Pendelyben, pendejtelenül ? KUPIDÓ

Felvonásokat, részeket nemigen számol a néző az Iparművészeti Múzeum dísztermében, az ALKA.T., az Örkény István Színház, a Nézőművészeti Kft. és az Orlai Produkciós Iroda által létrehozott előadáson. Jelenetek csörrennek egymás után, a valamelyest jobbak a főszínpadon egyben tartva, a gyengébbek a helyiség oldalfalaihoz szaggatva. Tasnádi István az ígéretesen induló, szünet nélküli darabot addig engedte több irányba futni, amíg elvékonyult, elenyészett a matéria, rendezőként pedig még konzultációs stádiumban bocsátotta közönség elé munkáját. Nagyjából tíz nappal ezelőtt ő maga és színészei is úgy nyilatkoztak: érik, alakul, viták közepette keresi formáját a Kupidó. Az előnyös próbaállapot fennmaradása a premierre előnytelen. A szatírjáték amőbája vonaglik, semelyik jelentésirányba nem képes terjeszkedni.

  Felvillanyozóan indul az este. A már nem egészen fiatal, de gyönyörű asszony kerek születésnapjára kiköveteli férjétől: vigye el őt a korláttalan testi kapcsolatok szvingerklubjába, a Kupidó Intim Bárba. Hiába vonakodik a férfi, hiába emlegeti a bébiszitterre hagyott kisgyermekeiket, hiába ajánl sushivacsorát, a nej akár válás árán is maradni kíván. A nő ? klubbeli ?szerepnevén? Cate ? bizonyára arra számít, hogy a különös szituáció kettős próbatételében új lendületet kap döcögő házasságuk, s bár egy kis pikantéria becsúszik, a kölcsönös hűség sem sérül. Az események azonban nem várt fordulatot vesznek. Az intézmény falai között a politikai-gazdasági felső tízezer tagjait üdvözlik és szolgálják ki törzsvendégként. Keményen dolgoznak ? úgymond ? az ágybajaikra is írt kereső kicsapongók. A nagy bizniszek hasznának körkörös lepasszolásában a fizikai-lelki pőreség vállalása és az érzelmi magántulajdon szétfoszlatása a zálog. Tombol az országos Kupidó-kupi. A férj, Falk a saját eddigi főnökével találja magát szemben, aki épp ma rúgta ki őt. A klub egyenöltözékében, egy szál bokszeralsóban diskurálhatnak a hogyantovábbról. Szintén díszgatyában tűnik fel az a két nagykutya, akik értik a dörgést, és tudják is, mit kérnek cserébe. Cate és Falk sorsa, akárhogy kapálóznak ellene, immár egymást ? és csak egymást ? keresve, külön pályára áll.

  A négy férfi szereplőhöz négy nőfigura kapcsolódik. Három pár, egy-egy szingli (plusz a szinte kilencediknek is nevezhető, valóban leeresztő guminő). Szoros, zárt csoportozat, amelyet az író-rendező gondosan szétver. A Merteuil márkinőt játszó Csákányi Eszternek haldoklási melodrámához kellene muníciót összeszedegetnie monológjáig. A műnyanyás Leech képében a cinikus fapofa Katona László a legkevésbé sem tűnik mamakedvence óriáscsecsemőnek, de rámondják. Takács Nóra Dianának teltkarcsú Miaként az ellenszereposztást meglovagolva kellene minimum egy Krúdy tolláról cseppentett termetes madámot iktatnia a Kupidó bizonyára varázsos vonalú nagyasszonya helyébe.Scherer Péter energiákat nem kímélő letarolási technikával veszi birtokba az Elnököt, Mucsi Zoltán a szentivánéji lelki alvilágból csipkézi Oberont, Meryllként (ütőér-felvágó hajlandóságú fiatal anyuka) Budai Zsófia botladozva tartaná a lépést az említett színészkollégákkal.

  A rendezés bátortalan, Izsák Lili jelmezei sem mernek érdekesen ordenárék lenni. Azt kell látnunk, hogy a kötelező neglizsében levő hölgyek helyreigazítják ruházatukat, ha véletlenül feltűrődik. Szerencsére a férfiak valamelyest kevésbé decensek. A tapogatózó formakeresés a helyenként veretes, helyenként durva, összességében iskolázott szövegre is kedvezőtlen hatással van, a színre állítás pedig belemenekül Cate ájulás- vagy álomjelenetének amatőr szexuális vízióiba, elfuserált freudi rémképeibe, demagóg maszlagába. Ahogy a házaspárnak, úgy a darabnak sincs kiút a maga csapdájából.

  Nem meglepő, hogy míg a hat mellékkarakter megél egy-egy színből és pár poénból, a főszereplők tanácstalanul keresik a ?művésznevek? mögötti hétköznapi énjüket. Gazdag Tibor az első perctől fakó Falk figurájába, negatív jellemfordulata előkészítetlen, sematikus. Für Anikó rángó mosolykákra rájátszott Cate-je fájdalmasabb is, titokzatosabb is.

  A díszlet most jött le a falvédőről: Szöllősi Géza szinte nem is tehetett mást, mint hogy a díszterem mitológiai kérdésekben illetékes kárpitjaihoz hangolta az L alakú, egyszerű ? beszédesen egymásba és egymásra forgatható ? elemek mintázatát.

  Tiszteletet érdemel Tasnádi István erőfeszítése, hogy íróként-rendezőként közösséget működtessen, életben tartsa a felbomlott Krétakör Színház szellemiségét, munkamódszerét. Ám ? ha már az elöljáróban említett dramaturgiai tétellel Csehovot csapoltuk meg parodisztikusan ? míg például a Krétakör Sirája a Sirály is volt egyben, ez a pendely-szatírjáték nélkülözi a pendejt.