festőművészet
Mit mesél rólunk egy terített asztal?
Mit őriz meg egy terített asztal azokról, akik köré ültek? Családi történeteket, kulturális hagyományokat, ünnepeket, hétköznapi rítusokat és személyes emlékeket. Barabássy Orsolya Terített gondolatok című kiállítása október 16-án nyílik meg a szentendrei Karnevál Kávéház és Gasztrobárban.
Dürer festményét gyalog szállították Prágába, már csak a háromnegyede eredeti, most öt évig újítják
Megkezdődött Albrecht Dürernek, a német reneszánsz mesterének a prágai Nemzeti Galériában őrzött festményének, A rózsafüzér ünnepének a restaurálása, amely az előrejelzések szerint öt évig is eltarthat.
Ezt a Van Gogh-gyűjteményt évtizedek óta nem láthattuk ebben a formában
Negyven év után először állítják ki együtt a hollandiai Kröller-Müller Múzeum gyűjteményének mind a 88 Vincent van Gogh-festményét, a tárlat kedden nyílt meg Otterlóban.
Simon Debóra: Nem szeretném, hogy a képek teljesen elnehezüljenek
Simon Debóra Eszter festményein puha, lazúros felületek találkoznak tűkkel, ollókkal, szemekkel és vörös cseppekkel. A képek első pillantásra meditatív, szinte súlytalan világokat nyitnak meg, közelebbről nézve azonban rendre felbukkan bennük valamilyen behatolás vagy fenyegetés. A művésszel gyerekkori rajzairól, az édesapja elvesztése után megjelenő felhőkről, az irányított véletlenekről, és a tanításról beszélgettünk.
Hírmozaik – július 7.
Idén is megrendezik a Nemzetközi Cigány Dal Napját, a KFT zenekar szerint szerzői jogot sért a Heineken új terméke, George Clooney életműdíjat kap Velencében – hírösszefoglalónk.
Vaszary János csúcsművei és újonnan felfedezett alkotásai érkeznek Balatonfüredre
Vaszary János közel teljes életművét felvonultatja a hamarosan megnyíló kiállítás a balatonfüredi Vaszary Galériában: a korai akadémiai tanulmányoktól a monumentális olajképek vázlatkompozícióin át a kiforrott alkotásokig. A július 4-én nyitó tárlat emellett a 2016-ban újonnan felfedezett Vaszary-művekből is válogat.
Nagyszabású kiállításon mutatkoznak be Zágrábban a magyar festészet remekművei
A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye közel nyolcvan remekművel mutatkozik be Zágrábban az Eszmény és valóság: A magyar festészet első aranykora és a horvát modern művészet gyökerei című kiállításon.
A magyar festőművész, aki Picassóra is hatott
Hatvan éve, 1964. augusztus 29-én halt meg Pór Bertalan kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a magyar avantgárd festészet kiemelkedő alakja.
Az európai avantgárd magyar mestere
Száznegyven éve, 1884. augusztus 13-án született Brassóban Mattis Teutsch János festő, szobrász, grafikus, aki realista szemléletével és szürrealisztikus kompozícióival a magyar képzőművészet egyik páratlanul izgalmas képviselője, és aki kiemelkedő módon járult hozzá az 1910-es és 1920-as évekbeli európai avantgárd, az expresszionista és konstruktivista absztrakció művészetéhez.
Az önmagát kereső ember képmásai
Ma ünnepli 75. születésnapját Földi Péter Kossuth-, Munkácsy Mihály- és Prima Primissima díjas festő, érdemes művész, a nemzet művésze.
Gyűjtési akció Bartl József életmű-katalógusáért
Bartl József Munkácsy Mihály-díjas festőművész tiszteletére rendez életmű-kiállítást a Ferenczy Múzeumi Centrum szeptember 14-től a Szentendrei Képtárban, amelyet reprezentatív katalógus kísér. A nyomdai költségeket árveréssel, támogatói esttel és gyűjtési akcióval szeretnék előteremteni.
„Egy új út nyílt előttem, és mintha újra kellene tanulnom járni” – Izgalmas, többarcú festmények készülnek Bodoni Zsolt műtermében
Hatalmas csarnokban fejjel lefelé csüngő ló, felfüggesztett szobrok, méregzöld vízben megfeneklett csatahajó, fiatal atléták összehangolt mozgása és mazsorettek kecses tánca sötét, baljóslatú festményeken – ezekre emlékszem a Bodoni Zsolt képeivel való első találkozásról, meg a borzongásra, hogy milyen ereje van ezeknek a festményeknek. Egy barátom ajánlotta őt a figyelmembe, én meg értetlenül lapoztam egy online galéria reprodukciói között, hogy ki ez az ember, és miért nem találkoztam eddig a képeivel.
Személyesen – Fazekas Magdolna festőművész
Fazekas Magdolna minden festménye élményből fakad. Azt festi, ami épp megragadj – és az leginkább a természet gyönyörűsége. Ezúttal őt kértük, hogy beszéljen munkáiról.
Pénteki kultúrrandi Cserbik Rita festőművész-performerrel
Cserbik Rita nevével a Tenshibaggel közös kollekciója kapcsán találkoztam először. Az őrült színkavalkádokat felvonultató táskák rögtön magukkal ragadtak, és egyben arra késztettek, menjek tovább, és ismerjem meg a művészt, aki elkövette ezeket az ecsetvonásokat. E heti vendégünk február 12-én a budapesti Zengő bárban mutatkozik be önálló kiállítással, amire egy interjúval hangolódtunk.
A legnagyobbak címmel nyílik kiállítás a Kieselbach Galériában
A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach Galériában.
Új földjeim
A tűz és a láng mindent elsöprő ereje elevenedik meg Závorszky-Simon Márton festőművész Új Földjeim című kiállításán, melyet szeptember 24-től tekinthet meg a közönség a soroksári Galéria ’13-ban.