EKF-programhoz kapcsolódóan két jelentős beruházás - egy zeneház és egy ifjúsági szórakoztató központ - megvalósításához a pályázatot még idén benyújtja az önkormányzat - közölte Szita Károly. Hozzátette: a mintegy kétmilliárd forint összértékű beruházáshoz a regionális operatív program keretből várnak támogatást.
Kaposvár a többi között a farsangi rendezvényekkel, a tavaszi fesztivállal, a festők városa hangulatfesztivállal, a nemzetközi gyermekszínjátszó találkozóval, a Szent Jakab nyári esték kulturális rendezvényeivel és a díjlovagló világkupával kíván csatlakozni a 2010-es EKF-programokhoz.

 
Korábban: