Pécsi napok kezdődtek Kolozsváron

Egyéb


kolozsvar_01.jpg
Kolozsvár

(MTI) - A Krónika és a Szabadság című erdélyi napilapok pénteki tudósítása szerint a pécsiek száz fős küldöttséggel érkeztek Kolozsvárra, amellyel Pécs testvérvárosi kapcsolatot is ápol.

   
A bemutatkozó rendezvénysorozat részeként Kolozsvár központjában május 9-ig kézműves és borászati vásárral várják a közönséget, de lesznek gasztronómiai jellegű rendezvények, valamint zenés és táncos előadások is.
   
Kunszt Márta pécsi alpolgármester elmondta: márciusban ismét ellátogat Kolozsvárra, hogy egy turisztikai kiállításon is népszerűsítse a pécsi EKF-programot. Minden szempontból támogatja azt a törekvést, hogy 2020-ban Kolozsvár is elnyerhesse az Európa Kulturális Fővárosa címet. Az erdélyi város vezetői ugyanis az idén bejelentették, hogy szándékukban áll pályázni a címre.
   
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere a Krónikának elmondta, hogy az esemény megszervezésében a kölcsönösség elvét tartották szem előtt, így a kincses város is bemutatkozik Pécsett szeptemberben.