Cserbik Rita nevével a Tenshibaggel közös kollekciója kapcsán találkoztam először. Az őrült színkavalkádokat felvonultató táskák rögtön magukkal ragadtak, és egyben arra késztettek, menjek tovább, és ismerjem meg a művészt, aki elkövette ezeket az ecsetvonásokat. E heti vendégünk február 12-én a budapesti Zengő bárban mutatkozik be önálló kiállítással, amire egy interjúval hangolódtunk.
Már 11 éves korodban egyértelmű volt, hogy művész lesz belőled. Mi adta meg a kezdő löketet ehhez?
Szerintem nagyon fontos ennyi idős korban a szülők és a tanárok szerepe. Egy ideig rendszeresen sportoltam, balettoztam, zongoráztam, versmondó versenyekre jártam, mégis minden szünetemet vagy otthoni időmet rajzolással töltöttem. Az iskoláimban is állandóan skicceltem. A lényeg mindig az volt, hogy ott hagyjam mindenhol a kezem nyomát. Valahogy így van ez még most is. Aztán jött a kérdés, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek. Persze hogy művész!
Így történt az, hogy először Polyák Júlia rajztanár adott nekem különórákat, később már Szeged egyik neves festőművésze, Nagy Károly. Mindkettőjük arra nevelt az oktatás során, hogy merjek szabadon gondolkodni és ezt kifejezni a vásznon a tanultak alapján.
Ha már Szegedet említed, úgy tudom, nagyon fontos az életedben és a művészetedben ez a város. Mit tett hozzá ahhoz a Cserbik Ritához, akivel most beszélgetünk?
Nem Szegeden születtem, mégis otthonomnak tekintem, mert itt nőttem fel, itt végeztem el az iskoláimat. Szeged egyből befogadott. Nyitott, kíváncsi és beszédes természetű vagyok, így könnyen alakultak új barátságok és baráti társaságok, akikkel oda-vissza meg mertük osztani ötleteinket és gondolatainkat, mert mindig is hittünk egymás véleményében. Ez a bizalom szerintem ritka, és Szeged kollektíven így működik. Igazi művészváros és alkotó közösség, ami végig inspirált és támogatott eddigi pályámon. Illetve ha nincs Szeged, nem kapom meg életem legnagyobb lehetőségét, hogy idén Párizsban állíthatok ki egyéni tárlatommal, amire már nagyon készülök, és izgatottan várom!
Erre mindenképp visszatérünk még, de kérlek mesélj először arról, hogyan kanyarodtál a figurális festészettől az absztrakthoz. Mi az, ami megfogott az absztraktban, miért épp ezt érzed közelállónak magadhoz?
A valóság egyértelmű prototípusokból áll, amiket nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni, elhagyni és átalakítani a kezdeti időszakban. Az alkotási folyamat, a stílus és formabéli átgondolás nem könnyű munka. Az absztrakt érdekes. Másképpen láttatja a valóságot. Szerintem mindennek a mélyét és a lényegét keresi. Ezzel a közvetlenséggel egyből tudtam azonosulni, emiatt szerettem bele a stílusba. A valóság azért is fontos, mert minden abból indul ki. Az absztraktot, más néven nonfigurativitást sokan értelmezhetetlennek ítélik csupán azért, mert másképpen láttat.
Sőt sokszor nem is akar láttatni az adott mű – absztrakt expresszionizmus –, hanem a szemlélőjére kíváncsi, hogy belőle mit vált ki.
Ez a művészet és a művész teljes szabadsága. A mű pedig maga az üzenet. Az absztrakt kérdését egyébként teljes mértékben akkor értettem meg, amikor Los Angelesben jártam. Inspirálóan hatott rám, hogy találkozhattam a stílus amerikai képviselőinek alkotásaival, és az ihlet, amit akkor elcsíptem, azóta is tart. Jackson Pollock impulzív festékcsurgatott képeit, Mark Rothko monumentális színmezőit, Cy Twombly érdekes megoldásait látva még motiváltabb lettem az irányzat helyes alkalmazása és megértése iránt.
A gondolataim nonfiguratív kompozíciókba való átültetése nem olyan egyszerű. Komoly technikai és formai átgondolást követel. A szabályokat és a munkafolyamat menetét saját magamnak szabom. Kifejezettem szeretem, hogy a stílus megengedi, sőt szinte kívánja a művész belső lelki folyamatait is hozzákapcsolni, amik általában – esetemben – spontán megoldásokon keresztül csattannak a vásznon.
És ez talán még inkább igaz a performanszművészetre, amiben szintén kipróbáltad magad.
2018 nagy kezdet volt és hirtelen mély víz. Ebben az évben jutottam el oda, hogy szeretnék hangot adni a gondolataimnak. Megelégeltem a csöndes alkotást. Változásra volt szükségem. Ki szerettem volna lépni, és beszélni a közönségemhez. Meg szerettem volna őket ismerni személyesen is, és meg akartam mutatni nekik az alkotói munkát sokkal közelebbről, mint azelőtt.
De mégis hogyan? Ez a kérdés járt a fejemben állandóan, és ezt több barátommal is megosztottam, akik hasonló problémával küszködtek más-más művészeti ágazatban. És ekkor ötlött fel a gondolat, hogy mi lenne, ha, mondjuk, az összes vagy a lehető legtöbb művészeti irányzatot egymás mellé tennénk, majd egyszerre, egy időben – mint Shakespeare-nél – egy performansz részeként megmutatnánk. Így találkozott a zene, a táncművészet, azon belül is a kortárs balett, a szobrászat, az arcfestés, a költészet, az előadó-művészet, a fotó és persze a festőművészet.
