Személyesen – Fazekas Magdolna festőművész

Nagymama

Ezt a festményt főiskolás koromban festettem, és még mindig igazi érték számomra. Emlékszem, gyerekkoromban sokat nyaraltam a nagymamámnál, aki egy Fejér megyei faluban lakott. Kislányként szerettem neki a konyhában segíteni: ha lecsót csinált, felvágtam a paprikát. Sosem felejtem el, hogyan lobogtatta, nyújtotta a rétestésztát, amelyet a nagy asztalra terített. Aztán befűtött a kemencébe, és megsütötte a rétest. A felkészülésben örömmel részt vettem; például almát pucoltam, ha almás rétes készült.

Nagyon nagy élmény volt, örömmel gondolok rá vissza. Jószágai is voltak: kacsák, csirkék meg kutya. Szerettem őket. Annyira, hogy mindig sajnáltam, amikor egy-egy baromfit levágott, hogy ebédet főzzön. És bár tehene nem volt, emlékszem, ahogy esténként hazajöttek a reggel kihajtott állatok. Az utcában minden kapu nyitva volt, és mindegyik tehén tudta, hova kell bemennie. Elképesztőnek tartottam, hogy mindegyik tudta, melyik a „rezidenciája”. A gazdáik várták őket, hogy megfejhessék. Én ekkor fogtam a köcsögöt, és indultam nagymamám egyik testvéréhez, Mari nénihez, akinek szintén volt tehene, friss tejért, .

Tabáni házak

A főiskola elvégzése után Szolnokra
költöztem a férjemmel, Meggyes Lászlóval, azóta itt élek. És a sok élmény által
gyökeret tudtam ereszteni. Itt született a kisfiam is. A művésztelep környezete
mindig csodás volt. Akkor is, amikor a másik épületben laktunk. Ott volt a
Zagyva-part, és remek panoráma nyílt a Tabánra. A tabáni házakat is
megfestettem, mivel a vízpart, a csónakok és a horgászó emberek miatt nagyon
hangulatos volt a látvány.

Pihenők

Ez a kép a Szolnoki Művésztelepen készült, évtizedekkel ezelőtt. Egyszer kimentem a kertbe, és megláttam ezeket az embereket. Ha jól láttam, olyan negyven-ötven év körüliek lehettek, de volt köztük fiatalabb is. Megtetszett az összkép: a színek, és ahogy ott ültek. Előtte kertészkedtek, a kertet takarították. Nem ismertem őket, és szerencsére észre sem vették, hogy megfestem őket.

Alvó, ceruza (1972)

Ez a kép a férjemet ábrázolja. Megragadott, ahogy aludt. A portré mindig érdekelt. Már a főiskolán is nagy hangsúlyt fektettek rá, hisz az emberábrázoláshoz a portré és az akt is szükséges. A portréban az ember lelke izgat. És ha az alany sokáig ül, egy idő után a lelkében lévő dolgok megjelennek az arcán. És ez is portré, mert az alvó arcon is átsugárzik a lélek.

Kert alkonyi fényben (Meggyes László képe)

Ez a férjem képe. Annyira szép! A
művésztelep kertjében készült. A festmény remekül visszaadja a párás fényt,
amelyen a nap átsugároz. A téli fényeket jól ellensúlyozza a vöröses. A fény
finom, nüansznyi módon van ábrázolva, és számomra attól gyönyörű ez a kép, hogy
érződik rajta: az alkotó átélésből dolgozott.

Mezőn (Mezőtúr)

Minden nyarat a mezőtúri alkotótáborban
töltöttünk, az ország minden részéről érkeztek kollégák. Gazdag és élményekkel
teli időszak volt, hisz sok téma megragadta az embert. Nagyon jó volt minden
évben összejönni a kollégákkal, akik az ország különböző részeiből érkeztek.
Minden napot közös reggelivel kezdtünk, majd szétszéledtünk a nagy tájban.
Teljesen ki tudtunk kapcsolni alkotás közben; mindenki arra fókuszált, amin
dolgozott. Volt ott vízpart, mező, gyümölcsös meg fás területek. Egyszóval a
természet, amely tele van csodával. Aztán ebédnél megint együtt voltunk. Ilonka
néni volt a mindenes, ő főzött ránk. Esténként összegyűltünk a kerti asztal
mellett; beszélgettünk, jókat nevettünk. Időnként bográcsoztunk is. Jó
viszonyban voltunk egymással, barátságok is szövődtek.

Gerőcs Vendel és Szent Vendel (Meggyes László Vendel festménye)

Mindig nagy örömöm leltem a
gyerekemben, ezért annak örülök a legjobban, hogy az ő képe is bekerült a
válogatásba. Korán kiderült, hogy tehetséges, a férjemmel pedig mindig
támogattuk a pályán. Elsőre nem vették fel a képzőművészeti főiskolára, de a
szegedi tanárképző rajztanár szakára igen, amelyet el is végzett. Úgy érzem, ez
a festmény jellemzi leginkább a művészetét: a valóság olyan ábrázolása, amit
komoly átélésen keresztül jelenít meg. Nagyon átélt és megművelt kép. Érdekes,
hogy a két Vendel összejött. Meg hogy ő is felvette a Vendel nevet. Életem nagy
tragédiája, hogy 2010-ben meghalt.

Hívogató

Ez a legújabb képem, amelyen galambok szállnak, és egy nő hívogatja őket. A háttérben fás terület van. Egy régi élmény emlékéből született. De minden festményem élményből fakad. Azt festem, ami épp megragad. A természet gyönyörűsége különösen, mert mindig feltöltődöm tőle. Ebbe a képbe még mindig bele tudnék nyúlni, de nem szabad, mert egységes hangja van.

Nyitókép: Fazekas Magdolna Munkácsy-díjas festőművész a megújult műterme előtt a Szolnoki Művésztelepen 2020-ban. Fotó: MTI/Mészáros János