DSZZS20240319002_16.jpg

A magyar festőművész, aki Picassóra is hatott

Hatvan éve, 1964. augusztus 29-én halt meg Pór Bertalan kétszeres Kossuth-díjas festőművész, a magyar avantgárd festészet kiemelkedő alakja.

A Felvidéken, a Zólyom megyei Bábaszéken (ma Babiná, Szlovákia) született 1880. november 4-én. A budapesti Mintarajziskolában, majd a müncheni akadémián tanult, ahová Berény Róbert támogatásával jutott ki. 1901-ben a Nemzeti Szalonon kiállított önarcképével ösztöndíjat nyert, így került két évre a párizsi Julian Akadémiára.

Hazatérése után már keresett arcképfestőnek, a Műcsarnok állandó kiállítójának számított, ekkori portréi már expresszionista jellegűek. Rövid ideig Hollósy Simon festő szabadiskolájába járt, majd 1907-ben olaszországi tanulmányutat tett. Csatlakozott a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) mozgalmához, 1909-ben részt vett a magyar vadak, a Nyolcak csoportjának (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Tihanyi Lajos) megalapításában, annak egyik legerőteljesebb képviselőjeként tartották számon. A kört elsősorban az impresszionizmustól való elszakadás szándéka fogta össze, így nem is sokáig tartott együttműködésük, 1912-ben feloszlottak.

A társadalmi kérdések iránt elhivatott művész ekkoriban festette Család című képét, amely a század eleji kispolgárság-értelmiség sokféle gondját érzékelteti. (Érdekesség, hogy a kifejezetten középosztálybeli famíliát ábrázoló képet az 1950-es években Proletár család címmel látták el.) Sokalakos, aktos kompozíciói, a Hegyi beszéd (1910) és a Vágyódás tiszta szerelemre (1911) szimbolikus, monumentális vásznak, amelyek a kubizmus és expresszionizmus eredményeit is felhasználták. 1911-ben ő készítette – Róth Miksával közösen – a Vas utcai iskola mozaikját, valamint a Népopera, a mai Erkel Színház oromzati freskóját, amely az 1917-es átépítés során elpusztult.

Az I. világháborúban frontrajzoló volt, a szolgálata során szerzett élményekből készült 16 lapos litográfiai album később Brüsszelben jelent meg. Támogatta az őszirózsás forradalmat, a Tanácsköztársaság alatt a festői direktórium titkáraként és főiskolai tanárként működött, ekkor készült toborzó plakátjai közül ismert a hatalmas Világ proletárjai, egyesüljetek! és a Feleségeitekért, gyermekeitekért előre.

A kommün bukása után Csehszlovákiába emigrált, szülőföldjén élt, a felvidéki Pöstyénben (ma Piestany, Szlovákia) festett tájképeket és portrékat. 1936-ban a Szovjetunióban dolgozott, főleg könyvillusztrációkat készített. 1938-tól Párizsban élt, ahol több kiállításon szerepelt sikerrel, szimbolikus értelmű pásztor-, bikakompozícióival vált ismertté, ezzel Picassóra is hatott. 1941-ben a német megszállók letartóztatták, szabadulása után a franciaországi ellenállás gyűjtő és segélyező mozgalmában vett részt, röplapokat illusztrált és terjesztett.

A második világháború után Párizsban beválasztották a magyar emigránsok szervezete, a Magyar Függetlenségi Mozgalom vezetőségébe. 1948-ban hazatért, és 1960-as nyugdíjba vonulásáig a Képzőművészeti Főiskolán (ma Magyar Képzőművészeti Egyetem) tanított. Az ötvenes években Rákosi- és Sztálin-képeivel jelentős szerepet vitt a képzőművészeti személyi kultuszban. A rendszer nem is volt hálátlan: 1949-ben és 1951-ben Kossuth-díjat, 1950-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott, 1952-ben érdemes, 1955-ben kiváló művész lett. Pór Bertalan 1964. augusztus 29-én, Budapesten halt meg.

Sajátos festői stílusa a modern képzőművészeti irányzatok (többek között plein air, szecesszió, posztimpresszionizmus) és a realizmus hatását mutatják, fő erősségének pályáját végigkísérő portréfestészetét, emberábrázolását tartják. Alkotásait a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtára és a kecskeméti Katona József Múzeum őrzi.

Ez is érdekelheti

Egy bálna gyomrából is ki tudott szabadulni a Bilincskirály, de az élete sokszor csak pillanatokon múlt

1926. október 31-én halt meg a magyar származású Harry Houdini, minden idők legnagyobb szabadulóművésze és legnagyobb hatású mágusa, aki pályája csúcsán módszeresen buktatta le a spiritiszta csalókat – és könnyen lehet, hogy végül ez vezetett a halálához.

Málik Irén: Divatok jöttek, mentek, én maradok

A római sírkövekben, az umbriai templomokban és a kertben egymásra dobált fákban egyaránt talál olyasmit, amiből inspirációt nyer. Több mint öt évtizede dolgozik, ebből több mint negyven éve visszatérő vendége a Kecskeméti Alkotóháznak. A pályakezdésről, a saját útjához való ragaszkodásról és arról beszélgettünk, hogyan írhatja át egy szekrényből kieső vörös gombolyag az eredeti tervet.

Luciferként rekorderek között tarthatjuk számon Schell Judit és Csuja Imre beszédtanárát

Október 28-án ünnepli nyolcvanötödik születésnapját Csikos Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, aki nemcsak megformálta a magyar történelem meghatározó alakjait, de rendezőként is sikerrel próbálta ki magát, és tanítványai közül is többen ismert és elismert színészek lettek.

Cream-dalokkal kezdte zenei pályafutását a gyerekek és a családok kedvenc muzsikusa

Október 28-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Gryllus Vilmos zenész, előadóművész, zeneszerző, a kétszeres Kossuth-díjas Kaláka együttes tagja, mindemellett számos önálló nagylemez, dalgyűjtemény, daloskönyv, zenélő könyv és mesefilmzene szerzője.