Komoly felkészülést igényelt a projekt, hisz minden alkalommal egy témát dolgoztunk fel, amiket közös rezgésre kellett emelnünk. Úgy gondolom, nagy hatással volt ránk ez az időszak. Naivan vágtunk bele egy új műfajba, aminek a fortélyait időközben sajátítottuk el, éppen ezért volt szerintem nagyon sokoldalú, fiatalos, lendületes. Eljutottunk a szegedi Agorába, a Hungi Vigadó, a Nyugi Kert és a CIB Bank céges találkozójára. Telt házas performanszainktól visszhangzott Szeged 2018-ban.
Egy korábbi beszélgetésünk alkalmával többször is említetted: fontosnak tartod, hogy a művészek nyíltan kommunikáljanak vízióikról. Ez mit jelent az esetedben? Mi az, amit fontosnak érzel, hogy tudjanak rólad a követőid?
Fontosnak tartom fellendíteni a fiatal kortárs művészetet, hangot adni annak, kik is vagyunk mi, itt és most. Aki teheti, beszéljen, meséljen arról, hogy mi megy végbe benne, miközben készíti művét. Vagy éppen a tapasztalatairól, a meglátásairól, a hibákról és a felfedezéseiről.
Fel kell rázni itthon a művészet színterét! Merni kell nagyot álmodni! Alkotni szenvedéllyel és vágyni teljes odaadással! Másképpen nincs esélyünk.
A művészek privilégiuma az, hogy kapcsolatot teremthetnek maguk és a külvilág között, így maga az alkotás lesz a híd. Egy igazán jó mű tükrözi a művész lelkivilágát, de egyben megláttatja a szemlélővel a sajátját is. Hatalmába keríti az értelmet, az érzelmet, és rabul ejti a gondolatokat. A művészetben minden egyszerre összpontosul és őrjöng az igazság feltárásáért. Ezzel elérve azt, hogy kiszakadjunk a valóság dogmatikus rendjéből.
Ha három szóval kéne jellemezned, mitől lesz valami „ritás”, mik lennének azok?
Színek, formák, mozgalmasság.
Nemrég volt egy kooperációd is, a Tenshibaggel dolgoztál együtt, közös táskakollekciót terveztetek. Mesélsz erről egy kicsit?
Életem legszínesebb tervével pályáztam meg a Tenshibag táskatervezős nyereményjátékát. Mondanom sem kell, hogy az addig teljesen monokróm színekkel működő márkánál az esélytelenek nyugalmával vártam az eredményt… Erre megnyertem! Innentől mint egy lavina, úgy indult be a közös ötletelés.
Amikor először találkoztam személyesen Lénával és Borisszal (a Tenshibag alapítói − a szerk.) egyből egy hullámhosszon voltunk. Imádtam az anyagokat és a formákat, amelyekkel dolgoznak. Miután elkészült a nyertes táska, és kiposztoltuk, mindenki oda volt érte, alig győztünk reagálni a visszajelzésekre. Kis idő elteltével megtiszteltek egy komoly felkéréssel, hogy tervezzek saját elképzeléseim alapján egy kollekciót. Ragaszkodtunk a Cserbik Art X Tenshibag kollekcióban a zero waste anyagfelhasználáshoz. Az abszolút színes és limitált táskákra a kedvenc idézeteimet és az aláírásomat hímeztük rá. Mindeközben már kapok privát felkéréseket is, hogy tervezzek hasonlóan egyedi táskát személyre szabottan is a márkán keresztül.
Van más olyan művészeti ág, amivel szívesen kooperálnál még?
A Tenshibaggel való kooperáció ráébresztett arra, hogy a dizájn és a tervezés világa érdekes és sokrétű, amivel szeretnék még foglalkozni a jövőben. A szegedi Agár úr műhelyével való együttműködés kapcsán pedig szembesültem vele, hogy pólókon, illetve vászontáskákon is jól mutatnak alkotásaim sokszorosított, print formában. Hasonló irányban szívesen ötletelnék tovább. Vagy a formatervezés műfajával is működhetne a dolog szerintem.
Említetted, hogy hamarosan önálló kiállításod lesz Párizsban. Hogyan készülsz erre?
Gyűjtök, szelektálok, feldolgozok, vázlatolok, írok, átgondolok és nyelvet tanulok. Az inspirációs források gyűjtésen már alapvetően túl vagyok. A vázlatolás részénél tartok most, amit majd a produktum követhet. Egyelőre nem kapkodok a festéssel. Ilyenkor az történik, hogy szín- és koncepcióvázlatokat készítek, amikből később az általam legjobbnak ítélt skicceket összekapcsolom és továbbgondolom. Tervet írok a technikai kivitelezéssel kapcsolatban, hisz a képi ábrázolás folyamataiban mindig nagy hangsúlyt fektetek a különleges felületképzésekre is. Naplót vezetek az adott nap ötleteiről és gondolatairól. Szervezem a szállítmányozást. Mindemellett fordítom a bemutatkozómat, közben pedig próbálom a francia nyelv sajátosságait is memorizálni. Ami, valljuk be, nem egyszerű…
Ha nem festő lennél, ezzel foglalkoznál: művészetpszichológia és menedzsment
Egy műalkotás, amit szívesen kitennél a szobád falára: Kandinszkij: Yellow-Red-Blue
Egy dal, amit mostanában sokat hallgatsz: Hermanos Gutiérrez: Hijos Del Sol
Egy úti cél, ami a bakancslistádon szerepel: Rio De Janeiro
Kiemelt kép: Szűcs Gábor
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
