Pénteken kezdődik a fertőrákosi barlangszínház idei évada

Egyéb

Pénteken kezdődik a fertőrákosi barlangszínház 2022-es szezonja: a Királynők és királyok címmel meghirdetett évadot a Punnany Massif zenekar nyitja meg. Másnap Szulák Andrea és a Stúdió 11 Ensemble ad koncertet.

Az idei évadban rekordmennyiségű, hatvan előadás szerepel a programban, mondta Ragány Misa, a színházat üzemeltető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház műsorát ismertető hétfői, budapesti sajtótájékoztatón.

Július 7. és 10 között rendezik meg a SopronDrum nemzetközi ütősfesztivált, többek között Stanley Jordan jazzgitáros és David Sanborn szaxofonos fellépésével.

Idén először meghirdetik a Jazzcsütörtök című programot, amely először június 16-án várja a közönséget.

Horváth Kornél ütőhangszeres művész, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: a SopronDrum azért egyedülálló, mert a legmagasabb színvonalú produkciókat mutatja be, a világ legjobbjai közül válogat, és a fiatal zenészek testközelből, workshopokon tanulhatnak a világhírű művészektől.

A nyitónapon Fekete-Kovács Kornél, Bartók Vince és Szabó Dániel Ferenc triója zenél a Jazzcsütörtökön. A Stanley Jordan Quartet július 9-én lép fel. A David Sanborn Acoustic Band július 10-én koncertezik.

Az oktatás fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a Strasbourgi Zeneakadémia tanárai, Emmanuel Séjourné és Sylvie Reynaert ütőhangszeres művészek, továbbá a David Sanborn Acoustic Band dobosa, Billy Kilson tart workshopokat. A magyar diákokat is bevonják a programokba.

A fesztivál zárónapján a Liszt Ferenc Zeneakadémia és a Bartók Béla Konzervatórium hallgatóiból alakult zenekar is koncertet ad, amelyen többek között Emmanuel Serjouné egyik kompozícióját is előadják.

A színház saját produkciójaként mutatják be június 18-án a Bartók Béla A csodálatos mandarin és Ravel Bolero című művére készül táncdarabokat, Bogányi Gergely, Boros Misi, Binder Károly, Varga Gábor zongoraművész fellépésével. Továbbá július 22-én a Vadak Ura – The Covenant című családi musicalt, amely hat alkalommal látható.

Bogányi Gergely arról beszélt, hogy a produkcióban világsztár táncosok lépnek fel. Mint kiemelte, az tetszett meg neki a projektben, hogy úgy tudnak újat mutatni, hogy abban semmi mondvacsinált nincs.

A barlangszínház idei programjában szerepel Az Ég tartja a Földet Erzsébet, a szerelem szentje című musical és a Sissi, a magyar királyné című operett is.

A Győri Filharmonikus Zenekar három koncertet ad a barlangszínházban. A Kékfrankos koncertsorozatot június 19-én indítják útjára a The music of James Bond című hangversennyel, Alex Johansson vezényletével. Július 8-án Salute, SopronDrum! című klasszikus zenei koncerttel köszöntik a 4. nemzetközi ütősfesztivál résztvevőit. A sorozat zárásaként augusztus 20-án Péter Bence zongoravirtuózzal, zeneszerzővel és zenei producerrel találkozhat a közönség.

Zorán június 26-án két alkalommal ad koncertet zenekarával. Dés László és barátai július 16-án lépnek fel.

A német nyelvű közönségnek Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjét tűzik műsorra júniustól. Az évadban Lehár-gálaestet is tartanak. A produkció magyarul is megtekinthető július 2-án.

A Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar Ötórai hangoló elnevezésű kamarakoncertjei július 17-től öt alkalommal várják a közönséget.

Augusztus 5-én és 6-án a Csókkirály című koncertshow látható, a Lévi Story A Farmerkirály című előadást augusztus 26-án és 27-én tűzik műsorra.

Kőhalmi Zoltán önálló estjét Az eltitkolt igazság címmel szeptember 9-én láthatja a közönség, másnap Rúzsa Magdi koncertje zárja a barlangszínházi szezont.