Pékinvázió a Monostori Erődben

Egyéb

A szombati Kenyértörténeti Konferencia vendégei között Farkas Bertalan tábornok, magyar űrhajós tart előadást az űrhajósok étkezési szokásairól. Szombat este a Balkán Fanatik és a Kiscsillag zenekarok koncertjeire várják a szervezők a nagyközönséget, majd a vasárnap programja az I. Monostori Erőd Főzőversennyel zárul.

A fesztivál előtti napon színházi előadás lesz a Dunai bástya szabadtéri színpadán, ahol a két főszerepet Verebes Linda és Pindroch Csaba játssza a MR. és MRS. Pár-bajok öt színben című komédiában.
 
A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a Monostori Erőd munkatársainak közös szervezésében minden évben a rendezvénnyel egy időben kerül sor a Monostori Erőd Kenyérmúzeumának különtermében az időszaki kiállítás megnyitójára is. Idén a barokk kort felidézve kívánja berendezni a tárlatot a rendi tagság, egyben szeretnék megismertetni a látogatókat a kor étkezési és étekkészítési szokásaival. Ezeket a Magyarországon is fellelhető stílusjegyeket idézik fel többek között korhű receptekkel, terített asztallal, étkekkel, sütőformákkal, sütő- és konyhai eszközök bemutatásával.
 
A hagyományokhoz híven a látogatókat egész nap színes programok várják: a gyerekeket a játszókuckóban különféle kézműves feladatokkal szórakoztatják, akik kihívásokat keresnek, felmászhatnak az Erőd falán, íjászkodhatnak, lovagolhatnak. Megkóstolhatók lesznek a pékmesterek portékái, de lehetőség nyílik gyakorlásra is a pékek asztalánál: ?meglesed, megcsinálod, megsütitek ? elviheted?, azaz elleshetők a sütés fortélyai, és megsüthetők a saját péksütemények is.