Pécs 2010: Szili Katalin bizakodó

Egyéb

 (MTI) - "Nem vagyok szkeptikus" - fogalmazott az Országgyűlés elnöke a város és az EKF vezető tisztségviselőivel folytatott megbeszélést követően, jelezve, sikerült megteremteni a "közös tudást" arra vonatkozóan, hogy a jövőben kinek, milyen feladatai lesznek. Szili Katalin szerint "a következő hetekben több olyan dolog történik majd, amelyek láttatják, hogy a program sikerre lehet ítélve".
  A kormány várhatóan kiemelt nagyberuházásokká nyilvánítja az EKF öt nagyprojektjét. Így a nagy kiállítótér, a konferencia- és koncertközpont, valamint a tudásközpont kivitelezése jövő nyáron, a Zsolnay kulturális negyed kialakítása, valamint a parkok, közterek revitalizációja jövő ősszel megkezdődhet.
  A házelnök, aki Pécs szocialista parlamenti képviselője is egyben, beszámolt arról, hogy művészekből és értelmiségiekből felállt egy olyan pécsi és egy olyan országos vezetőség, melyek feladata a programok felügyelete. A 2010-ig tervezett rendezvények listáját ez év augusztus végéig állítják össze.
  Az MTI az Országgyűlés elnökének környezetéből korábban úgy értesült, hogy a házelnök és a programban érintett igazgatók, politikusok tervezett pécsi találkozójának az előkészítő munkálatok során kialakult érdekellentétek, feszültségek oldása is célja annak érdekében, hogy a készültségének jelenlegi állása tekintetében sokat kritizált program fő beruházásai ne szenvedjenek késedelmet.
  A politikus kijelentette, hogy nagyon reméli, a megbeszélés után immáron egy stabil csapat fogja tudni menedzselni azt a programot, amely a régió felemelkedését szolgálja és - mint mondta - nemcsak itt, Európában, hanem a világban is meghatározó lehet.
  Csák Ferenc, a program kormányzati koordinátora arról szólt, hogy az EKF elmúlt egy éves előkészületi munkálatairól jelentés készült a kormány számára. Ebben szerepel az a határozati javaslat, hogy a nagyprojektek kiemelt nemzetgazdasági beruházások legyenek. Magyarázata szerint ez azért fontos, mert ha utóbbit a kormány július végén támogatja, jelentősen, 90-ről 15 napra rövidülhetnek az eljárási idők, és így ezen fejlesztések előbb megvalósulhatnak.

 
Korábban: