Pécsen kívül is számos program várja a vendégeket

Egyéb

 Szalay Tamás

(MTI) - Szalay Tamás kiemelte: a projekt pályázati szakaszának legelejétől fogva kimondott szándék volt, hogy a majdani nyertes és a többi pályázó város működjön együtt. Pécsen kívül ez tíz várost- Budapest, Pécs, Debrecen, Győr, Eger, Veszprém, Miskolc, Kaposvár, Kecskemét, Sopron, Székesfehérvár - jelent, mindegyikük programjai közül több hivatalos EKF-rendezvénynek számít 2010-ben. A városok arra törekszenek, hogy közös turisztikai kínálatot alakítsanak ki. Az igazgató a társprogramok közül többek között kiemelte Kaposvár A festők városa elnevezésű programját és a miskolci operafesztivált.

   
A Péccsel 2005-ben közösen pályázott városok közül a főváros egyebek mellett a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, Debrecen a Virágkarnevállal és a Jazz Napokkal, Eger az Agria Nyári Játékokkal és a Történelmi Vigasságokkal, Győr pedig a Magyar Táncfesztivál és Európai Táncvásárral vesz részt a 2010-es programokban. Kaposvárott díjlovagló világkupa, Kecskeméten nemzetközi repülőnap és Téli Fesztivál, Miskolcon fiatal filmesek fesztiválja is várja az érdeklődőket. Székesfehérvár Kortárs Művészeti Fesztivállal, Veszprém a Gizella Napokkal veszi ki a részét az EKF-projektből.
   
A régiós és országos társtelepülések mintegy 130 programmal járulnak hozzá az EKF sikeréhez. A régiós társtelepülések között van Baja, Balatonföldvár, Barcs, Bikal, Bóly, Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár, Dunaszekcső, Egerág, Fonyód, Geresdlak, Harkány, Kadarkút, Kaposvár, Keszthely, Komló, Marcali, Mohács, Nagyatád, Nagybajom, Nagykanizsa, Paks, Pécsvárad, Pellérd, Sellye, Siklós, Szekszárd, Siófok, Szentlőrinc, Szigetvár, Tab, Villány és Zengővárkony.
   
A régió jelentősebb programjai között szerepel Mohács nagy hagyományokkal rendelkező télűző fesztiválja, a tüzes hangulatú délszláv zenés-maszkos-bundás kavalkád, a busójárás.
   
Kaposvár színházi produkcióval is felhívja magára a figyelmet: a Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét minden páros év májusában rendezik meg a Csiky Gergely Színházban. Az egyhetes programsorozat alatt szabadtéri helyszíneken is láthatnak darabokat az érdeklődők.
   
Tolna megyében a június végi szekszárdi Szent László Napok hat éves múltra tekintenek vissza. A város lakói így emlékeznek meg Szent László királyról, a település védőszentjéről. A megyeszékhely turisztikai vonzerejét egyedi, a középkort idéző kulturális programok és a szekszárdi borvidék nyitott pincéi hivatottak növelni. A rendezvényt a térség gasztronómiáját bemutató programok, a középkori városok hangulatát idéző események, jelmezes kirakodóvásár, lovagrendi bemutatók, történelmi bajvívók, vásári komédiák színesítik.
   
Villányban minden év október első hétvégéjén rendezik meg a szüreti fesztivált, amelynek egyik fő attrakciója a szüreti felvonulás a település főutcáján, lovasok, hintók, borrendek, tánccsoportok, zenekarok, kórusok színes kavalkádjával.
   
Korábban: