Pegazusok a Duna felett
Két éve jelent meg az akkor még kéttagú formáció Szomorú számok EP-je, melyről a Kiadó című szám vált ismertté. Az év végén a duó a Heaven Street Sevenből ismert Németh Róbert basszusgitárossal és Lázár Ágostonnal, az Esti Kornél dobosával négytagúra bővült. 2013-ban az együttes két virtuális kislemezzel, összesen három új dallal jelentkezett - Segíts nekem, Társasjáték, Senki nem beszél - melyeket a rádiókból is ismerhetünk. A még a Szomorú számok EP-re készült Naíva című dal azóta felhangzott az HBO saját gyártású Társasjáték című sorozatában is. A zenekar, mely az elmúlt egy évben a hazai zenei sajtó egyik új kedvencévé vált, ez elmúlt bő egy évben több klubkoncerten és fesztiválon (Fishing on Orfű, Campus Fesztivál) is bemutatkozott.
A zenekar tavasszal megjelent bemutatkozó, cím nélküli nagylemezét, melyre az eddig megszokott intim és melankolikus hangzás mellett a karcosabb megszólalás, a gitárpop- és az elektronikuszenei megközelítés egyaránt jellemző, a hazai sajtó máris, mint a 2014-es év egyik kiemelkedő hazai albumát emlegeti. A lemez digitálisan és fizikai formátumban is megjelent a Lovasi András fémjelezte Megadó Kiadónál. Megvásárolni kisebb budapesti lemezboltokban (Musicland, Deep, Rock Diszkont, Lemezkuckó), az ismert internetes platformokon (iTunes, Amazon, dalok.hu) és közvetlenül a zenekartól lehet. A Pegazusok Nem Léteznek az albumot a nyáron fesztiválkoncerteken mutatta be: a Fishing On Orfű fesztiválon, a Művészetek Völgyében és a debreceni Campus Fesztiválon.
Program:
20.00 Szagos Hörigekkók
20.55 Pegazusok Nem Léteznek
http://www.a38.hu/hu/program/pegazusok-nem-leteznek
Jegy:
elővételben 800 forint
a helyszínen 1000 forint