Pénteki kultúrrandi Cselőtei Zsófia grafikus-illusztrátorral

Cselőtei Zsófia munkáival az először az Első Budapesti Illusztrációs Fesztiválon találkoztam. Már akkor egészen magával ragadtak a burjánzó motívumai és az a mágikus világ, ami megelevenedik a képein. Kíváncsi voltam, hogyan születnek fantáziabirodalmai, így a héten vele randiztunk.

Hogyan kezdtél a rajzolással foglalkozni?

Nagyon kreatív légkörben nőttem fel, természetes volt, hogy alkotok, rajzolok. Rengeteg izgalmas albummal, mesekönyvvel voltam körülvéve, sokat jártunk kiállításokra is. Gyerekként a legnagyobb hatást az otthoni, hetvenes évekbeli sci-fi és fantasy albumok gyakorolták rám, talán emiatt vonzódom leginkább az illusztrációhoz azóta is. Általános iskola után a Kisképzőben tanultam tovább könyvműves szakon, imádtam oda járni.

Hogyan születnek a munkáid?

Mindig tartok magamnál egy sketchbookot, oda gyűjtöm az ötleteimet. Ha egy kis kompozíciót már felvázoltam többször, akár ötször vagy hatszor is, akkor tudom, hogy fontos nekem és érdemes nagyban is megrajzolni.

Ezek után csinálok egy gyűjtést különböző képekből és hangulatokból, majd készítek egy részletes ceruzavázlatot. Régebben ezt a fázist szerettem megspórolni, de mostanában már elengedhetetlennek érzem. Utána jön a kidolgozás egy nagyon vékony tűfilccel. Van, hogy naponta egyben akár 8-10 órát is ülök a rajz felett, húzva a vonalakat.

A képeiden ősi, burjánzó mesevilágok tárulnak fel. Mi adja ezekhez a legfőbb inspirációt? 

Sokat szoktam álmodni, és évek óta vezetek álomnaplót. Az erősebb hangulatú, vagy visszatérő álmaimat szeretem használni a rajzaimhoz is. Ilyenek például a föld alatti erdő, az úszó házak, boszorkányok. Van jó pár szimbólumtáram is, amelyek segítségével értelmezem a felbukkanó képeket, így tudatosan használom a jelképeket.

Sokat olvasok tündérmeséket, nagyon érdekel a meseterápia. Mostanában versek között is keresgélek, és végtelen mennyiségű képet szoktam megnézni naponta, akár az interneten, akár a saját könyveimet lapozgatva, ezek is nagyon inspirálóak.

A munkáidat elnézve nekem beugranak Gross Arnold művei is: hasonlóan részletgazdag, finom világokat ábrázolt ő is. Hat rád az ő munkássága?

Nagyon szeretem Gross Arnoldot, több könyvem és rengeteg képeslapom van tőle, a legutóbbi kiállítását pedig kétszer is láttam. Biztos, hogy hat rám, ahogy sokan mások is. Az utóbbi időben például nagy századelős illusztrátorok képeiből merítettem sokat (John Bauer, Kay Nielsen, Harry Clarke), de néha észreveszem, hogy a barátom vagy a barátaim rajzaiból veszek át elemeket tudat alatt. Szerencsés vagyok, mert nagyon sok tehetséges emberrel és csodás alkotással vagyok körülvéve.

Mi alapján döntöd el, hogy színes vagy fekete-fehér legyen a mű?

Ha verset illusztrálok, akkor attól függ, hogy mennyire jelennek meg színek a versben. Czóbel Minka Amethyst palota című versénél például egyértelmű volt, hogy használni fogok lilát, de a Három fehér hattyúnál inkább a fekete-fehér kontrasztok voltak az érdekesek.

Ha csak egy önálló ötletet rajzolok meg, akkor a hangulatom dönti el.

Szerinted mi a legnagyobb ereje a munkáidnak? 

A legtöbben a részletességet szokták kiemelni. Szerintem azoknak tetszenek a rajzaim, akik hozzám hasonlóan vonzódnak a mágikus témákhoz.

Illusztráltál már gyerekkönyvet, verseket is. Mely munkáidra vagy a legbüszkébb?

Talán pont egy nagyon régi munkámra vagyok a legbüszkébb. Ez egy társasjáték, a kígyók és létrák alapján készült. Az én verziómban az álmodót kell különböző látomásokon és rémképeken keresztül eljuttatni az ébredésig. Még 2014-ben a Kisképzőben készítettem vizsgamunkának, tanulmányi díjat nyert és azóta többször is kiállították.

A friss képeim közül a Szép Cerceruskához készült illusztráció a kedvencem. Nagyon fontos nekem ez a mese, már régóta szerettem volna hozzá rajzolni.

Mit gondolsz, a rajzaidnak mely sajátosságai azok, amelyek hordozzák a kézjegyed?

Sokat rajzolok kanyargó, indázó motívumokat: női hajat, virágok szárait, kígyókat, fák gyökereit és ágait. Amikor tanítottam gyerekeket, ez még nekik is feltűnt – minden tekervényes egy kissé.

Minden szereplő egy kicsit melankolikus a rajzaimon: álmodoznak és elmélkednek a karakterek. A tollas-szárnyas madáremberek, boszorkányok, királylányok és a sárkányok is visszatérő figurák.

Ezen kívül van valami, amit szinte sose tudok megállni, hogy ne rajzoljam le: majdnem minden karakterem visel koronát, kalapot, süveget vagy valamilyen fejdíszt. A barátaimmal és a húgaimmal szoktunk fotózni, ahol mi magunk készítjük a jelmezeket, maszkokat, koronákat, ezeket az elemeket szeretem a rajzaimba is átemelni.

Több kiállításon szerepeltek már a munkáid, legutóbb Czóbel Minka verseire készített illusztrációidat láthatta a nagyközönség tavaly a Budapesti Illusztrációs Fesztivál kiállításán. Milyen érzés ilyen keretek között viszontlátni a munkáid?

Nagyon boldog voltam, hogy kiállítottak, főleg, hogy olyan alkotókkal együtt szerepeltek az illusztrációm, akiket nagyra becsülök, és akiknek ott vannak a könyveik a polcaimon. A saját szervezésű kiállításokat is élvezem, az egy másik hangulat: ott az előkészület és kiállításrendezés rejti az izgalmakat.

Tapétákat is tervezel: mennyiben más itt az alkotói folyamat, mint egy illusztráció vagy más grafikai munka esetében?

Eddig nagyon szerencsés voltam a tapétás megrendelésekkel, mindegyik nagyon jó élmény volt. Egyedi tapétákat tervezek, ezért eleve igazodnom kell a falfelület méretéhez, ablakokhoz, ajtókhoz, a fal elé bekerülő bútorokhoz is. Mindig határozott elképzelések szerint kellett dolgoznom: előre megkaptam a témát, volt, ahol még fotóreferenciát is kaptam, ami alapján meg kellett rajzolnom a kész képet. Nekem ez könnyebbség, mert így elegendő a kidolgozás minőségére koncentrálnom. Javítások mindig kellenek az eredeti vázlathoz képest, de ezek jót szoktak tenni a grafikáknak.

Kivétel volt egy tavalyi kollaborációs projekt a barátommal, Radics Marcival. Egy belsőépítészeti kiállításra megépített erotikus férfiháló egyik falát rajzolta meg Marci (ez volt a maszkulin oldal), a másik felét én (ez volt a femininebb, burjánzóbb rész). Itt szabadon kísérletezhettünk.

Mi az, amit szeretnél elérni, amire vágysz?

Nagyon szeretnék könyveket illusztrálni, minél több szép könyvet létrehozni, ez a legnagyobb vágyam. Tervben vannak még jelmezes fotózások és más kollaborációs projektek. A húgommal ékszereket, a barátommal kártyajátékot szeretnénk készíteni.

Egy hely, ahová szívesen elutaznál: Mexikó! Csodás lenne Leonora Carrington és Remedios Varo festményeket látni élőben. (Egyéb látványosságokról nem is beszélve.)

Egy könyv, amit szívesen ajánlasz: Shaun Tan The Arrival című könyve. Ez egy képregényalbum, igazából egyetlen szó sincs benne, csak képekkel mesél el egy történetet. Elképesztő rajzok vannak benne, nagyon különleges könyv.

Ha kívánhatnál egy szuperképességet, ez lenne az: Illúzióteremtés. Egészen új távlatokat nyitna meg az alkotásban.

Képek forrása: Cselőtei Zsófia/Facebook