Pénteken tartják a humánum napját

Kultpol

A Holokauszt Közalapítvány és az Igaz Emberek Társasága rendezvényén köszöntik a Világ Népeinek Igaza magyar kitüntetettjeit, valamint átadják az újonnan alapított Helytállásért elismerő okleveleket.
    

A vészkorszak idején zsidó emberek mentésében közreműködők emlékének méltó megőrzésére hívták életre az Igaz Emberek Társaságát, amelynek elnökségével Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából megalapították a Helytállásért magyar embermentő elismerést. A kezdeményezést az indokolta, hogy a magyar embermentők a napjainkban előkerülő dokumentumok alapján ? leginkább túlélő szemtanúk hiányában ? az izraeli Yad Vashem Intézet által kiadott Világ Népeinek Igaza díjat nem kaphatják meg. A Helytállásért elismerő oklevelet ezen elismerés pótlására, a jeruzsálemi intézménnyel egyeztetve és a felterjesztéseket körültekintően megvizsgálva hozta létre az emlékközpont és az Igaz Emberek Társasága.
 
A további háborús embermentési esetek felkutatására, a bizonyító dokumentáció adatbankba rögzítésére idén külön irodát létesítettek, hogy az összes Magyarországon tevékenykedő, iratokkal és adatokkal bizonyítottan embermentő nevet nyilvánosságra hozzanak.
    
A jelöléseket, adatokat, információkat a Holokauszt Emlékközpont folyamatosan fogadja, ellenőrzi a jelölt adatainak hitelességét, s adatbázisban rögzíti a kapott információkat. Minden évben az intézmény történész vezetője, Szita Szabolcs professzor terjeszti elő a Helytállásért elismerő oklevélre jelölteket, akiket az Igaz Emberek Társaságának elnöksége választ ki.
    
Az elismerő oklevelet azok az emberek, illetve leszármazottaik kaphatják meg, akik esetében kétséget kizáróan bizonyított, hogy a II. világháború idején zsidó emberek életét mentették meg.
    
Idén január 1-jéig 791 magyar embermentő részesült a Világ Igaza díjban. Az embermentőket immár egy évtizede minden évben augusztus 4-én, Raoul Wallenberg születésnapján köszöntik.